SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő jelentéstervezetben foglalt megállapítások iskolapéldáját adják annak az országromboló gyakorlatnak, amelyet a szocialista-liberális kormányok, a Gyurcsány, Bajnai nevével fémjelzett kormányok, illetve a mögöttük álló üzleti körök folytattak hosszú éveken át. Igen, Göndör képviselő úr, ez így van, nem egy felszólalás hangzott el a Volánbusz úgynevezett reorganizációjának idejében itt e Ház falai között, amely a privatizáció nélkülözhetetlenségéről, annak össztársadalmi szempontból hasznos voltáról értekezett.
Mindig megvolt a magyarázat a privatizáció szükségességére, azonban az eltelt időszak egyáltalában nem igazolta vissza ezeknek az elgondolásoknak a társadalmilag hasznos voltát. Ezzel ellentétben a nemzet a valós nemzeti vagyon híján kiszolgáltatottá válik az idegen érdekeknek, hogy ne mondjam, nem egy esetben láttunk és sajnos jelenleg is látunk a politikai döntéshozatal berkeibe láthatatlan módon, de időről időre beszivárgó gazdasági érdekeltségeket, üzleti köröket. Jellemzően ezek a körök egykor úgymond privatizáltak, azaz óriási vagyonra tettek szert, döntően az állam és mindannyiunk kárára, de ezzel sem elégszenek meg, jelenleg is úgy kívánják alakítani a szabályokat, hogy azok saját üzleti érdekeiknek megfeleljenek, saját elképzeléseiknek újabb és újabb utakat engedjenek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Göndör Képviselő Úr! Gyurcsány Ferenc 2008 februárjában napirend előtti felszólalásra emelkedett, és magasztos hangvételű, mondjuk úgy, ahogyan ő szereti jellemezni magát, államférfiúi beszédet intézett az Országgyűléshez. Ebben a következőket mondta: “Lezártuk a privatizáció hagyományos szakaszát, ahol már nem azért kell ezt megtenni, mert bármilyenfajta tőkeigénye van az országnak, hanem lehet nyitni egy új szakaszt, amely arról szól, hogy hogyan lehet emberek százezreinek és millióinak stabilabb, biztosabb hátteret adni, ha úgy tetszik, egy polgári biztonságot teremteni.”
Értjük, miről van itt szó, pontosan értjük. Privatizálni kellett minden esetben, függetlenül attól, hogy az bármilyen racionális indokkal alátámasztható volt-e vagy sem, lehetőleg minél több és minél inkább olyan vagyonelemeket kell kijátszani az államtól és átjátszani a magánszférába, amelyek valaha is hasznot hozhattak és hozhatnak.
Ugyanezen napirend előtti felszólalással kapcsolatban Kóka János - mint az SZDSZ frakcióvezetője - még talán miniszterelnökét is túlszárnyalta, habár pontosan tudjuk, hogy egy tőről fakadnak. A következőképpen kommentálta a miniszterelnöki beszédet: “Örömmel üdvözöljük a bejelentett programot állami vállalatok tőzsdére vitelére, a privatizáció folytatására, hiszen nagyon fontos programelemünk az, hogy az emberek Magyarországon tulajdonhoz juthassanak, okosan kockáztathassanak, befektethessenek, gyarapíthassák a vagyonukat.”
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök érzékelik-e manapság, hogy az emberek milyen óriási mértékű tulajdonhoz jutottak, hogy milyen rohamosan gyarapodott a lakosság vagyona, hogy általában az emberek milyen jelentős mértékű befektetésekkel rendelkeznek? A választ nem is kell megadni: mindannyian tudjuk, hogy a jelenlegi helyzet siralmas, a lakosság döntő részének az anyagi helyzete kifejezetten nyomorúságos. Az említett politikusoknak pontosan tudomásuk volt arról, hogy a kijelölt út nem vezet sehova, pontosabban oda, hogy míg néhányan Krőzusként élhetnek, a társadalom nagy részének a havi megélhetése sem biztosított.
Mindezeket azért tartottam fontosnak elöljáróban megosztani önökkel, mert a leghatározottabb álláspontunk szerint a Volánbusz hangzatosnak tűnő úgynevezett reorganizációs programja sem tartalmazott mást, mint egy nagy múltra visszatekintő állami vállalat nyereséget termelő részlegeinek magánkézbe adását, mindenfajta közösségi érdek szerinti szempontrendszer totális figyelmen kívül hagyása mellett. Pontosan az történt, amit az említett urak itt e Ház falai között elmondtak. Olyan módon vittek mindent, ahogyan azt a természeti katasztrófák idején a bolti fosztogatóktól látni lehet. Csak a módszerekben van különbség, az eredmény ugyanaz, a totális pusztulás.
A vizsgálóbizottság a megalakulásának a napján leghatározottabb célként jelölte meg, hogy beazonosításra kerüljenek azok a személyek, akik fosztogatóként jelentek meg a Volánbusz körül, hiszen az egy percig sem volt kérdéses, hogy kik voltak azok a személyek, akik - a példánál maradva - úgymond kitárták az üzlet ajtaját, mondván, tessék, itt van, vigyétek, vigyétek el mind.
(21.20)
Tehették ezt nyugodt szívvel, hiszen minden lehetőség adott volt arra, hogy átláthatatlan, ha úgy tetszik, off-shore szervezetek mögé bújva, bátran sajátították el egymás után a javakat, tudva azt, hogy egyes külföldi államok jogrendszere lehetővé teszi számukra, hogy kilétüket akkor és mind a mai napig teljes homály fedje. Mértéktelenségük és az arcátlanságuk már-már olyan szintre hágott, hogy előfordult olyan eset is, mint ahogy képviselőtársaim is említették, amikor a Volánbusz és a szerződő partnere, bizonyos East Gate Business Park kontraktusának fejlécén Volánbusz-Wallis megjelölés szerepelt. Igen, ez történt. Az East Gate Business Park ugyanis egy ciprusi cég tulajdonában levő szervezet volt akkor, de a tulajdonosok végsőkig történő leplezése során arra már nem maradt elegendő figyelem, hogy ne Wallis-fejléccel rendelkező papírokon kössenek olyan szerződést, amely egyébként húsz évre szól, és amely alapján a Volánbusz azóta már több milliárd forintot fizetett ki, nyilvánvalóan jól megfontolt üzleti érdek - nyilvánvalóan nem a Volánbusz üzleti érdeke - alapján.
A bizottság tagjai érthetően meg sem lepődtek a Wallis név láttán, nyilván egyes képviselők eleve tisztában lehettek a tranzakciók körülményeivel és azokkal az érdekekkel, amely reorganizációs programnak keresztelték el saját üzletszerzésüket, bennünket pedig azért nem lepett meg, mert valahol ilyesmire számítottunk. Látom, önökre sem hat kifejezetten letaglózóan a Wallis említése ezekkel az ügyekkel összefüggésben, hiszen mindannyian tudják, hogy ez az a szervezet, amely megannyi ügylet részese lett, mert lehetett, és azt is mindannyian tudják, hogy ez az a szervezet, amelynek szárnyai alól kiröppent a későbbi miniszterelnök, Bajnai Gordon is.
Amikor a bizottság meghallgatta az egykori vezérigazgatót, Pekli Ferencet arról, hogy véleménye szerint mi lehetett az összefüggés a Wallis és a ciprusi off-shore cég között, sejtelmesen csak “nem emlékszem, nem tudom”-mal felelt, mint egyébként a kérdésekre általában. Nem ez volt az egyetlen eset, ahol a vizsgálóbizottság előtt off-shore birodalmak körvonalai jelentek meg. Ezzel ellentétben inkább azt kell mondanom, hogy a vizsgálóbizottság által áttekintett több tucat tranzakció közül talán egy olyan üdítő kivétel akadt, amellyel kapcsolatban hazai tulajdonban lévő szervezet, illetve magyar állampolgárságú személyek jelentek meg. Nem lennék korrekt, ha ezzel kapcsolatban nem jegyezném meg azt is, hogy ennek az ügyletnek az értéke messze elmaradt az off-shore szervezetekkel kötött szerződések értékeitől.
