SZALAI ANNAMÁRIA

Teljes szövegű keresés

SZALAI ANNAMÁRIA
SZALAI ANNAMÁRIA, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke: Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Köszönöm szépen az elhangzott észrevételeket, hiszen ezzel a mi munkánkat könnyebbé teszi, átláthatóbbá teszi egy ilyen vita, minden elhangzott gondolatot mérlegelni fogunk, és nagyon szívesen beépítjük a következőkben a munkánkba.
Engedjék meg, hogy egy-két dologra reagáljak. Fölmerült többször az a kérdés, hogy szakmai beszélgetéseket folytatunk-e akár a politikai szférával, akár a szakmai szférával. Nagyon köszönöm Baja Ferenc úr dicséretét a tekintetben, hogy a fogyasztóvédelmi tevékenységünket pozitívként kiemelte, de kritikai megjegyzéseket mondott a politikai szférával, illetve a szakmai szférával való kapcsolattartásról. A politikai felügyelet számára mi természetesen bármikor rendelkezésre állunk. Ugye, az egyik jogelődünk korábban is az Országgyűlés alá tartozott, az ORTT; a másik, az NHH kormányhivatal volt, tehát utóbbi nem folytathatott szintén szakmai beszélgetéseket a parlamenttel. Most nekünk mint független hatóságnak sokkal erősebb a legitimitásunk, tehát az Országgyűlés felügyel bennünket, így lehetőség van arra, hogy az igen tisztelt parlamenttel mi kapcsolatot tarthassunk fenn. Természetesen állok rendelkezésre bármilyen esetben, ha megkeresés érkezik, ez a dolgunk, és nagyon szívesen eleget teszünk ennek.
Elhangzott Novák képviselő úrtól is és Baja képviselő úrtól is a digitális átállás vonatkozásában, hogy kevés információval rendelkeznek. A 2011-es beszámoló nyilván nem alkalmas arra, hogy bemutassa azt a tevékenységet, amit folytatunk. Arról, hogy miért késlekedett az átállás tevékenysége, nem szívesen beszélek, hiszen nem tartom szerencsésnek, ha az ember a jogelődjét szidja. Mi igyekeztünk fölvenni a fonalat, és mindent megtenni annak érdekében, hogy az európai uniós határidőnek megfelelően a digitális átállást végre tudjuk hajtani.
Folytattunk egy tesztprogramot Sopron és Barcs kistérségben az elmúlt hónapokban, nagyon szívesen beszámolnék ennek tapasztalatairól, és nagyon szívesen adnék egy részletes tájékoztatót a parlament adott bizottságának, állok szíves rendelkezésükre, és nagyon szeretném is megosztani, illetve szeretnék arról is beszélni, hogy hogyan tervezzük a digitális átállást, mert meggyőződésem, hogy ez az ország érdeke. Tehát ez nem politikai kérdés, meggyőződésem, hogy mindannyiunknak, akik itt vagyunk ebben a Házban és azon kívül is, fontos az, hogy a digitális átállás hatékonyan és sikeresen megtörténjék.
Mi ezért mindent meg fogunk tenni, a 2011. év egy előkészítési év volt, tehát ilyen értelemben nyilván a költségek csekélyek, hiszen a saját munkatársaink végezték el az ezzel kapcsolatos teendőket. 2012 már nem ilyen lesz, és a 2013 sem ilyen esztendő lesz, de még egyszer mondom, szívesen állok rendelkezésre, és nagyon szeretném kérni önöket, legyenek partnerek abban, hogy sikeresen lefolytathassuk a digitális átállást. Ez az ország érdeke, meggyőződésünk, hogy senki nem maradhat önhibájából televízióadás nélkül, és az is nagyon fontos dolog, hogy ezt a sávot nekünk ki kell ürítenünk. Baja képviselő úr említette, hogy derogációt kértünk. Igen, kénytelenek voltunk derogációt kérni e tekintetben, hiszen amíg nincs kiürítve a műsorszórás céljára jelenleg hasznosított sáv, addig nem tudunk előrelépni a 800-as frekvencia használatbavétele körében. Tehát ezért kellett nekünk derogációt kérni e tekintetben.
Szóba került, és nem is szeretném megkerülni a 900-as, az EGSM-pályázatot, hiszen nagyon ismert az egész ország számára, bár lehet, hogy ez kissé túlzás, de a tisztelt Ház számára bizonyára ismert. A 900-as pályázat eredményéről meggyőződésem szerint a jövő évi beszámolóban tudunk hosszan és érdemben beszélni, hiszen 2011-ben folytattunk egy eljárást, amelynek 2012 elején lett vége, a döntésünket akkor hoztuk meg, és nyilván azok, akik érdeksérelmet vélelmeznek, bírósághoz fordultak. Ez a bírósági eljárás jelenleg folyamatban van, hiszen a Kúriánál van még lehetőség arra, hogy felülvizsgálati kérelmet adjon még be az összes érdekelt, és a Kúriának van erre 120 napja, hogy döntést hozzon. A jelenlegi helyzet azonban annyi - Baja képviselő úr kérdezte vagy utalt erre -, hogy mi a bíróság elsőfokú döntését értelemszerűen végre kívántuk hajtani, ezért megindítottuk az eljárást, hogy visszavesszük a frekvenciákat, viszont a végrehajtást felfüggesztette a Kúria. Tehát jelenleg itt tartunk, hogy a mi eljárásunkat nem tudjuk pillanatnyilag tovább folytatni, várjuk az igen tisztelt Kúria döntését e tekintetben.
(19.20)
Én bízom abban, hogy a spektrumstratégiát folytatni tudjuk, érdemi lépéseket tudunk tenni a jövőben e tekintetben.
A hálózatsemlegesség témaköre három felszólaló esetében is előjött. Az egyik az, hogy ez a konvergens témákhoz tartozik-e vagy nem. Meggyőződésem, hogy igen, ez egy tipikusan olyan terület, ami az infrastruktúra és a tartalom együttműködését feltételezi. Ha le akarom egyszerűsíteni a kérdést: ugye, senki nem vásárol biteket és bájtokat, hanem tartalmakat szeretne elérni, és egyre inkább tartalmakat szeretne elérni, ahogy a széles sáv elterjedése javul.
Nekünk az a szándékunk, hogy inkább az önszabályozás irányába mennénk. Igen, a holland példát ismerjük, tanulmányoztuk is. Ez az egyetlen egyébként az Unióban, ahol szabályozás született, és az a tapasztalata az elemzések után a holland hatóságnak, kormánynak, hogy másfélszeresére emelkedtek a szabályozás bevezetése után a díjak, és most fontolgatják, hogy visszavonják ezt a szabályozást. Semmilyen kikristályosodott elképzelés nincs arra, hogy hogyan lehet megoldani azt, hogy az infrastruktúra-tulajdonosok ne korlátozzák a tartalmak áramlását. Magyarországon is megjelent már ez, tehát a skype-ot például két szolgáltató is korlátozza. Mi azért folytatunk tárgyalásokat, egyeztetéseket, mert azt szeretnénk elérni, hogy legyen rá megoldás.
Szóba került az, hogy a többi spektrummal mi történik, 450-essel. 2008-ban volt emlékeim szerint kísérlet arra, hogy hasznosítsa az állam ezt a spektrumot, azóta nem történt erre kísérlet. Mi természetesen készítünk spektrumstratégiát, és ezt megosztjuk a szakmai közönséggel, illetve az érdeklődő közönséggel. Részben a spektrumstratégia, részben pedig a meglévő készlet megfelelő, jó hasznosítása érdekében december 12-én fogunk egy nyilvános meghallgatást tartani a mobilszolgáltatásokra kijelölt spektrumkészlet hasznosítására vonatkozó rádióspektrum-stratégiai és frekvenciagazdálkodási elvekről. A felhívás már fenn van a honlapunkon, és bízom benne, hogy ez is azok közé az egyeztetések közé tartozik, ahol lehetőségünk nyílik ismertetni a jelenlegi elképzeléseinket, illetve sokkal inkább megismerni a szakmai szereplők véleményét. Bízunk benne, hogy ennek lesz a jövőben hatása, és meg tudjuk valósítani a spektrumstratégiát.
Nem szeretnék kitérni az elől a felvetés elől sem, hogy jutalmat ad a hatóság a munkatársainak. Szeretném megosztani önnel azt, hogy nagyon törekszünk arra, hogy a jutalmazási rendszerünk átlátható legyen, ellenőrizhető legyen, transzparens legyen, világos legyen. Bevezettünk már 2010-ben egy teljesítményértékelő rendszert, ahol konkrét kitűzött feladatokhoz, illetve kompetenciákhoz kötjük, hogy ki kaphat a hatóságnál jutalmat. Tehát a korábbi, tulajdonképpen kissé szubjektív és automatikusan járó jutalmazást felváltotta egy tervezett, átgondolt jutalmazási rendszer.
Azt is megosztanám önökkel, hogy figyeltünk arra, hogy - tekintettel a gazdasági viszonyokra - azért ösztönző is legyen, ugyanakkor az elmúlt évekhez képest szerényebb legyen. Ha már az elnökhelyettes urat említette, akkor elmondanám, hogy a jogelőd szervezet, az NHH, ami egy kisebb szervezet volt, az elnökhelyettes, dr. Braun-Rozgonyi Krisztina 2007-ben 9 havi jutalmat kapott, 2008-ban 8,2 havit, utána 7,1 havit, tehát jóval magasabb jutalmak voltak, mint ami nálunk a hatóságnál van. Azt gondolom, hogy a szakmai teljesítményt egy ilyen hatóságnál kell értékelni, hiszen olyan piacon mozgunk, hogy akkor tudunk szakmailag nagyon jó dolgozókat alkalmazni, ha ezt valamilyen szinten támogatni is tudjuk. Tehát célhoz kötött a jutalom kifizetése.
Novák képviselő úr kérdezte, hogy miért csökken az ellenőrzések száma, és a bírság miért ilyen alacsony. Azt szeretném mondani: nem az a célunk, hogy bírságbevétellel gyarapítsuk a hatóság bevételeit, hanem sokkal inkább az a célunk, hogy bizonyos piaci magatartásokat, kedvezőtlen piaci magatartásokat szabályozzunk, ellenőrizzünk. Ezért mi nagyon alapos vizsgálati, piacfelügyeleti tervet készítünk minden évben. Ezt megtalálhatja a weblapunkon, nagyon szívesen el is küldöm önnek, hogy milyen területeken milyen ellenőrzéseket, milyen célvizsgálatokat folytattunk. Egy-kettőt ki is emeltem, hogy például az automatikus aktiválással kapcsolatban 2011-ben egy intenzív vizsgálatot folytattunk. Tehát, ha van egy jelenség, arra mi azonnal választ akarunk adni. Nem a mennyiség számít, hogy hány ellenőrzést végzünk, hanem az, hogy a jogszabályokat alkalmazzák, minél inkább alkalmazzák a szolgáltatók. De ígérem önnek, hogy el fogom küldeni a részletes piacfelügyeleti tervünket.
Még amire reagálni szeretnék, az az internethotline, ami pozitív példaként hangzott el a képviselő úr részéről. Köszönöm, hogy úgy látják önök is, hogy ez egy olyan tevékenység, amire szükség van. Valóban, nem hatósági eszközökkel lépünk föl az itt bejelentett tartalmakkal kapcsolatban. Nagyon sikeres, szomorú is vagyok ettől egyfelől, hogy sikeres, ugyanakkor mégis azt gondolom, hogy nagyon pozitív, hogy átvette a hatóságunk, hiszen sokkal többen tudnak róla, sokkal többen igénybe veszik, sokkal többen használják. Elnyertük az INHOPE-tagságot, tehát benne vagyunk a nemzetközi vérkeringésben is, és ha más országokban bukkan föl tartalom, ami Magyarországra irányul, azokban az esetekben is képesek vagyunk sikereket elérni, és a szolgáltatónál elérni azt, hogy a tartalmat távolítsa el.
Még egyszer szeretném megköszönni mindenkinek a hozzászólását, és bízom benne, hogy akik nem teljes egészében elégedettek a hatóságunk munkájával hírközlés területén, azok is az elkövetkezendő években meggyőződnek arról, hogy kiváló szakmai munka folyik, és nagyon jó képességű munkatársak dolgoznak a hivatalunkban.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem