KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Első ránézésre nincs ezzel a javaslattal semmi baj. Ki ne szeretné, hogy Magyarországon művészeti köztestület működjön? Ki ne szeretné, hogy ennek a taglétszámát bővíteni lehessen 200-ról 250 főre? Ki ne szeretné, hogy ennek a testületnek a vezetői megkapják azt a méltó járandóságot, ami a tisztes feladatukkal arányos? Ki ne szeretné, hogy fontos feladatokat kapjon ez a testület? Ami ezzel a javaslattal a baj, az az előzmények és azok a várható fejlemények még, amelyeket az elmúlt napokban a sajtóból megismerhettünk; nem ebből a javaslatból, valóban, hanem egyéb más történésekből.
A Magyar Művészeti Akadémia létrehozásával kapcsolatos törvény vitája szűk másfél évvel ezelőtt volt, és engedjék meg, hogy fölolvassam az akkori felszólalásom utolsó egy mondatát.
(16.10)
“Én azt kérem azoktól, akik ezt üzemeltetni fogják, akik vezetői vagy alapító tagjai lesznek, hogy érezzék át azt a történelmi lehetőséget és felelősséget, amely rajtuk lesz, hogy egyszer végre valaki meghaladja Magyarországon a szekértábor-építő kultúrpolitikát. Én attól félek, hogy a kezdet ezt meg fogja nehezíteni, de ha nem így lesz, akkor nagyon fogok örülni.”
A parlamenti vita után Fekete György, akkori ügyvezető elnök úr odajött hozzám, és azt mondta, hogy gratulál a felszólalásomhoz, és hogy bízzam abban, hogy igenis, tisztában vannak azzal a felelősséggel, ami rájuk hárul, amikor Magyarországon művészeti köztestületet hoznak létre, és hogy higgyem el, hogy olyan típusú politikát fognak folytatni, hogy a lehető leginkább le tudják fedni a magyar kulturális, művészeti élet sokszínűségét.
Most eltelt szűk másfél év, és a Demokrata című újságban olvasok egy interjút elnök úrral, amelyben elmondja, hogy mik azok a kritériumok, amelyek alapján a tagságot bővíteni szeretnék. A három feltétel közül egy a valós művészeti teljesítménnyel foglalkozik, kettő azonban vastagon politikai.
Azt mondja, hogy az első szempont, hogy beérett, a társadalom és a szakma részéről már elismert művészeket akarnak tömöríteni; ez végül is talán érthető. A második szempont viszont az átlagon felüli közéleti tevékenység. Ezt viszonylag nehéz megérteni, hogy ha egy művészeti akadémia tagokat akar befogadni, akkor miért éppen a közéleti tevékenység a második legfontosabb szempont.
Jön a harmadik, amivel úgy első ránézésre szintén nagyon nehéz vitatkozni: a nyílt és megvallott nemzeti elkötelezettség. Ugye, ezzel az a baj, hogy én azt gondolom, Magyarországon minden művész, aki Magyarországon él, Magyarországon alkot, magyar nyelven alkot, a magyar társadalom problémáira reflektál, az mind nemzeti művész; innentől kezdve azt gondolom, hogy ezen talán nincs is mit vitatkoznunk. Innentől kezdve talán azt is gondolhatnánk, hogy mindenki belefér, megfelel ennek a kritériumrendszernek. De olvasom tovább az interjút, és itt van egy olyan mondat, ami főleg a hétfői parlamenti, a magyarországi zsidó polgárok összeírásával kapcsolatos jobbikos felvetés kontextusában különösen érdekes és értelmezésre szorul. Azt mondja elnök úr ebben az interjúban, hogy “azzal számolnunk kell, hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön”.
Az én kérdésem az, hogy valaki, aki arra szegődött, hogy a magyar kulturális élet sokszínűségét reprezentálja egy 2,5 milliárd forintos költségvetéssel megáldott köztestületben, akinek az lenne a dolga, hogy a magyar kulturális élet kiválóságainak méltó járandóságot nyújtson és a magyar kulturális értelmiséget integrálja, az hogyan tud ilyet mondani.
Én abban a hiszemben voltam, hogy Konrád Györgyöt Magyarországon is magyarnak tekintik, úgyhogy ezzel kapcsolatosan meg szeretném kérdezni államtitkár urat, hogy mi a kormány álláspontja ebben a kérdésben. Kíváncsian várom, hogy hogyan gondolkodik erről. (Kontur Pál: Igazi labanc volt!)
De nézzük az előzményeket! Köszönöm szépen, remélem, hogy a jegyzőkönyvbe sikerült képviselőtársam rendkívül magas röptű hozzászólását leírni; azt gondolom, hogy ez már eligazít bizonyos szempontból minket.
Érdemes azért felemlegetni, hogy hogyan is jött létre és hogyan került be az alaptörvénybe az a testület, amelynek most a feladatkörét bővítjük. Úgy, hogy volt egy magánegyesület, egyébként valóban kiváló művészemberek hozták létre, olyan emberek, akiknek az életművével kapcsolatosan én csak a legnagyobb nagyrabecsüléssel tudok beszélni. Tehát szeretném, ha nem értenék félre azt, hogy nem szeretném itt a politikai meg a művészeti, esztétikai szempontokat keverni. De nyilvánvalóan egy olyan testület, egy olyan társaság, amelynek a politikai szimpátiáit is ismerni lehetett, ezzel sincsen semmi baj.
Egyszer csak azt láttuk, hogy megjelent az alaptörvény tervezete, és ez az egyesület tulajdonképpen bekerült az alaptörvénybe, és a törvény vitája során itt a parlamentben és a kulturális bizottságban sem volt olyan ellenzéki képviselő, aki azt kérdőjelezte volna meg, hogy kell-e Magyarországon művészeti köztestület, vagy kell-e a Tudományos Akadémia mintájára létrehozni ilyen testületet. Azt kérdőjeleztük meg, hogy miért pont egy olyan testület lesz ennek az alapja, egy olyan egyesület, amelynek a politikai szimpátiái közismertek, és miért nem az a másik testület, amely egyébként éppen a mintaként elképzelt Tudományos Akadémia keretein belül kezdett el működni. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiára gondolok, amelynek egyébként az akkori vezetői szintén, azt gondolom, hogy mindannyiunk által nagyra tartott emberek. Le is mondtak, mert úgy érezték, hogy rendkívül méltánytalan ezzel a testülettel szemben, hogy egy másik civil egyesület kapja meg ezt a köztestületi funkciót.
Amikor ennek a törvénynek a vitája volt, az LMP képviselőcsoportja egy, ha úgy tetszik, szimbolikus módosító indítványt nyújtott be a tisztelt Háznak, ez pedig arról szólt, hogy a Magyar Művészeti Akadémia alakuló ülésére ne csak a korábbi egyesület tagjait hívják meg, hanem legyenek ott az alapítók között a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai is. Azt akartuk, hogy azok a kezdeményezések, amelyek elindultak Magyarországon, részben az akadémia berkeiben, részben a civil társadalomban, ezek valóban egy közös, minden politikai nézetkülönbségtől függetlenül, mindenkit integrálni képes művészeti köztestületet eredményezhessenek.
Ez a módosító indítvány nem lett elfogadva, és sajnos azóta azt látjuk, hogy ez a köztestület bizony, valóban elsősorban abban különbözik a korábbi testületektől, hogy egy sokkal világosabb politikai elköteleződésről ad tanúbizonyságot, és még egy dologban: az egyiknek a költségvetése a jövő évi költségvetés-tervezetben, ha jól emlékszem, 2,5 milliárd forint, a másiké pedig 12 millió. Tehát nagyjából ez a prioritás, amit a magyar kormány által benyújtott költségvetés-tervezet megfogalmaz a két testület között, miközben nem gondolom, hogy a két testület tagjainak a művészeti kvalitásaival, az általuk letett életművel kapcsolatosan olyan nagy különbség lehetne. És még azt is tudom, hogy voltak olyan kiváló művészemberek, akik mind a két testületben részt vettek.
Tehát megvolt az esélye annak, hogy ne rontsuk el ezt az egészet, ne valamifajta kulturális szekértábor-építés eszköze legyen az alaptörvénybe is beemelt testület. Ehhez képest most azt látjuk, hogy egy ilyen, önöktől sajnos már megismert módon, egyfajta lopakodó törvényalkotással egyre több jogosultságot adnak ennek a testületnek.
Most végül is apróságokról beszélünk, és bár államtitkár úr fontosnak érezte megjegyezni azt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap költségvetése végül is nem kerül át a Magyar Művészeti Akadémiához, de megjegyzem egyébként, hogy Balog Zoltán miniszter úrnak voltak olyan nyilatkozatai, amelyeket így lehetett érteni. És bizony, itt van az a november 21-ei kormányüléssel kapcsolatos kormányrendelet, amely azt mondja, hogy 2013. október 31-ig a minisztérium a köztestület elnökének bevonásával megvizsgálja a kulturális mecenatúra rendszerét, a Nemzeti Kulturális Alapét, a Nemzeti Filmalapét, a Bethlen Gábor Alapét, a Nemzeti Együttműködési Alap kulturális, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap filmes pályázati forrásainak a tekintetében.
Hát, ez egy óriási összeg! Ha itt a kulturális mecenatúra megvizsgálása azt jelenti, hogy az akadémia itt is komoly feladatokat kaphat, akkor tulajdonképpen az történik, hogy a teljes magyar kulturális élet be fog tagozódni a Művészeti Akadémia alá. Ez azért nagyon szerencsétlen lenne, mert jelenleg a Nemzeti Kulturális Alap az az intézmény, ami többé-kevésbé őrzi azt a jellegét, hogy többé-kevésbé autonóm módon, a szakmai szervezetek és a résztvevők bevonásával osztja el a forrásokat, és bár nyilván egy kicsit politika közelibb lett az alap azáltal, hogy államtitkár úr egyben ennek az alapnak a vezetője, de összességében mégis azt gondolom, hogy az eredeti szellemiségét a Nemzeti Kulturális Alap még meg tudta őrizni.
Hiller képviselőtársam valóban beszélt már a Műcsarnok átadásáról, ami azt gondolom, hogy tényleg érthetetlen és példátlan, és ilyentől az embernek ellódul a fantáziája, hogy mi mindent lehetne még esetleg a Művészeti Akadémiához sorolni. Ilyen alapon lehetne a Nemzeti Színház vagy lehetne az Operaház, nem akarok tippeket adni, csak nem értem, hogy mi köze van a Műcsarnokhoz ennek a köztestületnek. Hiszen ennek egyrészt van egy olyan épülete, amely tudom, hogy még renoválás alatt áll, de elvileg egy olyan épület, ahol komoly kulturális tevékenységet tud folytatni, nemcsak egyszerűen mint egy integráló testület, hanem rendelkezésre áll erre egy komoly épület. Innentől kezdve akkor kérdés az, hogy hol fog megállni ez a hólabda, hogyan fog egyre jobban terebélyesedni, és milyen más feladatokat kap még. Hiszen valóban, ez elhangzott a kulturális bizottsági ülésen, ahol én - mivel éppen frakcióvezetőt választottunk - nem tudtam ugyan részt venni, de én is elolvastam a kiküldött jegyzőkönyvnek az első változatát, ott államtitkár asszony elmondta, hogy készülnek még újabb törvénymódosítások, amelyek feltehetően nem csökkenteni, hanem növelni fogják a Művészeti Akadémia lehetséges feladatkörét, és erről kormányrendeletek is szólnak.
Úgyhogy sajnos azt kell mondanom, hogy az LMP-frakció sem tudja támogatni ezt a javaslatot.
(16.20)
Nem önmagában azért, ami ebben benne van, hiszen ezek apró módosítások, de azok a nagyon súlyos aggályok, amiket a köztestület létrehozásakor elmondtunk, azt gondolom, hogy vastagon igazolódtak, nagyon erősen úgy tűnik, hogy a magyar kulturális életben elindul egy rendkívül kedvezőtlen folyamat, ahol gyakorlatilag a kulturális ágazat és egyáltalán a magyar költségvetés rossz helyzete miatt valóban nagyon sokszor nehéz anyagi helyzetben lévő művészek között bizony elindul egy kenyérharc, nagyon nem mindegy, hogy ki az, aki bekerülhet ebbe a testületbe. És úgy tűnik, hogy itt az elnök úr által felsorolt három szempont közül bizony csak egy az, ami a művészeti teljesítménnyel kapcsolatos, a másik kettő vastagon politikai, méghozzá, ahogy idéztem ezt a bizonyos interjút a Demokratából, néha nem mentes a szélsőséges felhangoktól sem.
Mi egy olyan kultúrpolitikában hittünk volna, ami valóban képes azokat a szekértáborokat lebontani, amelyek megosztották eddig a magyar kulturális életet és a magyar politikai életet is. Ez az irány, amit most látunk, tulajdonképpen nem más, mint amit más területeken is érzékelünk, például a médiaszabályozás területén, de más területeken is, hogy létrehoznak látszatra autonóm intézményeket, amilyen például ez a köztestület vagy amilyen például a Médiatanács, miközben a valós társadalmi autonómiákat próbálják megtörni. És ezek a testületek aztán elszabadult hajóágyúként működnek tovább, de valójában pontosan tudja mindenki, hogy ezek Fidesz közeli testületekké váltak. Ugyanez van más területeken is. Tehát hiába mondják nekem azt, hogy a Médiatanács egy független hatóság és éppen ezért lehet minden egyes, a hírközléssel, a postaforgalommal és minden mással kapcsolatos feladatokat alá söpörni, valójában itt arról van szó, hogy a létező autonómiák megtörése érdekében az önökhöz közel álló szervezetekhez próbálnak mindenféle kompetenciákat átcsoportosítani.
Ez a modell működik a választási intézményeknél is, most éppen a választási eljárási törvénynél ugyanez történt. És sajnos ez történik a kultúrában is, amiről azt gondolom, hogy egy olyan országban, ahogy képviselőtársam is mondta, negyven év kommunista diktatúra alatt megtanulta azt, hogy a kultúra hogyan lehet a politika szekértolója, egy ilyen országban mindent meg kell tennünk azért, hogy a direkt politikai döntések és politikai szempontok minél távolabbra kerüljenek a művészeti élettől és a művészeti teljesítménytől. Ha a művészek politizálni akarnak, közéleti problémákat akarnak megjeleníteni, akkor ezt tegyék meg, ha nem akarnak, akkor ne kérjük ezt tőlük számon, ne kérjük tőlük azt számon, hogy közéleti tevékenységet folytatnak akkor, amikor egy olyan testületbe kell belépniük, aminek a célja nem ez, hanem az, hogy magas színvonalú kulturális alkotásokat, életműveket díjazzon.
Ez egy nagyon rossz irány, és sajnos, bár ez csak apró lépés ezekben az irányokban, mivel rossz irányba tett lépések, ezért ezeket támogatni nem tudjuk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
