DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak arra szeretnék reagálni, hogy az egész törvényt sarkalatosnak minősítené ez a pont; kettő, azaz kettő szakaszára vonatkozik ez a kitétel, és nem a törvényre. Csak azért, hogy a jegyzőkönyv keretében ne maradjon itt az örökkévalóságnak, hogy az egész örökségvédelmi törvény vagy akár az összes mai tárgyalt módosító indítványa, vagy önmagában az egész módosító javaslat, amelyről majd a Ház dönteni fog, kétharmados meg sarkalatos, mert nem az, hanem csak 2, azaz kettő szakasza. Gondolom, az államtitkár úr is erre majd ki fog térni - csak gondoltam, hogy ezt erősítsük meg, hogy ne maradjon ez a tévedés az utókornak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem