VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Köszönöm, hogy engem lekurucozott. Múlt héten még labancok voltunk. Nem tudom, hogy mi itt az összefüggés. (Derültség és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból.)
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Jól látja, az országért aggódom. Az volna a cél, hogy ne maradjon bent egyetlen forint sem a brüsszeli kasszában. Mindent hívjunk le, fizessünk ki - csak az a kérdés, hogy kinek.
Ugyanolyan beruházásokra megy-e el majd milliárdos tételekben az európai uniós támogatás, mint már említettem, a Szajol–Püspökladány-mutyira, ami egy állatorvosi lova az egésznek, a Közgép Zrt. vezetésével, vagy pedig voltak jó megmozdulások is a kormányzat részéről, amikor kis magyar vállalkozások pár millió forintot tudnak lehívni, és ezekből a járulékokból utána tíz éven keresztül ezt visszatörleszteni.
Vannak jó megoldások is a rendszerben, de úgy látszik, hogy az elkövetkezendő években továbbra is a nagy haverok viszik haza talicskával, sőt nyerges vontatóval a milliárdokat, nem pedig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az egyszerű vállalkozók.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból. - Közbeszólások és moraj a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem