VARGHA TAMÁS

Teljes szövegű keresés

VARGHA TAMÁS
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak néhány gondolat.
Nem is értem a felvetést; úgy érzem, hogy szavakban és a retorika szintjén érzik a képviselők, hogy nem volt elegendő idő a törvényjavaslatra, hiszen októberben minden honvédelmi és rendészeti bizottsági képviselő megkapta, és az előttem fekvő módosító indítványok halma is azt jelzi, hogy a valóságban volt idő és lehetőség áttanulmányozni a törvényjavaslatot, hiszen volt idő és lehetőség megírni a módosító javaslatokat.
Azt érzem az államtitkár úr felszólalásából, hogy a Szocialista Párt mindig ahhoz a fennálló régi rendhez ragaszkodik, ami mögötte volt. Az Antall-kormány Országgyűlésnek benyújtott hagyatéka volt egy katonák jogállásáról szóló törvény, amelyet az Országgyűlés már nem tárgyalt meg. A szocialisták megtartották a régi rendeleteket, és most is az ellen érvelnek, hogy új jogállási törvény legyen. Úgy érzem, hogy mindig, ami volt, az jó és maradjon, de Isten őrizz, hogy változtassunk rajta.
Nem igazán értem a vezérkari főnök bebetonozásáról elhangzottakat, hiszen ki-ki pártállásától és frakcióban való helyet foglalásától függően áll ehhez a dologhoz. Üljünk át a másik lóra vagy nézzük máshonnét, képviselő úr, ezt a kérdést, és akkor ez egy elegáns megoldás ’13. július 1-jétől. Ha ez a kormány marad, akkor senkinek a nyakára nem ültet senki semmilyen vezérkari főnököt. Mindenki abból a szempontból közelíti meg, ahol ül. (Dr. Józsa István: Függetlennek kéne lenni.)
Azt sem értem, és veszélyesnek tartom, hogy az államtitkár úr most a szakszervezetek nevében vagy helyett kíván fellépni. Hagyjuk meg a szakszervezeteknek azt a jogot, hogy ők döntsék el, hogy valamivel egyetértenek vagy valamit elleneznek. Ha valamivel egyetértettek, akkor a politika ne álljon a szakszervezetek élére. Igencsak árulkodó ez a megnyilvánulás is, azt gondolom. (Dr. Józsa István: Árulkodó, csak fordítva.)
Azt sem igazán értettem, akkor miniszter úr nem értette, hogy miért nincs jobb dolguk az embereknek, vagy van-e jobb dolguk, mint most a honvédséggel foglalkozni, és úgy gondolja, hogy kívülről ez a honvédség csillogó-villogó, de belülről felfeslik. Hadd emlékeztessem a miniszter urat, hogy önök négy plusz nyolc évig dolgoztak azon, hogy feslett legyen ez a Magyar Honvédség. Most nincs botrányoktól hangos tudósítás a Magyar Honvédségről. (Juhász Ferenc: Lesz.) Ha egy erdőbe négy plusz nyolc évig megyünk be, miniszter úr, akkor négy plusz nyolc évig tart kijönni onnét, tehát ha négy plusz nyolc évig önök rossz irányba vitték a Magyar Honvédség és a magyar honvédelem ügyét, akkor négy plusz nyolc évig tart kijönni ebből az erdőből.
Én nem sérteném meg senki helyett, nevében a tartalékos katonákat, és emlékeztetném önöket arra, hogy amikor 2010-ben kormányváltás volt, és a miniszterelnök úr feltette a kérdést a miniszter úrnak, hogy hány tartalékos katona állhatna rendelkezésre az árvizek idején, akkor a 17-et nem érte el a tartalékosok száma. Azt gondolom, hogy ezt a számot már jelentősen meghaladtuk.
A költségvetésről csak egy gondolat. Egyedül garantált honvédelmi költségvetése Magyarországnak van a NATO-ban. Ez valóban nem egy kiemelkedően nagy összeg, de nem is állunk a lista elején, sőt a második felében vagyunk, de ezzel a költségvetéssel, azt gondolom, kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a katonáink a missziókban, amire, azt hiszem, büszkék lehetünk.
Még egy gondolat: a közszolgálati életpályamodell az a modell, az az életpálya, amibe a honvédtiszti, altiszti életpálya is illeszkedik, és ez a komplex életpályamodell az, amely lehetőséget nyújt az életüket honvédként, munkájukat honvédként elkezdőknek, hogy máshogy is befejezhessék életpályájukat.
Végezetül tisztelettel jelentem a Háznak és minden magyar polgárnak, hogy a Magyar Honvédség egy nemzeti intézmény, és e nemzeti intézmény megújításának az alapvetése lesz ez a törvény az elfogadása után. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem