MICHL JÓZSEF
MICHL JÓZSEF
MICHL JÓZSEF, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Szakszervezeti Vezetők!
A mai politikai vitanapon, gondolom, nem a jól vagy még jobban eltalált megoldásokról, szabályozások megoldási javaslatairól, nem az aktuális oktatási rendszer kétségkívül még mindig meglévő kisebb-nagyobb hiányosságairól kellene vitáznunk csak az ellenzék által amúgy is rövidnek ítélt időtartamban, hanem sokkal inkább arról a kérdésről, hogy milyen világot szeretnénk gyermekeinknek, mert ez dönti el a hogyant.
Milyen világot építsünk? Ma talán a leghangosabb, de remélem, nem a legtöbb válaszoló azt kiáltja erre a kérdésre: szabadot! Szabadabbat, bármilyen szabad is! Most hosszabb filozófiai elemzésre nem futja időmből, de abban szeretném, ha egyetértenénk, és ezért szólok most, hogy a szabadság csak felelősséggel együtt értelmezhető, az egyszeri, megismételhetetlen élet iránt érzett és megélt felelősséggel.
Bármilyen furcsa is, nem a szabadság a csúcsérték, hanem sokkal inkább a szeretet, vagyis az élet maga a csúcsérték. Mindent az élet tiszteletének kell alávetnünk. Mi olyan világot szeretnénk építeni, amiben mindenki a helyén van, és ezért boldog. Egy nagyszerű pedagógus ismerősöm mondta a következő mondatot: a gyerekeknek nem azt kell adni, amit kérnek, hanem azt, amit kérniük kellene.
A tanulás már Arisztotelész szerint is örömet okoz az embernek. Milyen világot építünk? Jelenleg sajnos gazdaságkort. Olyat, ahol szabad, sőt trendi rossznak lenni, becsapni a másikat, dicséretes és védendő a deviancia. A digitális demencia már megfosztja az embert a gondolkodástól, a helyes értékítélettől, amely elárasztja most világunkat. Olyan világ épül, amelyben úgy tűnik, hogy a foszlányismeret is elég a megélhetéshez.
Tisztelt Országgyűlés! Mi olyan életet akarunk építeni, ahol az élet az érték, és ebből fakadóan a feladat az elszabadult ösztönvilág kiszolgálása helyett annak féken tartása és korlátok közé szorítása; ahol nem a szétszórás, hanem az építés a természetes.
A magyar nyelv olyan szépen fogalmaz: aki nevel, az növel. Egy idézet következik: “Minél engedékenyebb egy társadalom, annál kevésbé lehet engedékeny a nevelés, amely az egyént az életre ebben a társadalomban felkészíti. Ha azt akarjuk, hogy a felnőtt ne éljen vissza szabadságával, akkor a felnövekvő s még formálható gyermeket rá kell szoktatnunk az önfegyelemre, az önkontrollra.”
(11.10)
Ezeket a bölcs sorokat Gábor Dénes írta Menschheit morgen című könyvében.
Goják János, az idén elhunyt teológus természetjogi tanulmányában így fogalmaz: “Az evolúciós emberkép összetevője a defektus, az elhajlás lehetősége és ténye, a bűn, ami mindig egyéni, de szükségképpen súlyos társadalmi kihatással rendelkezik.” Nem közömbös, hogy a posztmodern európai gondolkodás miképpen szembesül ezzel a ténnyel, és milyen megoldást kínál, elhallgatja, tagadja, avagy Arisztotelész, Platón és a zseniális Rousseau nyomán neveléssel, a társadalom etikai, erkölcsi tartásának erősítésével, normák állításával igyekszik egy hatékony szabályozórendszert kialakítani.
Milyen világot építsünk? Mire tanítsunk? Szeretetre és erőszakmentességre, őszinte gondolkodásra és becsületes munkára, önzetlenségre és önfeláldozásra, önfegyelemre és türelemre, igazságra és hitre, vagyis rendre. Ja, hogy ezek ma nem népszerű, sőt kinevetendő célok és erények? Ez lehet, de a világ mégis mindig csak ezekből tudott megújulni és egyet előrelépni.
Talán túl messze nyúltak ezek a gondolatok, de mégis azt gondolom, ez kell ahhoz, hogy arról gondolkodhassunk egyáltalán, hogy az iskolai, a nevelési keretet hogyan szabjuk meg. Az évtizedes rossz beidegződéseket türelemmel kívánjuk felszámolni, az új rendszert úgy felépíteni, hogy közben tudjuk, az előrelépés csak úgy lehetséges, ha míg egyik lábunkkal előrelépünk, a másikat helyén hagyjuk. Ahogy Eötvös József mondta, nem könnyű, hanem kemény, embert próbáló, nehéz munka ez. Ezt részletezte pontosan államtitkár asszony a bevezetőjében.
Ezért érthető az aggódás, és természetes a kritika is, de nem fogadható el a mindent lepocskondiázó, gúnyolódó, mindent eleve rossznak tartó, csak minősítéseket tartalmazó ellenvélemény, és nem fogadható el az állítólagos barátok háttérben suttogó “majd csak belebuknak” gondolkodása sem.
Tisztelt Országgyűlés! Milyen világot építsünk? Olyat, amelyben a gyermekeink boldogok lehetnek. Nagy szavaknak tűnnek ezek, de mégis ez az egyetlen és értelmes cél, ami vezethet bennünket, s ehhez nemcsak a nevelés azon gondolkodása segíthet bennünket, hogy rendet teremtsünk az iskolában, hanem az is kell hogy segítsen bennünket, hogy ehhez olyan rendszert és olyan körülményeket teremtsünk, amelyben nemcsak a gyermekek, hanem az őket nevelő, nagyszerű munkát végző pedagógusok és elsősorban pedig a szülők is boldognak érezhessék magukat, hogy gyermekük jó helyen van. Ebben kérjük a támogatásukat és a segítségüket a továbbiakban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti sorokból.)
