MIRKÓCZKI ÁDÁM

Teljes szövegű keresés

MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Jobbik közel két évvel ezelőtt beadta az Országgyűlés elé a cigány-magyar együttélés problémáit vizsgáló bizottságra a javaslatot, amelyet értelemszerűen rajtunk kívül minden egyes párt a legminimálisabb indok nélkül leszavazott. Erre azt is mondhatnánk, vagy úgy is értékelhetnénk, hogy önöknek nincs joga többé ebben a kérdésben megszólalni, hiszen önök nem kívánják megoldani ezt a nagyon is súlyos problémát, aki pedig szeretné megoldani, annak a lehetőségét is elveszik, hogy legalább megkísérelje azt.
Ellenben azt is láthatjuk, tisztelt miniszterelnök úr, hogy az önök kormánya a kettős mérce alkalmazásában lassan túlszárnyalja az elmúlt évtizedek balliberális megmondóembereit is, miközben a serpenyő másik oldalán - most csak helyszíneket sorolok: Pécs, Mezőtárkány, Devecser, Gyöngyös, Erdőkertes, Fegyvernek, Dorog, hadd ne soroljam - eszméletlen dolgok történnek; amit zárójelben jegyzek meg: ezen események töredékéért Franciaország, Kanada, Olaszország azonnal a kitoloncolás mellett tör pálcát. (Moraj a kormánypárti padsorokból.)
Önök zéró toleranciát hirdettek az antiszemitizmus ellen (Zaj a kormánypárti padsorokból.), zéró toleranciát hirdettek az antiszemitizmus ellen, de ez az ország nem az állítólagos antiszemitizmusban szenved, hanem sajnálatos módon olyan elképesztő bűncselekményhullámban, amelyet már csak az nem lát, aki nem akar. A romastratégiát mint egy győzelmi zászlót hordozza ez a kormány és annak holdudvara nemcsak Magyarországon, hanem Európában szerte, miközben eredményt vajmi keveset tud felmutatni. Miniszterelnök úr, a lehető legőszintébben mondom: nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni, nem lehet egyszerre megfelelni a békés társadalom és bizonyos bűnözői körök érdekeinek. Dönteni kell, de annak első lépése, hogy kimondjuk az igazságot.
Ön szerint, tisztelt miniszterelnök úr, meddig halogatható még cigánykérdésben az őszinte beszéd? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem