GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megpróbálom egy szuszra.
Spaller képviselő úr, ön is használta, az 5,5 milliárd az értékesítés; nem vagyonvesztés, értékesítés. Tehát máris használja rosszul a fogalmat.
A következő: egyben többet ért volna, állítja ön. Tessék már megnézni, hogy az érdi műszaki telepnél, amit többszöri pályázattal nem tudtak eladni, és a végén megvette Éger Zoltán, akkor mire mondjuk azt, hogy egyben többet ért volna?
A következő: tulajdonos, ön is és Szilágyi úr is használták. Tisztelettel kérem, nézzék már meg a 37. és a 38. oldalt, érdekes módon az Ipacs László egyszerre együtt lakik Géressy Ilonával és Kocsárdy Nórával is, különböző lakhelyen. Most vagy bigámiában van, vagy mi vagyunk röhejesek, hogy egy ilyet engedtünk beleírni az anyagunkba.
A következő: a 45. oldal. A két perc kevés arra, hogy felolvassam, csak nagyon gyorsan hadd mondjam önöknek: aggályok, visszaélések elsősorban a Volánbusz szervezetén belül, működésén belül voltak tapasztalhatók, belső szabályok - alapító okirat - összhangjának hiányára vezethető vissza. Az ÁPV Rt. nem értesült közvetlenül, csak közvetve kellett volna. Ez a megállapítás. És ennek ellenére azt mondjuk, hogy felelős a miniszter, vagy felelősnek kellett volna lenni?
Vagy hadd kérjem Schiffer képviselő urat, akinek tisztelem a jogi felkészültségét, nézze már meg az ajánlás 3. pontját, ahol azt mondja, hogy a bizottság eldönti, hogy érdemi nyilatkozatot tett-e a meghallgatott. Ki dönti el, a kétharmad, képviselőtársaim, hogy valami érdemi vagy nem?
És az, hogy ugyanaz az ügyvédi iroda: akkor én hadd hívjam fel az önök figyelmét, ön is tudja, a MÁV-vizsgálóbizottságban és a Volánban ugyanaz az ügyvédi iroda szolgálta ki az elnök urat; és a Fidesz-kormányzat érte el azt, hogy a jogi tevékenységre nem kell pályázatot kiírni. Korábban a közbeszerzésben ez is benne volt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szóval, én azt gondolom, hogy összességében a Volán még megy, viszont a Malév már nem.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)