VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Állampolgárok, akik figyelik ezt a vitát! Elsőre érdemes volna leszögezni azt, hogy az LMP nem akar beszállni abba a politikai adok-kapokba, amit itt a Fidesz és az MSZP játszik folyamatosan. Nem azt kérdezzük meg, hogy ki a hibás, hanem arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan alakult ki ez a helyzet, és miként tudnánk ebből kilábalni. Magának az államadósságnak a vizsgálata kapcsán érdemes tisztázni, hogy nem önmagában a bruttó államadósság-állományt vizsgáljuk, hanem az úgynevezett adósságrátát, vagyis az eladósodottság mértékét a GDP százalékában kifejezve.
(11.40)
Ennek az adósságrátának a változását döntően négy tényező befolyásolja: az elsődleges egyenleg, a fennálló reálkamatterhek, a reálárfolyam és a gazdasági növekedés együttes hatása az, ami ezt meghatározza. Ha megnézzük egyesével a négy tényezőt - ezért sajnálom, hogy pont most megy el a miniszter úr -, azt látjuk, hogy ebből a négy tényezőből három a jelenlegi gazdaságpolitika erős függvénye.
Ha megnézzük, hogy hogyan alakultak a reálkamatterhek az elmúlt időszakban, amit nagyon szépen mutat a CDS-felár mutatószáma, akkor azt tapasztaljuk, hogy folyamatosan egyre többet kell fizetni. Egyre többet kell fizetni azokért a kamatokért, amelyek a múlt adóssága miatt terhet raktak a magyar államháztartásra. És miért kell egyre többet fizetnünk? Mert egyre kevésbé bíznak meg bennünk a hitelezőink. Egyre többet kell ígérnünk, hogy a jövőben majd többet adunk vissza, mert egyre kevésbé hiszik el azt, hogy Magyarország fizetőképes lesz. Ez a szám a magyar államháztartásba és az egész magyar gazdaságba vetett bizalomnak a hiányát jelzi, s ezt a bizalomhiányt kőkemény milliárdokban kell minden egyes hónapban megfizetni az adósságszolgálatban.
Ha megnézzük a reálárfolyam alakulását, akkor azt látjuk, hogy ha megszólal egy fideszes vagy megszólalt egy MSZP-s politikus, akkor nagyobb kilengése van, mint amit a konkrét gazdasági teljesítmény valójában indokolna. Azért van ekkora kilengés, mert nagy a bizalmatlanság a magyar politikával, a magyar gazdaságpolitikával szemben. Ha Kósa Lajos vagy Szijjártó Péter rossz kedvvel kel fel, és - hogy a kósai képet alkalmazzam - egy ködös reggelen iszogatja a kávéját, és éppen egy rosszat szól az újságírók előtt, vagy egy rossz közleményt ad ki, akkor több tíz forinttal mozdul el a forintárfolyam, és ez milliárdokat jelent az államadósság visszafizetésében.
Ha megnézzük a negyedik tételt, a gazdasági növekedést, akkor egyszerűen nem beszélhetünk gazdasági növekedésről. Tisztában vagyok vele, hogy a dancsói közgazdaságtan értelmében a negatív növekedés is növekedés, de sajnos Magyarországon ma recesszió van, és ennek a recessziónak az árát is meg kell fizetni az államadósság-szolgálatban.
Beszédemben először a központi államszervezet adósságrátájának az alakulását nézem meg időrendben, majd azt, hogy mikor, melyik komponensváltozás határozta meg az adósságráta alakulását. Ezután majd Szél Bernadett képviselőtársam az önkormányzati alrendszer adósságának az alakulását vizsgálja, végül áttekinti, hogy milyen gazdaságpolitikai eszközök lehetségesek és melyek állnak rendelkezésre az adósságráta kívánatos szintre szorításához. Az LMP véleménye szerint igenis van lehetőség arra, hogy fenntartható pályára állítsuk az adósságszolgálatot, de jelenleg az előbb említett peremtényezők miatt képtelen Magyarország egy fenntartható adósságpályán maradni.
Elnézést kérek, hogy kissé szikárabb leszek a tőlem megszokottól, de ez a téma ezt kívánja. Általánosságban elmondhatjuk, hogy míg 2000 és 2006 között a magyar államháztartás viszonylag kedvező pozícióból indult az ezredfordulón, köszönhetően a megelőző évek fegyelmezett államháztartási politikájának, amire egyébként most is szükség volna, addig a 2002-ben meginduló fiskális lazítás időszakában nemzetközi összevetésben is kiugró államháztartási hiányt produkált az ország. 2008-ig a nemzetközi tendenciák az államadósság állományának csökkenése felé hatottak. Az államadósság uniós átlaga 7 százalékponttal csökkent 2001 és 2007 között, és az átlagos államháztartási hiány 3 és 1 százalék között mozgott az adott időszakban.
2004 után az újonnan csatlakozó országokra is jellemző volt ez a tendencia. A visegrádi országok átlagos hiánya is csökkenő tendenciát mutatott, és bár adósságállományuk nőtt az adott időszakban, továbbra sem érte el az uniós átlagot. Ezzel szemben a magyar deficit 2002-től elszakadt a nemzetközi trendektől, egészen 2008-ig súlyos, 5 és 10 százalék közötti hiány jellemezte a magyar államháztartást. Ennek oka nagyrészt a pazarló költségvetési politika volt. Jelentősen terhelte a költségvetést továbbá, hogy elszámolástechnikailag a mérlegbe kerültek a korábban államháztartáson kívül szereplő állami beruházások, autópálya-építések is. A magánnyugdíjpénztárak létrehozása szintén növelte az eladósodás mértékét, mert rontotta az államháztartás elsődleges egyenlegét. A gyors ütemű bruttó adósságállomány-növekedést azonban ekkor még a relatíve magas, 4 százalék körüli GDP-növekedés kísérte, így nem alakult ki az adósságcsapda. Az adósságráta relatív növekedése tolerálható maradt, 2002 és 2006 között mintegy 10 százalékponttal nőtt, a GDP 56 százalékáról 66 százalékára emelkedett.
Ám 2007 és 2009 között jött a feketeleves. 2006 után megkezdődött az elsődleges egyenleg hiányának csökkentése, azonban a költségvetési konszolidáció már nem tudta elérni az adósságráta fenntartható szintre szorítását a nemzetközi pénzügyi válság kitöréséig. Ugyan az elsődleges egyenleg javulása miatt ekkor már nem volt további forrásbevonás, de részben a nemzetközi likviditás elapadása miatt - együtt a GDP sajnálatos mélyrepülésével - az adósságráta tovább növekedett.
A 2008 őszén bekövetkezett finanszírozási válságban kimagasló szerepet játszott az egyébként stabilnak tartott hazai pénzügyi rendszert érő nagy finanszírozási sokk, ami hirtelen tőkemegtorpanással és likvid eszközöket kereső befektetéskivonással járt. A Lehman Brothers összeomlását követő napon a külföldiek tulajdonában lévő forintban denominált állampapírok állománya azonnal és példátlan mértékben zuhanni kezdett. A magyar államadósság kockázati felára régiós összehasonlításban is nagyon megnőtt, közvetlenül a Lehman-bukást követően. Bár ezt követően nagyjából alkalmazkodott a közép-kelet-európai országok átlagához, az adott pillanatban ez a finanszírozás jelentős szűkülésével és drágulásával járt. A tőkekiáramlást és az árfolyamgyengülést tovább erősítették a magyar tőzsde és állampapírpiac ellen indult spekulációs támadások is, amelyért később a PSZÁF bírság megfizetésére kötelezte a Soros Fund Managementet, a Deutsche Bank, az AG London, valamint a HSBC Holding vállalkozásokat.
2008 és 2009 között a 13 százalékpontos adósságráta-növekményt nagyrészt a magyar gazdaságpolitika hatáskörén kívüli, a pénzügyi válsággal összefüggő, a hazai gazdaságpolitikát kényszerítő tényezők okozták. 2008-ban az extrahitel-felvételi kényszer, 2009-ben a GDP-zuhanás miatti pozitív hólabdahatás és az árfolyam leértékelődése voltak a fő okok.
De nézzük az elmúlt két esztendőt! 2010 és 2012 között a magyar költségvetés nettó hitelezői pozícióba is került egy rövid időre, azonban ez a változás csak a ciklikus bevételeknek tudható be, mint a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása vagy a 2011-ben kivetett válságadó. Az ilyen egyszerű tételektől megtisztított költségvetési egyenleg ebben az időszakban ismét a deficit növekedését mutatja, ami csak 2012-től állhat ismét csökkenő pályára a reményeink szerint. A növekvő adósságszolgálat miatt az adósságráta továbbra is növekszik, és elmondhatjuk, hogy 2011-ben majdnem ugyanolyan magas volt a magyar adósságráta, mint az 1995-ös kiigazítás előtt. Magyarország esetében a nemzetközi összehasonlításhoz képest mérsékeltnek mondható az adósságráta-növekmény, 2008 és 2011 között inkább tekinthető kényszerpályának, mint a felelős gazdaságpolitika eredményének.
Figyelembe véve az ország gazdaságának integráltságát és nemzetközi kitettségét, kulcsfontosságú lenne az európai konjunktúra fellendülése, ugyanakkor az adósságválság miatt egyelőre nem számíthatunk annak felívelésére. Ugyan 2010-re az ország finanszírozási igénye európai összehasonlításban elfogadható szintet ért el, a magyar kamatprémium - különösen a régiós összehasonlításban - továbbra is rendkívül magasnak számít. Nagyon sokat kell nekünk azért fizetni, hogy hitelezőink akadjanak. Ebben azonban a deficit csak az egyik tényező. A folyamatosan magas belpolitikai kockázat, aminek azért, lássuk be, itt van az oka a parlamentben, itt van az oka a kétharmados sorokban, itt van az oka Matolcsy Györgyben, itt van az oka abban, hogy a magyar gazdasági kormányzat képtelen egy olyan jogi keretrendszert meghatározni, amelyre építeni lehet, amely keretrendszerre azt tudják mondani a gazdaságban lévő szereplők, hogy ez egy stabil ország, hogy olyan helyzet van Magyarországon, amely kiszámítható.
(11.50)
Na, ez nincs, és pontosan ezért kell nekünk évről évre sokkal magasabb kamatokon állampapírokat kibocsátani, és pontosan ezért kell Magyarországnak ebben az adósságszolgálatban egyre nagyobb terheket cipelnie, mert képtelen a magyar gazdasági kormányzat egy olyan feltételrendszert megállapítani, amely feltételrendszerre nem csupán a magyar gazdaságban működő szereplők, de a külső potenciális hitelezők is azt mondják, hogy igen, itt lehet arra számítani, hogy ezt a pénzt visszakapjuk, alacsony kamaton is tudunk nekik kölcsönadni.
Pont a gazdaságpolitika kiszámíthatósága az államadósság-szolgálat egyik kulcskérdése. Ez még nem merült fel ezen a vitanapon, habár nagyon sok kérdésben szerintem egyetértésre lehetne jutni. Nem a “ki a hibás?” kérdésében, mert azt a Fidesz és az MSZP játssza le egymás között, és nem is az államadósság újratárgyalásának kérdésében, mert az csupán a Jobbik vesszőparipája, de abban a kérdésben, hogy Magyarországon lehetne egy kiszámítható gazdaságpolitika, amely olcsóbbá tenné az egész államadósság-szolgálatot, remélem, egyetértésre tudunk jutni a mai vitanapon.
Összegzésül szeretném idézni a Magyar Nemzeti Bank 2012. májusi kiadványának megállapításait okulásképpen. 2001 után az államadósság-ráta emelkedni kezdett, amelyben 2002 és 2006 között az elsődleges egyenleg számottevő romlásának volt a legnagyobb hatása, de szerepet játszott benne a viszonylag magas reálkamatteher is. Ezzel szemben az átlagos 4 százalékos gazdasági növekedés, és kisebb mértékben a reálárfolyam felértékelődése mérsékelte az adósság növekedését, ami azonban 2006-ra így is a GDP majdnem 66 százalékára emelkedett. 2006-ban egyértelművé vált, hogy a magas elsődleges hiány rövid távon sem tartható fenn, így több lépésben jelentős költségvetési kiigazításokra került sor. A kiigazítás hatására a költségvetés már 2008-ban elsődleges többletet mutatott, ezzel párhuzamosan viszont a gazdasági növekedést stagnálás, majd a nemzetközi pénzügy válság következményeként visszaesés váltotta fel.
Ezenfelül a forint reálfelértékelődése is megtorpant, sőt, 2011-ben a jelentős árfolyamgyengülés növelte devizaadósság a GDP-arányos értéket növelte. 2006 és ’11 között 15 százalékponttal emelkedett az adósságráta, amelyhez az elsődleges egyenleg, a nettó kamatkiadások a korábbinál sokkal kisebb mértékben járultak hozzá, így jelentős részben a magyar államadósság növekedésének a gazdasági visszaesés és az árfolyamgyengülés következménye volt a fő oka.
Így, ha szeretnénk elkerülni az államadósság további növekedését - hiszen ennek is kellene a mai vitanap egyik elsődleges céljának lenni, hogy meghatározzuk közösen itt a parlamentben azt a pályát, amelyben konszenzus érhető el a pártok között, és amely évtizedekre biztosíthatja azt a fenntartható pályát, amin teljesíthető az adósságszolgálat -, akkor meg kell egyeznünk bizonyos dolgokban. Meg kell egyeznünk abban, hogy kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség, amely alacsonyan tartja a reálkamatterheket, meg kellene egyeznünk abban, hogy a gazdasági növekedés érdekében igenis szükség van például a hitelezés beindítására, és meg kellene egyeznünk abban, hogy ne a felelősöket keressük egymás között, hanem a megoldásokat.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