Nos, tehát jól látható módon körvonalazódott az a tény, hogy a Volánbusz tenderein - már ahol egyáltalán a tender nyomai felfedezhetőek voltak - előszeretettel indultak olyan társaságok, amelyeknek tulajdonosai luxemburgi cégek voltak. Ha már elindultak, be is futottak, kivétel nélkül olyan szervezetekkel találkoztunk, amelyekben nemcsak az volt a közös, hogy Luxemburgban jegyezték be őket, hanem a székhelyük címe is pontosan ugyanaz volt.
A bizottság minden rendelkezésre álló eszközével azon tevékenykedett, hogy beazonosítsa az off-shore ügyletek mögött álló személyi kört, és habár behatárolható volt, hogy kik is lehetnek ezek a személyek, sajnálattal kellett konstatálnunk azt a tényt, hogy a bizottságunk számára csakúgy, mint egyébként bármely vizsgálóbizottság számára, nem álltak rendelkezésre azok a feltételek, amelyekkel mindenre kiterjedően megnyugtató eredményeket lehetett volna elérni.
Mire is gondolok itt? Elsősorban arra, hogy több olyan személy, akik kulcsszerepet játszottak az egyes ügyletek létrejöttében és bonyolításában, egészen egyszerűen többszöri megkeresés után sem jelentek meg a meghallgatásokon. Gondolok arra is, hogy akik megjelentek - kevés kivételtől eltekintve -, úgymond nem emlékeztek a pár évvel ezelőtt történt eseményekre, nem egy esetben a feltett kérdéseinkre olyan feleleteket kaptunk, amelyek valóságtartalma enyhén szólva is erősen megkérdőjelezhető volt.
Nem tehetem meg, hogy ezzel kapcsolatosan ne álljak meg egy szóra, és ne emlékeztessem elsősorban kormánypárti képviselőtársaimat arra, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam közreműködése mellett már az Országgyűlés megalakulását követő első ülésszak során benyújtott egy törvénymódosítást a tisztelt Ház elé, amely éppenséggel a bizottságok akadálymentes munkáját lett volna hivatott biztosítani. E módosítás a T/1171. számon a büntetőjog szigorával lépett volna fel minden olyan esetben, amikor a bizottsági meghallgatásra meghívott érintett nem jelenik meg vagy megjelenik ugyan, de nem a valóságnak megfelelően nyilatkozik, illetve a bizottság munkáját meghiúsítani törekszik.
Ez egyfajta törvényi garanciát adott volna a bizottsági munkának. A helyzet ugyanis az, tisztelt képviselőtársaim, hogy noha állampolgári kötelezettség a bizottság előtti megjelenés, semmilyen joghátránnyal nem jár, ha valaki ezen kötelezettségének nem tesz eleget. A probléma nem új keletű, emlékezzünk csak vissza például arra, hogy Szilvásy György és Gyurcsány Ferenc nem jelentek meg az emberi jogi bizottságnak a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottsága előtt, sőt arcátlan módon ki is nyilatkoztatták, hogy a megjelenés egy önkéntes együttműködésen alapuló, számonkérhetetlen kötelezettség. Ez a magatartás - minthogy a bizottsági munka is az Országgyűlésnek, a népképviselet, a népszuverenitás legfőbb letéteményesének tevékenységéhez szorosan kötődik - gyakorlatilag az egész nemzet pökhendi arcul köpése.
Számos egyéb hasonló példát lehetne felhozni arra, hogy adott esetben releváns információval rendelkező személyek távol maradtak a meghallgatás bizony nem túl kellemes élményétől, és nem számoltak el azzal, hogy mit tettek és mit nem tettek. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy különösen fontos közérdek fűződött volna ahhoz, hogy megfelelő szankciórendszert hozzunk létre a szóban forgó esetekre. A Magyar Országgyűlésnek meg lett volna a lehetősége erre, hogy e tekintetben egy régi adósságát pótolja. Mégis az történt, hogy az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tárgysorozatba-vételre sem ajánlotta a javaslatunkat. Elmondható, hogy a kormánypárti képviselők az MSZP-vel és az LMP-vel kart karba öltve meggátolták azt, hogy ezekben az ügyekben valóban érdemi munka történhessen.
Mindezt azért tartottam szükségesnek tehát bemutatni, hogy mindenki számára érzékelhető legyen, hogy ennek a bizottságnak a munkája rendre ilyenfajta akadályokba ütközött, éppenséggel olyan személyeket nem sikerült meghallgatni, akik rokoni, egykori házastársi, ismerősi kapcsolatban állnak a privatizációt levezénylő vezérigazgatóval, Pekli Ferenccel, egyúttal a magánosítás során nyilvánvalóan anyagi előnyökre, üzletre tettek szert. Kóka János szavaival élve mondhatnám, hogy okosan kockáztattak, befektettek, gyarapíthatták a vagyonukat, azonban ez az állítás mégsem igaz teljességgel. Hiszen jóllehet gyarapították a vagyonukat, azonban kockáztatni nem igazán kockáztattak. Olyan szerződéses kötelmek kerültek a bizottság látókörébe, ami mindenfajta kockázatot leemelt a Volánbusszal kontraktusra lépő üzleti körök válláról, telepítve egyúttal ezen terheket a köztulajdonban levő társaságra.
Az egyes járatkiszervezésekkel kapcsolatosan érintett, luxemburgi off-shore háttérrel rendelkező gazdasági társaságok pár év alatt több ízben gazdát cseréltek, mígnem mára kevés kivételtől eltekintve egy bizonyos Ipacs László tulajdonába kerültek. Releváns lett volna tehát az illető urat is meghallgatni, hogy ugyan vajon kitől vásárolta össze a mára komplett rendszert alkotó tömegközlekedési szolgáltató társaságokat, azonban erre a többszöri megkeresés ellenére sem volt mód, hiszen az illető úgymond beteget jelentett.
Minthogy erre nem kerülhetett sor, azt sem lehet teljes bizonyossággal kizárni, hogy a tulajdonosi cserék csak látszólagosak voltak, valójában már az off-shore társaságok mögött is maga Ipacs László állt. Kissé bizarr, már-már megmosolyogtató helyzetet teremtett az a megállapított és valójában szomorú tény, hogy a nevezett Ipacs Lászlónak és a Volánbusz-vezérigazgató Pekli Ferenc feleségének a lakcíme megegyezik. Igen, jól hallották, tisztelt képviselőtársaim, a lakcímük egy és ugyanaz. E tény ismeretében nyilvánvalóan szerettük volna meghallgatni Pekli Ferenc feleségét, Pekliné Géressy Ilonát is, aki a meghívás kapcsán arról tájékoztatta levelében a bizottságot, hogy már nem házastársa az egykori vezérigazgatónak. Így hát elmaradt ez a meghallgatás is.
A családmese azonban itt még nem ért véget a Volánbusz életében, hiszen a társaság járatkiszervezéseinél többször nyertes luxemburgi off-shore cég tulajdonnal rendelkezett Pekli Ferenc fiának, Pekli Jakusnak a cégében is. Gondolom, mondanom sem kell, hogy az illető szintén nem tartotta kötelességének a bizottság előtti megjelenést.
Voltak, akik eleget tettek a bizottság meghívásának, így tudhattuk meg, hogy a Volánbusz vezetését a vezérigazgató körül egy bizonyos belső kör alkotta, akiket a vezérigazgató még a korábbi munkahelyétől, a BKV-tól hozott magával, vagyongazdálkodással és stratégiák meghatározásával voltak megbízva. Az egyik ilyen személy a Volánbusz gazdasági igazgatója, Sebestény Enikő, a másik Laukó Mária, a stratégiai igazgató voltak. A nevezett személyek mindvégig tagadták, hogy információjuk lett volna arról, hogy a Volánbusz ingatlanértékesítéseivel, illetve járatkiszervezéseivel kapcsolatos tenderein induló szervezetek egymással kapcsolatban álltak volna, illetve hogy egyazon luxemburgi címre bejegyzett társaságok tulajdonolták őket.
Ha igaznak fogadnánk el azon állítást, amely szerint az ilyen jelentős értéket képviselő szerződések megkötése előtt nem vizsgálták a szerződéses partner tulajdonosi összetételét, akkor is azt kellene mondanunk, hogy ha ez így volt, az súlyos és vállalhatatlan gondatlanság a társaság egész vezetése részéről.
(21.30)
Azt sem lehet éppen elfogadhatónak nevezni, hogy a társaság legfelsőbb vezetésében tevékenyen szerepet vállaló személyek a meglehetősen jelentős értéket képviselő ügyletekkel kapcsolatosan úgymond már nem emlékeznek meghatározó tényekre. Ami pedig végképp elfogadhatatlan és vállalhatatlan, hogy egy ilyenfajta privatizáció bonyolításában, amellyel kapcsolatosan nem egy büntetőeljárás van jelenleg is folyamatban, illetve nyilvánvalóan felelőtlen döntések és eljárások sorozata történt, szóval egy ilyen folyamatban részt vevő személyi kör közül többen jelenleg is vagy legalábbis a bizottság működésének időszakában is a Volánbusz alkalmazásában állnak. Hogy csak egy példát említsek: pontosan két évvel az úgynevezett fülkeforradalom után Laukó Mária, az egykori stratégiai igazgató a bizottság meghallgatásának idején, tehát május végén a Volánbusznál mint ügyviteli igazgató állt alkalmazásban, éves szinten, prémiumokkal együtt számított közel 12 millió forintos javadalmazás mellett.
Hozzáteszem, hogy Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos 2011 novemberében készítette el a vizsgálati jelentését a Volánbusz Zrt. privatizációjával kapcsolatosan, és valahogy ezek a bizonyos személyi kérdések a nagy sietségben elkerülték a vizsgálat tárgykörét. De felemlegethetném a Volánbusz által elrendelt belső vizsgálatot is, amely 2011. V. hó 4-étől 2011. XI. hó 30-ig tartott, és amelynek nyomán egy hozzávetőleg 350 oldal terjedelmű jelentésben kerültek rögzítésre az egyes privatizációhoz köthető folyamatok, nem egy esetben súlyos visszaélések megállapítása mellett, valahogyan ennek nyomán sem került sor arra, hogy a Pekli Ferenc vezérigazgató jobbkezének tartott, kimondottan a belső köréhez tartozónak minősített személy munkaviszonyának megszüntetése megtörténjen.
Azt kell mondanom, ez szánalmas, és bizony már olyan felelősségek kérdéskörét is feszegeti, ami a jelenlegi kormány, a jelenlegi vezetés ügykörében merül fel. Minthogy az úgynevezett reorganizációs program eredményeképpen a Volánbusz feladatellátásából kikerült és jelenleg is a kiszervezés alatt álló járatvonalakat üzemeltető tulajdonosok nem vállalták a vizsgálóbizottság előtti személyes megjelenést, a bizottság részéről arra az elgondolásra jutottunk, hogy ezeknek a luxemburgi off-shore háttérrel rendelkező társaságoknak a képviselőit, cégvezetőit hallgatjuk meg. Arra gondoltunk ugyanis, hogy egy cégvezetőnek azért csak kell hogy legyen információja arról, hogy a saját megbízását kitől kapta. Olyan abszurd helyzetek álltak elő azonban, hogy egyes esetekben ezek a cégvezetők bizony azt sem szégyellették az Országgyűlés bizottsága előtt mondani, hogy nem tudják valójában, nem tudják, kinek a vállalkozása az, amit képviselnek. Beszéltek közvetítőkről, kézbesítési megbízottakról és a többiről, a lényeg az volt, hogy senki nem ismert senkit, senki nem tudott semmiről, hogy hogyan is és pontosan mi is történhetett. Mintha a véletlenek együttállásának a következménye lenne az egész kialakult helyzet; hogy ez mennyire nem így történhetett, arra számomra a legkézenfekvőbb bizonyítékot önmagában a bizottság előtt megjelent személyek összehangolt magatartása jelenti.
A bizottság a munkája során eljutott arra a megállapításra, hogy a Volánbuszhoz kapcsolódó teljes off-shore birodalom kialakításában egyetlenegy ügyvédi iroda, illetve annak munkatársai jártak el. Ennek a bizonyos Mezei Ügyvédi Irodának a tulajdonos vezetője, illetve munkatársai hol ügyvezetőként, hol kézbesítőként képviselték a Volánbusszal szerződésben álló cégeket, hol pedig mint közvetítői megbízottak vettek részt az off-shore szervezetek irányításában. Különös volt ezeknek a személyeknek a meghallgatása, mert attól függetlenül, hogy konkrét neveket ez alkalommal sem hallottunk, eltekintve talán egy svájci és egy olasz, nyilvánvalóan leinformálhatatlan fantomszemély nevéről, az ügyvezető volt oly szíves, és beavatott bennünket az általuk folytatott off-shore üzelmek valódi rejtelmeibe. Gyakorlatilag mondanivalójának tartalmi része leginkább egyfajta figyelmeztetés volt a bizottság irányába, amelynek rövid összegzése annyi lehet, hiába is próbálunk meg bármit is, ideértve esetlegesen az e szervezeteknek otthont adó országok cégbíróságainak, hatóságainak megkeresését, a kérdéseinkre úgysem kaptunk választ, mert nem is kaphatunk választ, nem elsősorban azért, mert ezek a szervezetek nem adják ki a bizottság számára a pontos adatokat, hanem azért, mert ha akarnák, sem tudnák kiadni, hiszen maguk sem rendelkeznek azokkal. Ezeknek az ügyleteknek a lényegi eleme ugyanis, amint azt Mezei Róbert ügyvédtől megtudtuk, az, hogy nyílt, bemutatóra szóló részvényekkel kerültek megalapításra a szóban forgó társaságok, mely részvények az idők során gazdát cserélhettek, akár többször is, így a mindenkori tulajdonos az, akinél épp a részvény van, de, hogy éppen kinél van, azt jellemzően csak az illető saját maga tudja. Mindez, keresztülfuttatva a befektetéseket kezelő bankokon és holdingokon, amely a Volánbusz esetében a luxemburgi Dexia Bank és annak leányvállalata, egy bizonyos Experta volt, így evvel a metodikával az urak nagy nyugodtan hátradőlhettek, hiszen biztosak voltak abban, hogy kilétüket végig jótékony homály fogja fedni.
Tehát én azt szeretném mondani, itt a végén is lesz majd egy hozzászólásom, amelyben egyébként folytatom a különböző összefüggések bemutatását, de azt szeretném mondani, a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről javasoljuk az Országgyűlésnek, hogy fogadja el ezt a bizottsági jelentést, de itt sajnos abban az esetben is, hogy nem tudtuk megállapítani a valós személyek kilétét, akik ezt a helyzetet okozták, de minden valószínűség szerint - bár ez nem tetszik Göndör képviselő úrnak - ebben nagymértékben részt vett a Magyar Szocialista Párt és az SZDSZ.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban.)
