BERTHA SZILVIA

Teljes szövegű keresés

BERTHA SZILVIA
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, hogy nem fogom kihasználni a 15 percet. Egy biztos, a szocialisták minden felszólalásából kiviláglott, borzasztóan zavarja őket és csípi a szemüket, hogy a Szent Korona méltó környezetben, biztonságban és kellő őrséggel van ott a helyén, ha lehet mondani, a méltó helyén. Nem értjük, hogy ez miért zavarja őket, de hát ez mutatja a mellettünk ülő kunisták leszármazottjainak ideológiáját és gondolati hátterét. Azt gondolom, hogy ettől itt mindannyian elhatárolódhatunk.
Kifejezetten szeretném felhívni a figyelmet e törvényjavaslat kapcsán az életpályamodell hiányára. Illetve ezt is nevezhetjük életpályamodellnek, mert tulajdonképpen az is egyfajta életpálya, amikor kerek perec kimondjuk, hogy ha valaki húsz éven keresztül katona volt és utána már alkalmatlanná válik katonának lenni, akkor 14 hónapig jár még valamifajta…, nevezzük felmondási időnek; bár itt rendelkezési állománynak nevezik, de a civil életben ezt felmondási időszaknak is lehet nevezni. Ha ennyi idő alatt nem találnak neki semmilyen munkakört, akkor utána mehet az utcára, és kezdjen magával, amit akar. Tulajdonképpen ezt mondja ki ez a törvényjavaslat. Valóban, ez is egy életpályamodell; legalább tiszta sor, nem utólag fogják elvenni tőlük azt, amit már megszereztek joggal. Csak a kérdés az, hogy ezzel mi a céljuk. Nyilván a mostani munkanélküliségi adatok mellett lehet arra számítani, hogy a fiatalok jobb híján ilyen feltételekkel is elmennek majd katonának, ideig-óráig. Csakhogy ez milyen hatással lesz a lojalitásukra, az elkötelezettségükre, a hivatástudatukra, hogy biztosan ilyen hadsereget, ilyen honvédelmet szeretnének-e Magyarországon.
Arra pedig felhívom a figyelmet, hogy nagyon könnyű rombolni, pár hónap, pár év alatt tönkre lehet tenni mindent, de aztán felépíteni egy rendszert és kiépíteni a bizalmat a társadalomban már több évtizedes munka lesz, és addig itt fog állni hazánk megfelelő honvédelem és megfelelő honvédek nélkül.
Amit hiányolunk, és amire a kormány nem is olyan rég még ígéretet tett, az az, hogy megteremtik az átjárhatóságot a közszolgálati szférában. Ezért is hozták létre a Közszolgálati Egyetemet, amiben mindent jól megkutyultak. Már ezzel is voltak kételyeink, de legalább ezt megteremtették volna! A következő napirendi pont majd az egyes szolgálati jogviszonyokról szóló törvényjavaslat lesz, ugyanúgy abból is hiányzik mindez. Tulajdonképpen megígérték, de nem teremtenek meg semmit, csak elveszik az egyéb típusú lehetőségeket.
Kérdés, hogy mit terveznek. Egy húsz-huszonöt évet letöltött katona mit fog csinálni 45 évesen? Képzési lehetőség nincs a rendszerben, nyilván a javadalmazások sem olyanok, hogy megengedhessék maguknak, hogy valamit tanuljanak, de még ha sikerül is, akkor is mit kezd 45-50 éves pályakezdőként egy volt katona? Erre a kérdésre várjuk tisztelettel a megoldási javaslatukat, hogy mit kínálnak ilyen szempontból a katonáknak életpályamodell-szinten.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem