BARTOS MÓNIKA
BARTOS MÓNIKA
BARTOS MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársaim joggal kérdezhetik, hogy hogyan kerül a csizma az asztalra, és egy környezetgazda, mint jómagam az államadósság vitájába, s megígérem azt is képviselőtársaimnak, hogy nem a kedvenc témámról, a fenntartható jövő és a fenntartható társadalom relációjáról fogok most szólni, hanem egy kicsit más dologról.
Évek óta foglalkozom tanyakutatással, bevallom, olyan régóta, hogy ki sem merem számolni, főleg azért, merthogy a professzorom bármikor beléphet a terembe, és rám pirít, hogy nem tartom a határidőket. De azt be kell vallanom, hogy én nagyon sokat tanultam a tanyákon élőktől. Órákon át tudnám képviselőtársaimnak azt mesélni, hogy mennyi mindent tanultam tőlük a hazaszeretetről, a hűségről, az életigenlésről, a bölcsességről. De tanultam mást is, és három dolgot hozok most képviselőtársaim elé.
Az első egy 80 év körüli házaspárt juttat az eszembe, ők még ma is a nappal kelnek, és nagyon fáradságos munkával művelik azt a földet, azt a háztáji gazdaságot, ami az övék, és nagyon sok praktikát kitalálnak azért, hogy fájó ízületeik és végtagjaik ellenére ezt a fizikai munkát el tudják végezni. De vannak tyúkjaik, vannak saját zöldségeik, abból főzik a levest az unokáiknak, és maguk vágják a fát télire. Ez engem arra tanít, és arra mutat utat, hogy igazából értéket előállítani, és olyan alapot teremteni, ami az élet alapjául szolgálhat, azt csak munkával lehet, és igenis, az elvégzett munkának megvan a gyümölcse.
A második, amit tőlük tanultam: ez a tanyai munka nagyon sok fáradsággal jár, és mi felvetettük nekik, hogy esetleg beköltözhetnének a faluba. Ők pedig erre azt válaszolták, hogy a faluban sem olcsóbb az élet, merthogy ők csak gyufáért és kenyérért mennek be a boltba. Igaz, hogy fáradságos a jószággal foglalkozni és a tanya körüli földeket művelni, de mégiscsak olcsóbb, mint a faluban élni, és legalább tudják, hogy mi kerül az asztalra. Ők valóban az élet nehezebb oldalát, a nehezebb utat választják és választották. Számomra ez azt jelenti, és arra tanít, hogy nem mindig kell beállni a sorba, és nem mindig kell a könnyebb utat választani, vannak olyan talentumok, amiket mindenki megkap az élete során, nemzetek és egyének is, és hogyha ezekre a talentumokra alapozunk, és ezekre építünk, akkor igenis, ennek meglesz a gyümölcse.
Biztos, hogy könnyű hitelekre alapozni, és légvárakon épített életet vinni, és talán ez könnyebb utat jelent, és gyorsabb sikerekkel kecsegtet, mint a nehezebb utat választani, de nagyon keserves az a kenyér és az az áldozat, amit végül ezért fizetnünk kell. És hogyha van valami, amit én hibának és bűnnek tartok a 2002-2010-es időszak között, az az, hogy az emberekkel elhitették, hogy lehet légvárakra építeni, és ez egyáltalán nincs így.
A harmadik dolog, amit a tanyán élőktől tanultam, az pedig az, hogy megkérdeztük őket, hogy van-e hitelük, van-e adósságuk, és 90 százalékuk nemhogy nem vett fel hitelt, hanem eszük ágában sincs felvenni, mert azt mondják, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Ezen a napon, ezen a vitanapon ez egy igen érdekes és időszerű mondás, és hogyha a számokat megnézi az ember, hogy hogyan is álltunk 2002-ben, és azt mondjuk, hogy 8000 milliárd forint körül volt az államadósságunk, az MSZP-SZDSZ-kormányok után pedig 22 000 milliárd, akkor igenis a számok magukért beszélnek, és ez nagyon-nagyon sok pénz. Nagyon sok szám elhangzott ezen gyönyörű épület falai között, talán az is, hogy minden egyes állampolgárt, a csecsemőket is 2 millió forint államadósság terhel, és tudom, hogy képviselőtársaim nagyon gyakran unják ezeket a számokat, de ezek a számok attól még igazak.
Számomra, környezetgazdász számára az államadósság valahogy, ha párhuzamot szeretnék vonni a környezet és a fenntarthatóság összefüggéseiben, azt jelenti, amikor az ember, a társadalom, egy közösség feléli a természeti erőforrásait, azokat a kincseket és erőforrásokat, amikre az életünk alapul. Ezért számomra az államadósság nem hiba, hanem bűn, olyan bűn, amit a jelen generációk hétköznapjainak a rovására és a jövő generációk élete rovására követtek el.
Ahogy készültem erre a felszólalásra, és nézegettem a számokat, Sütőnek az egyik nemrég hallott mondata jutott eszembe, ez pedig úgy szól, hogy mit számít a vaknak, ha az apja látott. És ez valóban igaz, hogyha a 2002-es és 2010-es számokat megnézzük, akkor valóban nem sokat számít a vaknak, hogy az apja látott. Én abban bízom, hogy ez a mai vita segít minket abban, hogy tisztán és világosan lássunk.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
