DR. PUSKÁS IMRE
DR. PUSKÁS IMRE
DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az államadósságról tartunk ma politikai vitanapot. Az első kérdés, ahogy ez elhangzott az ellenzék részéről is, hogy valójában ez egy gumicsont-e, vagy egy jelentős kérdés, ami megérdemli nemcsak a vitanapot, hanem azt, hogy többször is szóljunk róla, és a jelentőségét taglaljuk.
Meggyőződésünk szerint ez egy rendkívül jelentős kérdés, hiszen amikor Magyarország mozgásterét, a költségvetésnek a mozgásterét vizsgáljuk, akkor természetesen szembetalálkozunk azzal, hogy Magyarországnak ezt az adósságszolgálatot teljesítenie kell, a felmerülő tőketartozásokat vissza kell időközönként fizetni, és ami, ha úgy tetszik, még fájdalmasabb, hiszen jobb esetben a tőkét felhasználtuk, még jobb esetben értelmes célokra, de ezeknek a tartozásoknak a kamatait, amelyek a mi költségvetésünket tekintve rendkívül jelentősek, évről évre elő kell teremteni, vissza kell fizetni.
(12.10)
Ilyen értelemben valóban az államadósság kérdése az első számú kérdés Magyarország számára, első számú kérdés a tekintetben, hogy milyen országot tudunk teremteni, milyen szolgáltatásokat tudunk nyújtani, mennyire tudjuk a gazdaság lehetőségeit szélesíteni, mennyire tudjuk a munkahelyek teremtésének a lehetőségét a költségvetés eszközén keresztül növelni. Ezért tartjuk a vitanapot, és ezért is fontos az, hogy valóban tisztázzuk, hogy Magyarország miért állt arra a pályára, amely megállapíthatóan egy rossz pálya, és amely az eladósodás egyre erősebb fokozódását jelentette 2002-től 2010-ig.
Azt mondta az előttem felszólaló Gyurcsány Ferenc képviselő úr, hogy Vágó Gábor okos összefoglalását adta mindannak, ami történt 2002 és 2010 között. Ha jól emlékszem, akkor többek között azt a megállapítást tette, hogy valóban egy olyan pályára állt Magyarország 2002-ben, ami egyébként nem a nemzetközi trendeknek megfelelő pálya volt, hanem pont az ellenkezője. Akkor Európában egy gazdasági növekedés volt, ebből következően alapvetően a hiány is csökkent, az államháztartási hiányok is csökkentek, másrészről pedig az államadósság növekedése sem volt jellemző az európai országokra. Magyarország az ellenkező pályán indult el.
Tehát azt hiszem, hogy ha ilyen értelemben egy közös álláspontnak fogadhatjuk el ezt az elemzést, ezt az értékelést, akkor ebben megállapodhatunk. Nyilvánvalóan, ha a tényeket nézzük, akkor nem is tudunk más megállapításra jutni, érdemes tehát ebben az esetben a tényekből kiindulni, és akkor máris kevéssé kérdés az, és kevéssé lehet összemosni azt, hogy mely kormányok alatt, milyen mértékben, milyen jelentőség szerint és milyen nemzetközi összefüggésekben és környezetben történt mindaz, ami történt. Valójában felelősség kérdése az, valójában sorscsapás vagy éppenséggel egy gazdaságpolitika, társadalompolitika, költségvetési politika következménye az, hogy Magyarország elindult a jelentős államadósság-növekedés útján 2002-t követően.
Merthogy elindult, és felmerül a kérdés nyilvánvalóan mindannyiunkban azon túlmenően, hogy megállapítjuk ennek a dolognak a fontosságát, mármint az államadósság kérdésének a fontosságát, hogy fontos-e, érdemes-e, kell-e a felelősség kérdését vizsgálni, van-e ennek valamiféle jelentősége, visz-e ez bennünket előrébb.
Meggyőződésem szerint e tekintetben nyilvánvalóan a politikai felelősség kérdését vetjük fel, a politikai felelősség pedig általában a választásokon méretődik meg, akkor derül ki, hogy a választók hogyan ítélik meg egy politikai garnitúra, egy politikai elit teljesítményét, éppenséggel hatalomban tartják, vagy a hatalomból leveszik, leváltják. Ilyen értelemben azt gondolom, hogy mégiscsak minden esetben fontos a felelősség, ha úgy tetszik, akkor a teljesítmény és a teljesítményre alapuló felelősség kérdését is vizsgálni.
Merthogy miért is történt meg többek között ez a jelentős eladósítása Magyarországnak? Azért, mert szükség volt egy olyan költségvetési politikára, amely külső forrásokat igénybe véve azt az érzést keletkeztette az emberekben, hogy a dolgok jól mennek, ők egyre jobb körülmények között, egyre jobban élnek. Ehhez pedig nem a gazdaság teljesítőképessége növekedett, vagy legalábbis messze nem olyan mértékben - ellentétben egyébként akár azzal, ha a körülöttünk levő országok mutatóit nézzük e tekintetben és ebben az időben -, hanem ezen külső forrás bevonása teremtette meg ezt a fajta látszatot. Erre is vannak hiteles források és hiteles állítások, nem nagyon szeretnék idézni az őszödi beszédből, de hát sokan ismerjük, sok-sok citátumot tudunk ebből. Azt hiszem, hogy ez az idézet is vagy ez a beszéd is körülbelül jellemzi, hogy 2006-ig mi is történt, a kormányzásnak milyen módja és a látszatkeltésnek milyen módja történt.
Ehhez a látszathoz pénz kellett, nem véletlen, hogy Magyarországon ebben az időszakban az államadósság növekedésének a legkiugróbb éve egyébként 2006. Szoktuk mondani nyilvánvalóan, hogy a választások éve általában a költségvetés tekintetében is egy választási költségvetést jelent, nos, tehát ez a számok nyelvén is kimutatható, hogy bizony 2006 egy jó erős választási költségvetés volt, hiszen nyilvánvalóan, hogyha nincs egy teljesítmény - erről éppen Gyurcsány Ferenc képviselő úr, miniszterelnök úr beszélt -, akkor valami mást kell mutatni. Ha nincs forradalom, akkor éppenséggel azt a látszatot kell kelteni, minthogyha mégiscsak volna teljesítmény, és azt a teljesítményt nem lehet másképpen előteremteni, mint ebben az esetben többek között a sok-sok trükk mellett a hitelfelvétel árán és az ország eladósítása árán.
Nos, mindez a felelősség kérdését tehát joggal felveti, és nagyon fontos, hogy időnként megálljunk, ha úgy tetszik, akkor a parlamenti munkában is megálljunk, és számot vessünk azzal, hogy az a helyzet, amiben most élünk, még akkor is, ha természetesen a jelen döntéseiért a jelen kormány és a jelen parlament felelős, de a döntések mozgástere, azok az eszközök, amelyek a rendelkezésünkre állnak, természetesen nem függetleníthetők attól, ami az előző évben, az előző négy évben vagy az előző nyolc évben történt, hiszen éppen az államadósság kérdése tekintetében ez egy olyan gúzsba kötése a jelenleg kormányon lévők számára és a jelenlegi parlamenti többség számára, amely nyilvánvalóan az eszközeinket erősen korlátozza. Ezért fontos az, hogy időközönként nyomatékkal és a számokkal, a tényekkel mindenkinek, a saját közvéleményünknek, az ország lakosságának felhívjuk a figyelmét, hogy pontosan mi is az a helyzet, és mi ennek a helyzetnek az előzménye.
Természetesen érdemes arról is beszélni, hogy mi az, amit teszünk, és milyen eredményességgel tesszük, hiszen, ahogy mondtam, nemcsak visszafelé kell néznünk, nemcsak azt kell értékelnünk, ami történt 2002 és 2010 között, hanem azt is számba kell vennünk, hogy mi az, amit tettünk 2010 után, a második Orbán-kormány idején.
Látható, hogy megteremtődött a jogszabályi környezet. Az alaptörvénybe bekerült az államadósság csökkentésének kötelezettsége. Megalkottuk a gazdasági stabilitásról szóló törvényt, ami szintén ezt a célt tűzi ki, és egy eljárásrend szerint többek között a Költségvetési Tanács szerepének a növelésével ezt a célt kívánja szolgálni. Minden olyan intézkedésünk, többek között a költségvetési törvény elfogadása és annak betartása, illetve következetes végigvitele azt a célt szolgálja és azzal az eredménnyel jár, hogy Magyarországon megkezdődött az államadósság csökkenése.
Magyarországon az államháztartás hiánya 3 százalék alatt marad, reményeink szerint így lesz 2013-ban, és Magyarország valóban kilép a túlzottdeficit-eljárás alól, és Magyarország végre egy olyan pozícióba kerül, amely pozícióban egyébként fenntartható lesz az államadósság csökkentése, és ezzel egy olyan pályára állunk, ami egyébként megint a nemzetközi trendekkel szembemegy, mert az Európai Unión belül, az eurózónán belül is az államadósság növekedése és egyébként az államháztartás viszonylagos magas aránya a jellemző. Magyarország most szembemegy ezzel a trenddel, de ez egy jó szembemenetel, ennek most örülhetünk, és erre büszkék lehetünk. Abban bízom, hogy valóban a többség, a parlamenti többség és a kormány további munkája és jogalkotása is ezt az utat fogja segíteni, és akkor Magyarország valóban kikerül ebből a spirálból, és egy fenntartható, növekvő pályára áll. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)
