SESZTÁK OSZKÁR
SESZTÁK OSZKÁR
SESZTÁK OSZKÁR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy jelentőségű vitanapon vagyunk jelen, hiszen azt gondolom, hogy a Ház majdnem egésze az alapkérdésekben az okokat illetően egyetért. A valamikori Magyar Szocialista Munkáspárt két utódpártja az, amely vitatja az okokat is, azokat az okokat, amelyek az ország mai nehéz helyzetét kialakították, és az okok között szerepet játszottak.
Önök legtöbbször úgy viselkednek a parlamenti hozzászólásaikat, a politikai viselkedésüket figyelve, mint a Bourbonok, akik sohasem tanultak és sohasem felejtettek, valóban, hiszen úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát, és minden egyes alkalommal ugyanabba a folyóba igyekeznek belépni. Számunkra az adósság kérdése valóban szabadság kérdése, a szabadság visszaszerzésének a kérdése. Meg kell állapítanunk a szabadság visszaszerzéséért folytatott küzdelmünkben, hogy az adósságválság okai között nem a 2008-ban a világgazdaságban kialakult adósságválság az elsődleges, hiszen a 2008-as adósságválság már egy legyengült gazdaságot talált Magyarországon, legyengült vállalkozásokat, legyengült családokat, legyengült önkormányzatokat, eladósított államháztartást talált Magyarországon.
Az okokat vizsgálva meg kell kérdeznünk, hogy hogyan kerültünk ide. Meg kell állapítanunk, hogy valóban, 22 milliárd dolláros adósságállománnyal kezdte Magyarország a szabadságért vívott küzdelmét a rendszerváltáskor, a múlt nagyon is súlyos örökséget hagyott ránk. 2002-ig ugyanakkor politikai konszenzus volt abban a tekintetben, valamennyi politikai erőt beleértve, a posztkommunista politikai erőket is, minden politikai erő arra törekedett, hogy az adósságcsapdából az ország fokozatosan kilábaljon, és csökkentse Magyarország eladósodottságát, csökkentse az adósságterhet. 2002-ig mindebben politikai konszenzus volt, ugyanakkor meg kell említeni, hogy a szocialista kormány ’94-98 között elsősorban a privatizációs bevételekből, az ország nemzeti vagyonának áron aluli kiárusításából teljesítette ezt a célt, de a politikai konszenzus fennállt.
2002-ben egy cinikus pártpolitikai megfontolás jegyében, jelesül szavazatvásárlás jegyében ezt a politikai konszenzust az MSZMP utódpártja felrúgta, és szavazatvásárlásba kezdett a 2002-es választási kampányban. Nyugodtan mondhatjuk, hogy szavazatvásárlás volt, hiszen nem kapcsolódtak azok a bérnövekedések strukturális reformokhoz, nem az történt, hogy átalakították az oktatási rendszert és úgy adtak volna 50 százalékos béremelést, pusztán csak öntötték a rosszul működő rendszerekbe - az egészségügybe és a többibe - a szavazatvásárlás érdekében felvett kölcsönöket. Ennek eredményeképpen 2008-ig 53 százalékról 72 százalékra, majd 2010-re 83 százalékra nőtt az ország adósságállománya, és a jelenlegi adósságszolgálati kötelezettségünk a GDP 4,2 százalékát teszi ki. Erre szoktuk mondani a polgári oldalon, hogy sajnos nekünk a Bourbonokból is a legrosszabb jutott, a kommunistákból is a legrosszabb jutott.
Ugyanakkor azt meg kell újra és újra kérdeznünk, hogy hová lett a pénz, hiszen vannak olyan cinikus politikusok ebben a Házban, akik arra játszanak, hogy a választópolgárok emlékezete mindössze fél évre terjed ki, ugyanakkor viszont meggyőződésem, hogy a választópolgárok nem felejtenek, nem úgy, mint önök. Meg kell állapítanunk, hogy a pénz nem a gazdaság fejlesztésére fordítódott, hiszen 2002 és 2008 között is a régióban a legrosszabbak között vagy a legrosszabbul teljesített a magyar gazdaság. Nem új munkahelyekre fordított a pénz, hiszen 240 ezer munkahely szűnt meg. Nem otthonteremtésre fordítódott a pénz, nem az iskolarendszerre, hiszen nem nyúltak hozzá a nagy rendszerekhez, és nem a társadalmi tőkére, nem a társadalmi tőke újratermelődésére fordítódott ez a pénz, hiszen felrúgták, szétrombolták a jól működő lakástámogatási rendszert, és helyette rászabadították a társadalomra a devizahitelezést, amely rengeteg családot, több százezer családot hozott lehetetlen helyzetbe Magyarországon a mai napig is. A pénz, meg kell állapítanunk, a pénzügyi szektorhoz vándorolt, a magas kamatokon, a kamatfelárakon keresztül.
(11.10)
Az új polgári kormány 2010-et követően nehéz helyzetben vette át az államot, Magyarországot, hiszen nem voltunk eurózónatagok, bennünket senki sem mentett volna meg, mint Görögországot vagy más eurózóna-országokat. A cselekvés sorát végigvéve meg kell állapítanunk, hogy először az új kormány valóban a tűzoltáshoz volt kénytelen folyamodni, és az államadósságot kézben tartani, kezelni a kialakult helyzetet. Másodjára a társadalmi tőkéhez, a devizahitelesek megsegítéséhez fogott hozzá az új kormány, devizahitelesek mentőcsomagjaival nyújtott segítő kezet a nehéz helyzetbe jutott magyar családoknak. Végül - harmadjára -, aminek most a napokban vagyunk a részesei, az önkormányzatok adósságállományát igyekszik és oldja meg a kormány.
Nem szabad ugyanakkor elfeledkeznünk, és meg kell emlékeznünk arról, hogy milyen környezetben van az ország, miközben ezt a szabadságküzdelmet folytatja. Az eurózónában nőtt, és feltehetőleg a jövőben is nőni fog az adósságállomány, nagyon kevés ország képes csökkenteni Magyarországhoz hasonlóan az adósságát, és növelni ilyen módon a szabadságát. Történelmietlen a kérdés ugyan, de fel kell tennünk, hiszen az embereket igenis érdekli, hogy mi lett volna, ha a polgári kormány tovább folytathatta volna a munkáját. Az lett volna, hogy tovább csökkentjük az adósságállományt, tovább növeljük az ország szabadságát, ugyanis bennünket, mint ahogy 1998-ban, úgy 2002-ben sem mások találtak ki, hanem a választópolgárok választottak meg. Ez egy plebejus kormány, és a kormány a választóknak akart és akar megfelelni, nem pedig a pénzügyi szervezeteknek, és mi ezért valóban szálka vagyunk bizonyos pénzügyi szervezetek kezében.
Csak jó állapotban lévő társadalom képes nekifeszülni a jövő feladatainak, ezért nagyon helyes a kormánynak az a törekvése, hogy a társadalmi tőkét igyekszik védeni, a munkaalapú gazdaságot igyekszik szolgálni, hiszen nem vagyunk pénzügyi központ, nem voltunk gyarmati hatalom, nincsenek ásványkincseink, nekünk a társadalmi tőkét kell megvédenünk, a családokat, a humán tőke újratermelődését segítő rendszereket. Ez Magyarországon - nyugodtan mondhatjuk - közgazdasági szükségszerűség, és a közteherviselés jegyében nagyon helyes, ha a pénzügyi szervezeteket is bevonjuk a társadalmi tőke, a humán erőforrások újratermelésébe. Ebben a törekvésében a KDNP frakciója minden körülmények között támogatja a kormányt, és reméljük, hogy ezen a területen a következő években további sikereket érünk el.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
