VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Magával a törvényjavaslat céljaival, amit kitűz maga elé, az LMP is azonosulni tud bizonyos mértékben, hiszen a lakosságra háruló adminisztrációs teher csökkentése, a közigazgatási eljárások egyszerűsítése, illetve az elektronikus ügyintézés lehetőségeinek az új területekre való kiterjesztése ugyanúgy benne van az LMP programjában is.
Mi is fontosnak találjuk azt, hogy egy XXI. századi e-közigazgatás felé mozduljon el a magyar közigazgatás, viszont úgy, hogy ez ne személytelenedjen el. Ez azért is fontos törekvés, maga, ami a törvényjavaslatban van, hogy a munkaügyi szervezet tehermentesedjen. Hiszen a kirendeltségek ügyfélszolgálati rendszereinek a bürokratikusságában már hosszú évek óta nem történt kedvező változás.
Míg az elektronikus ügyintézés lehetősége a közigazgatásban 2005 novembere óta fennáll, a munkaügyi szervezetben ez a lehetőség a mai napig nem volt nyitott, leszámítva a már ellátásban részesülők keresőtevékenységének interneten keresztüli bejelentését. Ez üdvözlendő. Kérdés azonban, hogy a munkaügyi szervezet és a munkaügyi központok szempontjából milyen eljárások esetén indokolt az adminisztráció egyszerűsítése, a személyes megjelenés elektronikus úton való kiváltásának a lehetősége. Hiszen ez ugyan csökkenti az ügyfélforgalmat, és így tehermentesíti a munkaügyi szervezetet, azonban nem mindig szolgálja az ügyfél érdekét, hiszen sokszor nem csupán ügyintézésről van szó.
Hiszen a módosítások következtében elméletileg lehetséges volna, hogy a munkanélküli be se tegye a lábát a munkaügyi központba az álláskeresés teljes időszaka alatt. A nyilvántartásba-vételi kérelmet elektronikus úton is beküldhetné a munkaügyi központba, a hivatallal való együttműködési kötelezettséget, azaz rendszeres kapcsolattartást levelező úton is teljesíthetné, és az ellátásra való jogosultság feltételeiben bekövetkezett változásról is elektronikus úton adhatna tájékoztatást.
Ez így egészében nem is volna akkora probléma, ha nem látnánk azt, hogy milyen nagy digitális szakadék van Magyarországon. Az a társadalmi és szociális kettészakadottság, amely sajnos ugyanúgy ráül a földrajzi mintázatokra Magyarországon, hogy van egyrészt Magyarországnak egy része, amely belépett a XXI. századba, és digitálisan írástudó társadalom; másrészt sajnos van egy olyan része Magyarországnak, ami ott maradt a XX. században, sőt a mélyszegénységekben élő térségekben még később, és ott sajnos az internetelérés nem az, hogy akadozik, egyáltalán lehetetlenné válik azáltal, hogy nem csupán a hardvereszközök hiányoznak, hanem maga a digitális írástudás is.
Ezt csak azért vetem föl, hogy fontos továbbra is az, hogy meglegyen a személyes kapcsolat a munkaügyi központok és az ügyfelek között. Hiszen nagyon sokszor személyes problémákra kell választ adnia annak a munkaügyi központban dolgozó szakembernek, aki találkozik ezekkel az ügyfelekkel, álláskeresőkkel. S miközben az elektronikus kapcsolattartás elszemélytelenítheti ezt a kapcsolatot, és lehetetlenné teszi a valódi, hatékony segítségnyújtást, ezért fontosnak tartom, hogy egyrészt bizonyos értelemben jó az, hogy megnyitjuk a lehetőséget, másrészt azáltal, hogy megnyitottuk ezt a lehetőséget, még inkább törekedni kellene ezen digitális szakadéknak az áthidalására.
Sokkal, de sokkal több képzési lehetőséget kellene biztosítania pont az e-government, az e-közigazgatás bevezetése miatt azokon a hátrányos helyzetű településeken, ahol a digitális írástudatlanság eléggé nagy, és a digitális szakadéknak egy másik oldalán vannak azok az emberek, akik való igaz, nem jutnak munkához; sokszor azért is nem jutnak munkához, mert nem rendelkeznek azokkal a képességekkel, amely képességek között például a digitális írástudás is ott van.
Az LMP véleménye szerint nem az álláskeresővé vált emberekkel való kapcsolattartáson kellene spórolnia a kormányzatnak, hiszen sokkal jobban megtérül a befektetés, ha van egy speciális élethelyzetű ember, és erre a speciális élethelyzetre egy személyes kapcsolaton keresztül tud a hivatal, az a szakember választ adni. Élő kapcsolatra, szorosabb együttműködésre van szükség, de egyúttal hatékonyabb segítségnyújtásra is. A munkaügyi hivataloknak elsősorban szolgáltató és nem hatósági szervként kellene működniük.
(16.20)
Erősíteni kell a munkaerő-piaci információkat nyújtó szerepüket, a megfelelő állás megtalálásához nyújtott, személyre szabott lehetőséget és segítséget. Több forrást kell biztosítani az egy ügyintézőre eső ügyfelek számának a csökkentésére. A nyilvántartásba vétel és az abból való kikerülés eseteiben elképzelhető az elektronikus úton való bejelentkezés, a regisztrációt követően azonban mindenképpen szükséges a mielőbbi személyes kapcsolatfelvétel és az egyéni munkakeresési terv kidolgozása. Nem megfelelő a sablon e-mail-válaszok elküldözgetése. Itt minden egyes ember egyéni problémájára egyéni választ kell adni a munkaerőpiacon való segítségnyújtás érdekében.
Most áttérnék a törvényjavaslat azon részére, ami sajnos köszönő viszonyban sincs a Magyary egyszerűsítési programmal, és amivel kapcsolatban az LMP-nek is súlyos fenntartásai vannak. Ilyen például az a módosítás is, amely kimondja, hogy a közfoglalkoztatási jogviszony is munkajogviszonynak számít. Ez újabb bizonyíték arra, hogy a kormányzat folytatja azt a fából vaskarikát politikát a közmunkával kapcsolatban, és törvényesíteni akarja azt a közmunkacsapdát, amit a munka törvénykönyvével végül is szentesítettek.
Korábban úgy tűnt, hogy Matolcsy György szimpatizál azzal a gondolattal, hogy a közmunkában ledolgozott idő is álláskeresési időnek számítson. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis több, a foglalkoztatás ösztönzéséhez nyújtott támogatás és aktív munkaerő-piaci szolgáltatás nem elérhető a közmunkában dolgozók számára, mivel ezek az emberek közfoglalkoztatásuk idejére kikerülnek az álláskeresők nyilvántartásából. Holott ezek az emberek valójában az álláskeresők. Közmunkában a törvényi kényszer hatására vesznek részt. Ha nem akarnak teljesen kiesni az ellátórendszerből, akkor el kell vállalniuk a felajánlott közmunkát, végzettségüktől és munkakeresésükhöz szükséges segítség típusától függetlenül. Adjuk meg a lehetőséget azoknak, akik kiszorultak a nyílt munkaerőpiacról, hogy visszakerüljenek oda. Ne engedjük be őket abba az ördögi körbe, amit a közmunkacsapda jelent ma Magyarországon.
Matolcsy György egy írásbeli kérdésünkre azt válaszolta, hogy megvizsgálja ezt a problémát. A mostani módosítással azonban egyértelmű, hogy mire jutott a miniszter. A közmunkásokat nem álláskeresőnek, hanem nyílt munkaerő-piaci munkavállalónak tekinti 47 ezer forintért, akik nem jogosultak az álláskeresőket megillető foglalkoztatásösztönző támogatásokra, szolgáltatásokra. Csakhogy ebben az esetben a nyílt munkaerőpiacra vonatkozó legkisebb kötelező minimálbért, azaz a minimálbért kellene megadni ezeknek az embereknek. Tehát egyrészről azt mondja a kormányzat, hogy a közmunkások a nyílt munkaerőpiacon vannak, másrészről azt mondja, ha már a nyílt munkaerőpiacon vannak, nem adja meg nekik a kormányzat a minimálbért, ami illendő volna a nyílt munkaerőpiacon.
Fel kellene számolni a közmunkacsapdát az LMP szerint. Hadd idézzek a Magyary-munkatervből, amivel szögesen ellentétes intézkedéseket hoz most a kormány. “A közfoglalkoztatás rendszerét a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedés ösztönzése és a szociális gazdaság létrehozása mellett, ezt a két pillért kiegészítve kell működtetni annak érdekében, hogy a közmunka ne jelentsen zsákutcát az emberek számára. Ehhez szükséges, hogy a közfoglalkoztatás ne korlátozza az egyént az álláskeresésben.” Kérdezem én, tisztelt államtitkár úr, mit tud a kormány felmutatni azon a téren, hogy a közmunka ne akadályozza az egyént az álláskeresésben.
A következő pont, amihez hozzászólnék, egy olyan módosítás, amely a kormánynak egy súlyos kodifikációs hibáját javítja, ez üdvözlendő, hiszen már Szél Bernadett képviselőtársam is felhívta a figyelmet erre a problémára, itt a tömeges jogtalan segélymegvonásokról van szó.
A tervezet módosítja a foglalkoztatási törvénynek arra vonatkozó részét, hogy milyen esetekben kötelező elfogadni az álláskeresőnek a felajánlott közmunkát. A hibásan kodifikált törvény csak abban az esetben teszi lehetővé a közmunka elfogadását, ha a munkavégzés helyére való oda-vissza út meghaladja a 3-4 órát, és az ezzel járó költségeket megtéríti a közfoglalkoztató. A tragikus az, hogy az eltelt egy évben számtalan embertől vették el a segélyt amiatt, mert nem fogadták el a helyben felajánlott, kevesebb mint három óra utazással járó közmunkát. A segélymegvonó határozatoknak tehát nem volt törvényi alapjuk. Az érintettek szociális biztonságát és az emberi élethez méltó alapvető jogot korlátozó intézkedéseknek nem volt semmiféle jogszabályi alapja.
Végül még egy pontot említenék a törvénnyel kapcsolatban, ami véleményünk szerint problémás. A tervezet szerint a jövőben nem vehetők álláskeresőként nyilvántartásba a rokkantsági ellátásban részesülők, mivel nem felelnek meg a munkára képes és kész jogszabályi követelményeknek, és különben is, jövedelemkorlátok vonatkoznak rájuk, azaz nyilvántartásba vételük nem indokolt.
Ezzel mélységesen nem értünk egyet, ugyanis ez az intézkedés a folytatása a kormány teljesen antihumánus, rokkantakat üldöző és nyomorba taszító politikájának. A rokkantsági ellátásban részesülők esetén nem kizárt a munkavállalás, csak kereseti korlát van érvényben, a minimálbér 150 százalékában meghatározva. Ha jogszabály engedélyezi a munkavállalást az ellátás igénybevétele mellett, akkor mégis milyen magyarázatot tudnak adni arra, hogy kizárják az ellátásban részesülőket az álláskeresők közül? Ezek az emberek ne akarnának dolgozni? Ne keresnének munkát? Hiszen pont arról van szó, hogy ők kutatnak, keresnek, akármilyen nagyon rossz helyzetben vannak, akárhogyan megváltoztatta a kormány a törvény erejével azt a rokkantsági besorolást, ami rájuk vonatkozik, ezek az emberek szeretnének dolgozni, de nincsen munkahely.
Önök egymillió munkahely ígéretével kerültek kormányra, és ha megnézzük, a piacon ma Magyarországon alig van több munkahely, számottevően nincsen több munkahely, mint amikor elkezdték a kormányzást. Lehet, hogy a közmunkacsapdába százezreket bevezettek, de ez nem igazi munka. Azokat az embereket, akiket most kitereltek a nyílt munkaerőpiacra, nem akarják álláskeresőként nyilvántartásba venni? Ezeket a rokkant embereket?
A fő kérdés: ahelyett, hogy növelné, miért csökkenti a megváltozott munkaképességűek esélyeit a kormány? Hogyan jutnak majd még igazán jobb lehetőségekkel munkához ezek a rokkantsági ellátásban részesülők? Hiszen ezentúl ők még a rehabilitációs kártyára sem jogosultak, tehát a munkaügyi szervezeten kívüli, a nem NFA-ból finanszírozott támogatási formákból is kiesnek. Nem beszélve arról, hogy a TÁMOP 1.1.2. programba se kerülnek be célcsoportként, hiszen ahhoz is álláskeresői státus szükséges. Ezen személyeknek a foglalkoztatás területén is biztosítandó fokozott segítségnyújtás, esetenként pozitív megkülönböztetés nemhogy nem érvényesül, de sajnos egyenesen az ellenkezőjéről kell hogy beszéljünk, holott a megváltozott munkaképességűek esélyegyenlősége irányába tett lépésekre több hazai jogszabály és nemzetközi egyezmény is kötelezne minket.
A törvényjavaslat az indoklásában arra hivatkozik, hogy rokkantsági ellátásban részesülők nem felelnek meg a munkára képes és kész állapot követelményeinek. Azonban nem tehető egyenlőségjel a rokkantsági ellátásra való jogosultság és a munkára nem kész, nem képes állapot között. Azt, hogy valakinek nem javasolnak a nyílt munkaerőpiacra való kivezetést célzó rehabilitációt, több tényező alapozza meg, hiszen az új komplex minősítésnek a személyi funkció károsodásai mellett az egyéb körülmények figyelembevétele a lényege. Nem feltétlenül a személy munkára kész vagy nem kész állapotát takarják a minősítések, hanem a szociális körülmények és élethelyzetek, illetve más, nem egyéni szempontok mérlegelését is.
A rokkantsági ellátásban részesülők nem lehetnek álláskeresők, és nem kapnak rehabilitációt sem, tehát ha nem lehetnek ügyfelei a rehabilitációs szakigazgatási szervnek sem, akkor teljesen magukra maradnak, ott maradnak az út szélén. Miközben a jogszabályok lehetőséget adnak az ellátásuk melletti munkavállalásra, az állam teljesen magukra hagyja őket a munkakeresésben, és semmilyen segítséget nem nyújt hozzá.
Tehát az LMP számára a Magyary-program célja jó, de sokat kellene dolgozni azért, hogy a digitális szakadékot át tudjuk hidalni, viszont azt elfogadhatatlannak tartjuk, hogy azok után, amit csináltak a rokkantakkal, azok után már álláskeresési státust sem kaphatnak, ezért még inkább kiszorulnak a munkaügyi központ szolgáltató és segítő ernyője alól. Arra kérem a tisztelt Házat, hogy a módosító javaslatainkat, amelyeket majd benyújtunk, támogassa, pont ennek a célnak az érdekében, hogy ezek a rokkantak segítséget kapjanak ahhoz, hogy munkát tudjanak vállalni.
Köszönöm a türelmet. (Mile Lajos tapsol.)
(16.30)
