DR. BAJA FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! A bizottság kisebbségi hozzászólói legelőször is kifogásolták azt, hogy elnök asszony nem vett részt a bizottság ülésén, vagy Mátrai Gábor nem vett részt a bizottság ülésén. Ezen inkább csak sajnálkoztunk, tisztában vagyok azzal, hogy elnök asszony itt a Ház előtt köteles beszámolni. Ugyanakkor, mivel egy olyan hatóság beszámolójáról beszélünk, amelyet én egy szuperhatóságnak tekintek Magyarországon, és a bizottság kisebbségi véleménye osztotta ezt, ennek értelmében érdemes lenne a szakmai részletkérdésekről többet beszélni ahhoz, hogy egy ilyen beszámolót a papíros beszámolón túl vagy a szóbeli hozzászólón túl érdemben minősíteni lehessen.
Jelen pillanatban ez a hatóság lényegében egyedül és kizárólagosan dönt Magyarország teljes infokommunikációs piacáról.
(18.10)
Az elmúlt időszakban a parlament olyan döntéseket hozott, többek között a kormány támogatásával is egyébként, amelyek eredményeként ezen a területen, amelyet széles értelemben infokommunikációnak hívunk, lényegében csak és kizárólag a hatóságnak van ma már jogosítványa. A kormány dönthet így természetesen, bár az én megítélésem szerint ezzel önmagát eszköztelenítené, de ez szíve joga. A demokrácia szempontjából - és ez a bizottsági ülésen elhangzott - azonban egy fontos kérdés, hogy kivel lehet egyáltalán szakmai vitát folytatni ezek után erről a területről, és kiderül, hogy szakmai vitát folytatni nem nagyon lehet, hiszen szóba állásra sincs lehetőség. Lényegét tekintve kapunk egy írásbeli beszámolót.
Azt is egy viccnek tartom egyébként, hogy ezen a területen - nem bántani szeretném a kulturális bizottságot természetesen, nagyon sokra tartom a kulturális bizottság munkáját, de - kevésbé gondolom például, és a Ház figyelmét is szeretném felhívni e tekintetben, alelnök úr, hogy sokadszorra állítódik elő az a helyzet, hogy infokommunikációs és hírközlési kérdésekben, mivelhogy Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak hívják a hatóságot, és a média megelőzi a hírközlést, ezért hírközlési ügyekben is a kulturális bizottság van kijelölve első helyen. Az én megítélésem szerint szakmailag nem kompetensek első helyen ennek a kérdésnek az eldöntésében. Ez megint ugyanolyan kérdés, ami sokadszorra - mondhatni - véletlenszerűen alakul így, de a sok véletlenszerűség eredményeként, ahogyan jeleztem is, van egy szuperhatóság, amely fölött semmilyen demokratikus kontroll nincs, de nemhogy kontroll nincs, még megbeszélési lehetőségek sincsenek ezen a területen.
Summa summarum, mi nem osztottuk a beszámoló alapján - a kisebbségi véleményt hangoztatom itt - azt a viszonylag rózsaszín képet, ami a beszámolóból és az elnök asszony hozzászólásából is tükröződött. Lényeges és jelentős problémákat látunk a hatóság teljesítményében, de ezt ott nem lehetett megvitatni. A főigazgató asszony szervezeti kérdésekben illetékes, de közpolitikai kérdésekben nem. Fölmerült volna ott egy csomó kérdés, hogy például ez a mobilfrekvencia-kiírás, amely a mi megítélésünk szerint kudarcos, mitől lenne ennyire pozitív, történt-e vizsgálat vagy nem történt vizsgálat, és egy csomó olyan kérdés, amelyet így megvitatni ott nem tudtunk.
Ebből következően kisebbségi véleményként újra szeretném befejezésként tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy a nem kormányon lévő képviselők egyike sem tartotta elfogadhatónak a határozatot. Egyébként pedig, kilépve az ellenzéki vélemény keretéből, gondolom, az elnök asszony is - és direkt nem MSZP-s vezérszónokként fogalmazom meg - fontosnak tartaná, hogy akár az informatikai albizottsággal, akár a bizottság egészével bármilyen, akármilyen, legalább egy minimum szakmai konzultációt megejthetne a hatóság, hogy ne arról kelljen dönteni, hogy ezekbe a papírokba mit írnak bele, olyasmit, ami a hatóság szempontjából pozitív, és mit nem írnak bele, amit egyébként meg lehetne vitatni. De innentől az egésznek politikai vagy ellenzéki aspektusa van, ami lehetetlenné teszi azt, hogy a bizottság munkáját szakmailag kompetensen megítéljük, és mivel ez lehetetlen, ebből következően (Az elnök csenget.) nem is támogattuk ezt.
Köszönöm, elnök úr, a türelmét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem