JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, a süketek párbeszédéhez hasonlít félévente ez a napirendi pont, hiszen a kormányzat ad egy tájékoztatást a szokásjognak és egyébként az elvárható működésnek megfelelően, ezzel kapcsolatosan szeretnék majd én is persze kritikát megfogalmazni, és mi itt a parlamenti patkóban különbözőféleképpen viszonyulunk ehhez a kérdéshez. Gyakorlatilag a forgatókönyv és őszintén szólva a szereplők is ebben a kérdésben ugyanazok, és ha majd a gondos történészek egyszer föllapozzák a mondandóinkat, akkor kísérteties hasonlóság jelenik majd meg félévente az általunk elmondott gondolatok között.
Én nem szeretném kiterjeszteni ennek a vitának a tartalmát olyan szélesre, mint ahogy azt a Jobbik képviselője, Gyöngyösi Márton tette. Hiszen ő egy olyan széles politikai, biztonságpolitikai kontextusba helyezte ennek a beszámolónak a megítélését, amely kérdések felvetése egészen bizonyosan legitim, és amely kérdésekről egészen bizonyosan a magyar parlamentben ezelőtt is és ezt követően is kell és lehet beszélni. Ugyanakkor ennek a konkrét előterjesztésnek a kapcsán nagy valószínűséggel túlnyújtózkodunk, ha minden egyes általa fölvetett gondolatra reagálunk.
Éppen ezért nem dolgom, nem feladatom, nem is teszem, és azt remélem, hogy nem fajul el oda a vita ennek kapcsán, hogy ki a hazafi és ki a nemzeti, és ki az, aki nem.
(20.00)
Egy dolgot látni kell: itt, Közép-Kelet-Európában az euroatlanti magatartás, az euroatlanti elkötelezettség helyett nem nagyon találtak mást. Olyan ez, mint a demokrácia, hogy nem jó, nagyon sok hibája van, sok helyütt dadog, iszonyatosan sok embernek okoz gondot, csak éppenséggel egy társadalom működési rendjében mégis az a legjobb. Nos, azt kell mondanom, és azt kell határozottan állítanom, hogy az euroatlanti elkötelezettség itt, Közép-Kelet-Európában egy nagyon-nagyon fontos érték, bizonyos értelemben az ország biztonságának egyik garanciája. Persze, felvet a gondolat nagyon sok kérdést, de mégis az elmúlt időszak történései azt bizonyítják, hogy a Magyar Köztársaság biztonsága, a Magyar Köztársaság gazdasági, politikai együttműködése szélesedett ebben a kapcsolatrendszerben, és stabilizálódott, ha a rendszerváltás utáni időszakot vesszük figyelembe.
Éppen ezért ez a fajta magatartás, amely szülte a nemzetközi katonai együttműködésben való részvétel gondolatát, általunk támogatható, általam is támogatandó, mint ahogyan azt jobbikos képviselőtársam meg is jósolta. Igen, mi azt gondoljuk, hogy a nemzetközi együttműködés óriási nagy terheket vesz le adott esetben a Magyar Köztársaság válláról, ugyanakkor szolidaritásról, partneritásról biztosítja azokat, akik hasonló értékrend alapján gondolkodnak a világról, gondolkodnak a biztonságról, és gondolkodnak a katonai együttműködésről.
Nem jó hír az, hogyha egy nagy nemzetközi misszió, ahol hihetetlenül sok ember, borzasztóan sok áldozat - egyetlenegy ember is sok, és ehhez képest minálunk is az egynél jóval több volt -, szóval, amikor borzasztó sok áldozat van, és nem látja az ember ennek a közvetlen, direkt hasznát, akkor okkal-joggal vetődik fel a kérdés a tekintetben, hogy megérte-e. Azt gondolom, ennek a kérdésnek a megválaszolása nem kerülhető meg a magyar parlamentben, majd később, valamikor 2013 után, amikor is az egész afganisztáni szerepvállalás reményeink szerint lezárul, befejeződik. Igen, nekünk is és egyébként az ebben részt vevő valamennyi országnak mélyen önmagába kell nézni, mélyen egymás szemébe kell nézni, és bizony meg kell állapítani azt, hogy voltak-e még sanszaink, lehetőségeink arra, hogy ott több eredményt érjünk el, amit elértünk, az mennyire kevés a mihez képest, és egyébként milyen ráfordítással értük el azt az eredményt.
Innen nézvést a helyzet, úgy tűnik, nem stabil, innen nézvést nyilvánvaló, az a szándék nem tudott érvényesülni, ami a nemzetközi együttműködést indokolta, de innen nézvést nyilvánvaló, hogy a nemzetközi együttműködés és óriási erőfeszítés azért iszonyatosan sok konfliktus, adott esetben a konfliktus tovaterjedését akadályozta meg. Ez egy olyanfajta érdem, amit persze nem lehet pró-kontra értékelni és elemezni, megjósolni sem, viszont mégis azt mutatja, hogy volt haszna, lehetett haszna az együttműködésnek, noha valószínűleg jóval többre számítottak azok, akik ezt elindították.
Kell erről majd később beszélnünk, de a mostani konkrét előterjesztésről szeretnék itt és most néhány szót szólni. Azt nevezetesen, hogy tulajdonképpen post fest vagyunk már, hiszen a kabuli repülőtéri misszió beindult, a döntések megszülettek, és így utólag vagyunk késő este vagy kora este a parlamentben, beszélgetünk erről a kérdésről, vitatjuk ennek a kérdésnek a különböző részleteit, de a dolog eldőlt.
Mi úgy látjuk, hogy a kormány tehetett volna gesztust a magyar parlament politikai pártjai irányába, akkor, amikor a döntés-előkészítés során mondjuk, megkérdezi az álláspontunkat. Ha megkérdezte volna az álláspontunkat, akkor egészen bizonyosan kapott volna tőlünk arra vonatkozó támogatást és erősítést, hogy érdemes ebbe az irányba menni, mert azt, amit Hende Csaba honvédelmi miniszter úr mondott - és nem szeretnék ismételten ilyen Piszkos Fred effektusba kerülni -, mégiscsak igaz. A mi álláspontunk szerint mégiscsak igaz az, hogy együtt mentünk, együtt jövünk, mégiscsak igaz az, hogy a befejezés az egyik legnehezebb momentuma egy ilyen akciónak, éppen ezért azt kellő körültekintéssel, egymásra való figyeléssel kell megoldani, és igaz az, hogy indokolt és érdemes a biztonsági helyzet megváltozása okán a magyar szerepvállalást is változtatni, és hogyha ebben partnereket találunk, akkor valószínűleg érdemesebb olyan feladatot vállalni, amire a partnereinknek nagyobb szükségük van. Nem mondanám azt, hogy ott a képességek mindenütt jelen vannak, tehát gyakorlatilag majd’ minden területen képességhiány jelentkezik, de ha egy olyan képességhiányt tudunk pótolni vagy megoldani, ami nagyon-nagyon sok ország életét, nagyon-nagyon sok ország katonáinak az ellátását és egyébként az afgán normál hétköznapok rendjét is segíti, nevezetesen: a repülőtér működtetésében való részvétel az ilyen, nos, mi azt gondoljuk, ez egy értelmes, korrekt, a magyar képességekhez és teherbíráshoz mért feladatvállalás, éppen ezért a kormányt ebben a szándékában támogatjuk.
A benyújtott országgyűlési határozati javaslatot, amelyet a honvédelmi bizottság terjesztett a beszámoló mellé, elfogadjuk, és egyben azt reméljük, ha lehet, itt kezdeményezem is, hogy valamikor 2013 őszén folytassunk értelmes beszélgetést arról, hogy hová jutottunk a mintegy 8 éves szerepvállalás során. Azt hiszem, hogy a társadalom és a politika is rászorul egy ilyen beszélgetésre, és azt gondolom, valamennyien gazdagodhatunk a másik érveinek ismerete hallatán a pró-kontra vitában erről a kérdésről.
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jobb szerettem volna persze, ha kormánypárti oldalról támogatják meg önt, egy ilyen ügyben is azért ildomos az, ha a kormánypárti képviselőtársaim odaállnak, nem hagyják a minisztert és a kormányt egy ilyen döntés vitája során egyedül. De a kérdés az, amelyben mindenféleképpen számíthat a mi együttműködésünkre, hogyha a döntések ésszerűek, márpedig ezek a döntések ésszerűek, éppen ezért fogjuk megszavazni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Dr. Józsa István tapsol.)
