GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Mi rendre szóvá tesszük azt a méltatlan eljárást, ami itt a Házban kialakul félévente akkor, amikor a kormány egy beszámoló formájában behozza ide a Házba az afganisztáni NATO-misszióval kapcsolatos mandátumhosszabbítás kérdését vagy az ott állomásozó magyar hadtest átstrukturálásának a kérdését. Úgy gondolom, hogy ez a féléves beszámoló, amit a kormány benyújt a Ház elé, nem éri el azt a célt, amit egy ország parlamentjének kellene egy olyan kérdésben lefolytatnia, amely a nemzeti szuverenitásunk kérdését megilleti. Ildomos volna itt egy olyan vitát lefolytatni, amely világosan kijelöli, hogy mi a dolgunk egy ilyen helyzetben, hiszen nagyon összetett, nagyon bonyolult és nagyon veszélyes helyzet alakult ki Afganisztánban.
Egy ilyen beszámoló nyomán - mint ahogy most is lehet látni - érdemi vita nem is alakul ki, hiszen talán a Jobbik az egyedüli, amelyik érdemben hozzászól ehhez a vitához, világos értékrend mentén foglal állást. Teljesen megdöbbentő ez a csend és azok a semmitmondó hozzászólások, amiket képviselőtársaim esetleg itt megtesznek. Az, hogy a szocialistáknak mi a véleményük egy ilyen kérdésben, nem meglepő, nekik negyvenéves gyakorlatuk volt abban, hogy a nagyhatalmakhoz igazítsák a saját politikájukat. Ezt most megtoldják egy húszéves más irányú igazodási igénnyel, de ez legyen az ő bajuk. Ezen nem is csodálkozunk. Amin viszont csodálkozom, az az, hogy a Fidesz-KDNP alkotta kormánykoalíció is hasonló attitűddel áll egy ilyen, a nemzeti szuverenitásunkat súlyosan csorbító kérdéshez.
(19.40)
Ha már miniszter úr fölolvasta a beszámoló tartalmát, akkor a beszámolóról is mondanék egy-két mondatot. Ezek inkább tartalmi vagy formális észrevételek, hiszen ez a beszámoló hemzseg a nyugati NATO-elvárásoknak való megfeleléstől, a rövid indokolásban azonban van elrejtve néhány árulkodó mondat.
Érzékelheti a minisztérium is, hogy baj van az afganisztáni NATO-misszió témakörében, hiszen már a második bekezdésben megemlíti azt, hogy szükséges az afganisztáni magyar szerepvállalás jövőjének folyamatos újraértékelése. Azonban egy ilyen megállapítás után, ami nagyon helyes, hiszen nap mint nap súlyosbodik a helyzet Afganisztánban, és igencsak átértékelésre szorul az afganisztáni NATO-misszióban való részvételünk, ugyanakkor úgy fejezi be a mondatot a minisztérium, hogy törekednünk kell a szükséges katonai képességek rendelkezésre bocsátására.
Ha nagyon nagy a baj, és amikor már minden ország Európában vagy azon kívül, amelyek részt vállaltak ebben a NATO-misszióban, azon gondolkodik, hogy hogyan lehetne minél rövidebb úton és minél kisebb veszteséggel kivonulni Afganisztánból, akkor azt hiszem, hogy legalább itt magunk között, a parlament falai között nekünk nem ilyen szolgalelkűséget sugárzó mondatokat kellene leírnunk egy beszámolóban, hanem legalább magunk között, őszintén meg kellene beszélni ezt a problémakört, és meg kellene vitatni, hogy mit csináljunk annak érdekében, hogy Magyarország ne sodródjon bele tovább, még mélyebbre egy ilyen konfliktusba.
Megint visszaköszönnek azok a típusú megmosolyogtató mondatok, amelyek a Magyar Honvédség békefenntartásban és humanitárius tevékenységben való részvételét fogalmazzák meg. Ezek természetesen nem értelmezhetők, hiszen Magyarország egy háborúban vállal részt, az agresszor oldalán ráadásul. Tehát észre kellene venni azt, hogy attól még, hogy mi nem beszélünk arról, hogy magyar katonák igenis harcoló alakulatokban is részt vesznek Afganisztánban, ez még nem jelenti azt, hogy ez nem igaz, és teljesen függetlenül attól, hogy vannak olyan katonák kint, akik kiképzésben, illetve tanácsadással vagy éppenséggel infrastrukturális tevékenységgel valóban hozzájárulnak az afganisztáni helyzet stabilitásához. De ettől nem lehet elvonatkoztatni, ezt igenis figyelembe kell venni.
Akkor, amikor azt írja a minisztérium, hogy ez a szerepvállalás egyértelműen hozzájárul hazánk kedvező nemzetközi megítéléséhez, azt hiszem, hogy a nemzetközi megítélést nagyon szűken értelmezi a kormány. A nemzetközi megítélés nem kizárólag a nyugati szövetségeseinkre vonatkozik, a nemzetközi megítélés egy tágabb kategória ennél. Attól tartok, hogy kizárólag a nyugati szövetségeseink nézik és értékelik pozitívan a magyar szerepvállalást Afganisztánban, a világ nagy részében, a világ békeszerető részében igencsak undorral figyelik a magyar afganisztáni szerepvállalást, mint ahogy minden más ország szerepvállalását ebben a roppant bonyolult konfliktusban.
Ha az afganisztáni háborúról és az afganisztáni körülményekről beszélünk, akkor nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy már a kezdetekben, már 2001-ben is hibás és rossz célok és rossz helyzetértékelés vezetett a nyugati beavatkozáshoz. Nagyon cinikus már maga a hadjárat megindítása is, hiszen azt az amerikaiak “tartós szabadság” hadműveletnek nevezték el a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadás válaszcsapásaként Afganisztánban. Csak arról szoktunk elfeledkezni, hogy akkor, amikor az amerikai hadsereg az al-Kaidát kereste Afganisztánban és a Hindukus-hegységben, akkor elfelejtették azt megnézni, hogy az al-Kaidának vagy azoknak a személyeknek az állampolgársága, akik ezt a merényletet végrehajtották, egyiknek se volt afgán, viszont annál több volt közöttük a szaúdi állampolgár, amely az Amerikai Egyesült Államoknak az egyik legfontosabb térségbeli szövetségese.
Ezt a hadviselést természetesen érthetjük, még ha nem is viseltethetünk megértéssel iránta, hiszen teljesen beleilleszkedik az Amerikai Egyesült Államok külpolitikai stratégiájába és a geostratégiai törekvéseibe. Ezt már évtizedekkel ezelőtt, a hidegháború idején megismertük Brezinski nemzetbiztonsági tanácsadó műveiből, aki leírta, hogy hogyan kell az Egyesült Államoknak és a Nyugatnak úgymond harapófogóba fognia Belső-Ázsiát, és ennek mentén kialakítani a dominanciáját ebben a térségben. A hidegháború óta láthatjuk azt, hogy bizony az Amerikai Egyesült Államok terjeszkedése ezt a célt szolgálta, és ezt többféle eszközzel hajtotta végre. A NATO keleti bővítésében is ezt láthatjuk. A színes forradalmak sokaságában is ez köszön vissza, Grúziában, Ukrajnában, Kirgizisztánban ennek lehettünk a szemtanúi. Az ellenzék támogatása és kiképzése olyan országok esetében, mint Fehéroroszország vagy akár Oroszország, vagy Kínában például Tibetben; természetesen a nyílt konfliktusvállalás is, mint amilyen volt az iraki roppant gyalázatos hadviselés, ami azért emlékeztetőül kellene hogy szolgáljon akkor, amikor a magyar hadsereg szerepvállalásáról biztosítjuk a Nyugatot Afganisztánban, hiszen Irakról sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy sikertörténet lett volna, a legkevésbé sem; és természetesen a Szíria és Irán ellen folyó hecckampány jelenleg ugyancsak beleilleszkedik ebbe az amerikai vagy nyugati pozícióharcba, ami folyik a térségben.
Nincs ezzel gond, így működik a világ, az USA a saját geopolitikai érdekeit érvényesíti, és aszerint jár el. Ezzel önmagában nincs is semmi probléma, hogyha az Amerikai Egyesült Államok megeszi azt, amit megfőz. Csak az a baj, hogy azt, amit a Nyugat boszorkánykonyhájában kifőznek, szétosztják, és mindannyiunkkal megetetnek. Ezért kellene nekünk ezt a kérdést sokkal komolyabban és a saját nemzeti érdekeink szerint figyelembe venni, és eszerint átgondolni az ebben a misszióban való szerepvállalásunkat.
Tudom, hogy a rendszerváltás óta az euroatlantista politika dominált a politikai elitben. Tudom azt, hogy húsz éve minden kormány, MDF-es, szociálliberális vagy éppenséggel nemzeti konzervatívnak mondott kormányok is minden politikai és gazdasági döntésüket az euroatlantizmusnak vetették alá: Ez volt a rendszerváltás ára, az önök politikai pályája természetesen Magyarország euroatlanti integrációjának a függvénye volt.
De nem szégyen belátni, hogyha hibáztak. Nem szégyen azt mondani, hogy ez egy zsákutca, és ezen belül is az afganisztáni NATO-misszió egy gyalázatos kudarc és teljes csőd. A végső helytállásból nagyon jó lenne kimaradni, hiszen Magyarország ezt a szerepet sajnálatos módon a történelme folyamán már többször betöltötte, jó lenne ezt ezúttal elkerülni.
Az afganisztáni misszió kérdése nehéz helyzetet teremt, hiszen előbb vagy utóbb be kell látni, hogy Afganisztán egy csődkupac. Az elmúlt tíz év alatt egy jottányit sem kerültünk közelebb a helyzet stabilitásához, sőt, romlott a helyzet. Sem a terrorizmus terjedését nem sikerült megállítani a nagyvilágban, sem Afganisztánból nem sikerült stabil államot létrehozni.
Ezt az ócska sikerpropagandát, amit Afganisztán kapcsán a mi kormányunk is előad, nagyon jó lenne kifejezetten a siker érdekében egy picit visszafogni, hiszen Nyugaton, mint ahogy azt már említettem, franciák, britek, hollandok, spanyolok, németek már nyíltan beszélnek, nekik már vannak őszinteségi rohamaik, amikor erről nyíltan és őszintén mernek beszélni, és egy exitstratégiát, egy kivonulási stratégiát legalább egymás között tisztáznak, megnézik azt, hogy hogyan lehet presztízsveszteség nélkül kivonulni a térségből.
(19.50)
Afganisztán kapcsán már többször megmutatkozott az, hogy a gerillaháború, a gerilla-hadviselés reménytelen ezen a területen. Anglia a XIX. században, a Szovjetunió pedig 1989-ben mondott csődöt ebben a térségben.
Henry Kissinger mondta egyszer - gondolom, a vietnami tapasztalatok alapján -, hogy a reguláris hadsereg veszít, ha nem győz, a gerillahadsereg győz, ha nem veszít. Ez szerintem nagyon szépen összefoglalja azt, hogy milyen reménytelen a küzdelem, és ha a britek példáján nem is tanulnak, akkor jó lenne legalább az időben sokkal közelebb álló szovjet példából tanulni. De ha majd egyszer idejük engedi, nézzék meg Angliában, ezt William Barnes meg is festette, és látható az a kép, amikor az angol hadsereg kivonulását és Elphinstone hadseregének a teljes lemészárlását megfestette William Barnes. Ez 1842-ben volt, amikor a britek kivonultak Afganisztánból, és ez volt az a pillanat, amelyik mélységéig megrázta a brit koronát és a brit gyarmatbirodalmat.
Valószínűleg ez a sors vár a NATO-ra is, erre a közös projektre 2013-ban vagy 2014-ben. A nyugati társadalomban ugyanis nincsen támogatottsága ennek a hadviselésnek, de még magában az afgán társadalomban sincs. Hamid Karzai egy korrupt és megbízhatatlan báb, akit odatett a Nyugat, és természetesen őt pénzeli a Nyugat, őt támogatja katonailag, és mi meg azt hisszük, hogy azért, mert ő hálás ezért a támogatásért, ezért kell nekünk ott lenni.
A Honvédelmi Minisztérium képviselője a külügyi bizottságban tudják, mit mondott? Hogy milyen pozitívak a visszajelzések az afgán kormányzat részéről. Igen? Kádár János is nagyon pozitívan viszonyult az itt állomásozó szovjet hadsereghez. Igen, általában a bábok nagyon pozitívan viszonyulnak a megszálló hadseregnek az ott állomásozásához.
Ezt az érvet, kérem, hogy ne hangoztassák, már csak azért sem, mert 2011-ben készült egy olyan felmérés, amelyik nagyon jól megmutatja azt, hogy Afganisztánban szó nincs arról, hogy mindenki terrorista és mindenki tálib lázadó. 2011-ben készült egy olyan felmérés, amelyik megmutatta azt, hogy az afgánoknak mi a legnagyobb bajuk a jelen lévő hadsereggel és az ott állomásozó amerikai katonákkal. Azt állapították meg, hogy arrogánsak, fölényeskedők és teljes mértékben tiszteletlenek az amerikai katonák, és nagyon nagy a veszélye annak, hogy a magyar katonákkal összemosódik az amerikai katonák primitív jelenléte Afganisztánban, és ily módon a megítélése is sajnálatos módon, és ezt bizony nagyon jó lenne elkerülni, már csak azért is, mert a magyarságnak kizárólag szabadságharcai voltak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a történelme során. Soha nem ragadott ez az ország azért fegyvert, hogy más országokat leigázzon, kizárólag a saját szabadságának a megvédése érdekében (Az elnök ismét csenget.) ragadott fegyvert. Ezt kellene tenni a jövőben is, és ennek alapján kellene átgondolni az afganisztáni NATO-missziónkat is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
