JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Szocialista Párt frakciója részéről Iváncsik Imre professzori és professzoros alapossággal és stílusban (Babák Mihály közbeszól.) ismertette azokat a pontokat, amelyekben mi alapvetően nem értünk egyet a most beterjesztett dokumentummal.
Nekem aztán lehetőségem adódik így arra, hogy egy picivel kötetlenebbül soroljam föl, néhány helyütt erősítsem meg azokat az észrevételeket, amelyek az ellenzéki padsorokból elhangzottak, egyszerűen azért, mert pontosan kell látni és érezni, hogy egy látszólag rendben lévő törvény ezer sebből vérzik. Pontosan kell látni azt, hogy ma Magyarországon a magyar társadalom aktivitása, érdeklődése a honvédelem ügye iránt gyakorlatilag a zéróhoz konvergál. Van fontosabb problémája a magyar társadalomnak, semmint hogy a honvédséget mint nemzeti intézményt olyan támogatásban, erkölcsi, morális támogatásban részesítse, amelynek eredményeképpen a ténylegesen szolgálatot teljesítők, de még az önkéntes munkát vállalók is büszkék lehetnek a feladatukra, elhivatottak lehetnek, mert tudják, hogy tevékenységüket nagyfokú megbecsülés övezi.
Egy furcsa kettősség jellemzi az elmúlt esztendőkben a Magyar Honvédség működését. A kirakatban minden csilivili, a kirakatban minden működik. A kirakatban, a főcímekben az látszik, hogy nincsen semmiféle probléma, és a Magyar Honvédség napról napra növeli a képességeit, és egyszerűen erőtől duzzad. Aztán, ha felfeslik a címlap mögött a valóság, akkor az kiábrándító képet mutat. Ugyanez a kettősség mutatkozik meg jelen törvény kapcsán is, jelen törvény kapcsán, amelyből bár egy részletet már idézett Iváncsik képviselő úr, de fontosnak tartom fölolvasni az egészet. A preambulumból idézek: “A honvédelem nemzeti ügyének elhivatott szolgálata, valamint a szövetségi kötelezettségek magas színvonalú teljesítése korszerű katonai ismeretek, képességek megszerzésére és folyamatos fejlesztésére alapozható, továbbá kiszámítható életpályával biztosítható. Az Országgyűlés elismeri a katonai szolgálattal együtt járó áldozatvállalást és az azzal arányban álló erkölcsi, valamint anyagi megbecsülés indokoltságát.”
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki csak ezt olvassa el, akkor azt mondja, hogy rendben van. Ha valaki csak ezzel a két mondattal találkozik, akkor azt mondja, hogy hurrá, konszenzus van. De ha veszi a bátorságot és az erőt valaki, hogy aztán végiglapozza, hogy milyen tényekkel támasztja alá a kormány azon szándékát, az Országgyűlés milyen tényekkel erősíti meg a kormány azon szándékát, hogy ez egy ténylegesen elismert nemzeti intézmény legyen, akkor borzasztó nagyot kell csalatkoznia, mert mint ahogy az előttem hozzászólók is elmondták már, a korábbi jogosultságokhoz, a korábbi juttatásokhoz képest visszalépés történik; olyan mértékű, amely alapvetően megrendíti majd a katonai pálya iránti elkötelezettséget és bizalmat.
Nem véletlen, tisztelt képviselőtársaim, hogy arra kényszerül a kormány, hogy obsitos katonákat kényszersorozással, 16 százalék adókedvezménnyel vonjon be a munkába. Ha kiszámolják és megnézik ezt a papírt, akkor hogy, hogy nem, a 60 napos ingyenmunka-kötelezettség pont azzal a 16 százalékos levonással fog megegyezni. Azaz pénz az ablakban, mondhatja a kormány, de itt mégis arról van szó, hogy emberek sokaságát vonják be katonai szolgálatra, miközben a szerződéses katonák létszámát meg nem képesek feltölteni azért, mert nincsen elegendő forrás a rendszerben. (Babák Mihály: Mert elköltöttétek.) Azért, mert ebben a pillanatban Magyarországon a haderő a NATO tagállamai között a legrosszabbul finanszírozott haderők közé tartozik, és ez tény. (Babák Mihály: Elkótyavetyéltétek a pénzt.) Ebben a szituációban egy olyan szolgálati törvényt megfogalmazni, amely azt mondja, hogy adok nektek szép jövőt, adok nektek gyönyörű pályaképet, azt gondolom, hogy ez ugyanolyan hamis, mint ahogy egyébként a honvédelmi PR-ban nagyon sok minden más.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánykliens média vezérhajója mai lapszámában a következő főcímmel jelent meg egy tudósítás, azt mondja a tudósítás, hogy óriási sikert ért el a kormány. Majd a tudósításon belül kiderül, hogy a honvédelmi miniszter úr ismételten fölszállt egy helikopterre, arra az egyre, ami még repülni képes (Babák Mihály: A többit eladtátok.), és egyébként csináltak gyakorlatot. Igaz, hogy a későbbiekben sem pénz, sem tudás, sem eszköz nem lesz ahhoz, hogy ezt a későbbiekben folytassák.
Ugyanígy működik sajnos ez a törvénytervezet is. Ugyanígy működik, hiszen olyanfajta követelményeket támaszt a katonákkal szemben, amelyeket semmilyen módon, semmilyen formában nem honorál. Elfogadhatatlan lesz hosszabb távon a hadsereg működése szempontjából ez a gyakorlat, egyszerűen azért, mert ki fog ürülni a Magyar Honvédség; egyszerűen azért, mert rá fognak jönni az emberek arra, hogy azok a kényszerek, azok a szabályok, amelyek ebben a pillanatban őket a rendszerben vezénylik, azok nem nyújtják azt a fajta perspektívát, amelyet egyébként egy hazáját szolgálni akaró magyar fiatal a hadseregben kereshetne és láthatna.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szimbolikus elemekben persze a törvény nem fukarkodik. Van ebben a manökenfiúk esküjére vonatkozó kitétel, amit a miniszter úr majdnem saját maga fogalmazott. Értsék a kormányőrséget, a koronaőrséget, és ha mennek, akkor naponta azt látják, hogy két koronaőrre vigyáz másik kettő. (Zaj, moraj a kormánypárti padsorokban.) És egyébként az a dolguk, hogy mosolyukkal fölvidítsák az éppen aktuális állami vezetőket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek az emberek gyakorlatilag érdemi tevékenységet nem végeznek. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) Ezek a tevékenységek szimbolizálják azt a fajta hitvallást, amelyet egyébként a honvédelmi vezetés folytat, ami töretlenül - hogy is mondjam - leképezi Lányi egykori elnök úr mondatát, nevezetesen, hogy egy magyar katona egy szuronnyal többet ér száz amerikai katonánál. Ennek a mondatnak a megmosolyogtató volta mögött azért ott van az a fajta hit, hogy elég nekünk úgy csinálni, mintha volna erőnk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ebből a törvényből erőt aligha fognak tudni meríteni. Ebben a törvényben szigorú, rigorózus renddel az van benne, hogy hogyan lehet a katonákat újabb egyedi döntéssel nehéz helyzetbe hozni. Ebben a törvényben az van benne, hogy hogyan lehet visszavetni. Ebben a törvényben az van benne, hogy hogyan lehet a napidíját elvenni. Ebben a törvényben az van benne, hogy ha valamilyen titkot sért, akkor hogyan lehet a rendszerből nagyon gyorsan eltéríteni. Ebben a törvényben nincsen benne az, hogy legyen ez egy nemzeti intézmény, legyen átlátható, legyen valamennyi magyar állampolgár számára megismerhető mindaz, ami nem államtitok, hogy tudja szeretni, hogy tudja a Magyar Honvédséggel saját életét is azonosítani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Déli határaink mentén, azt mondják a biztonságpolitikai szakértők, hogy továbbra sem stabil a helyzet. Isten óvjon bennünket attól, hogy szükség legyen arra, hogy Koszovóban kirobbanó bármilyen konfliktus kapcsán a Magyar Honvédségnek valódi feladata legyen!
(14.10)
Azért, mert ebben a pillanatban a díszelgésen kívül nem sok mindent más tudna csinálni. Nagy baj, hogy a szolgálati törvény jelen tervezetében is önök ezt a szándékot, ezt a hadsereget, ezt a fajta küldetést erősítik. A törvény ebben a formában azok miatt a konkrét okok miatt, amelyekről Iváncsik képviselő úr beszélt, számunkra elfogadhatatlan.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
