KARA ÁKOS

Teljes szövegű keresés

KARA ÁKOS
KARA ÁKOS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Valóban, a most előttünk lévő törvényjavaslat egy korábban elhatározott, a kormány által elindított Magyary-programnak nevezett egyszerűsítési program része, leginkább az eljárási menetben egyszerűsít, leginkább az eljárási rendet próbálja egyszerűsíteni, illetve különböző jogszabályi összhangot teremt meg.
De tekintettel arra, hogy szélesebb körben is figyelik a munkánkat, elmondom most is a bizottsági vélemény ismertetésekor, a bizottsági álláspont ismertetésekor, legalábbis a többségi, kormánypárti álláspont ismertetésekor, hiszen a bizottsági ülésen is szó került róla, hogy azért olyan fontos elemek vannak a mostani törvényben, amelyek utalnak arra, hogy az a kormány által megkezdett munka és a kormánypárti frakciók által támogatott, kezdeményezett munka, ami arra vonatkozik, hogy a hátrányos helyzetű munkavállalók, így a nyugdíj előtt állók, a pályakezdők, a kismamák, a gyesről, gyedről visszatérők és azok számára, akik a munkanélküliek, az álláskeresők között a legnagyobb arányban vannak, az alacsony szakképesítéssel bírók számára a következő esztendőben a munkahelyvédelmi akcióterv keretében nagyobb lehetőséget fog biztosítani a kormány, illetve az Országgyűlés a korábbi döntésével.
(15.30)
A most tárgyalt törvényjavaslatban ezért például találunk olyat, ami közvetett módon erre hatással van. A bérnél a szociális hozzájárulási adókedvezmény megadása céljából alkalmazott korábbi eszközöket, tehát a munkanélküliek, álláskeresők támogatása céljából meghatározott korábbi elemeket kivezet a rendszerből, de hangsúlyozzuk, hogy azért vezeti ki ez a javaslat a rendszerből, mert a következő esztendőben ezt a néhány ezres számot akár millió fölé, tehát egy óriási réteg számára, tehát az emberek egy nagy rétege számára elérhetővé teszi a kormány, illetve az Országgyűlés a már elfogadott döntésével.
Ezért amikor a bizottságban azt mondtuk, hogy a Fidesz-KDNP részéről támogatjuk a kormány által benyújtott mostani törvényjavaslatot, akkor elmondtuk, és ezért mondjuk el most is itt, az Országgyűlés falai között, hogy az egyszerűsítés, az állampolgárok hétköznapjainak, hivatali ügyintézésének az egyszerűsítése és egyéb, munkahelymegőrzést, munkahelyteremtést szolgáló eszközök összhangban vannak, és az a célunk, az a szándékunk, hogy minél többen tudjanak biztos keretek között dolgozni Magyarországon.
Ezt a törvényjavaslatot a bizottságban 12 igennel, 3 nemmel és 2 tartózkodással általános vitára alkalmasnak tartotta a foglalkoztatási és a munkaügyi bizottság.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem