ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nem akartam ehhez a témához hozzászólni, de Volner János képviselőtársam arra késztetett, hogy próbáljunk meg dolgokat együtt értelmezni. Egy példát szeretnék önnek elmondani. Én 2002-ben az EBESZ révén több országban voltam jelen választási megfigyelőként, így volt szerencsém Kazahsztánban és Kirgizisztánban is járni, ahol találkoztam gazdasági szakemberekkel, nagykövettel, tiszteletbeli konzullal, és az igény már akkor felmerült, hogy szeretnének magyar konzervgyárakat, Ikarust - csak egy példa -, erre ráépíteni egy iskolát, papírgyárat. Akkor ezek nálunk még működtek, ha visszaemlékszik még rá, ezek a cégek még prosperáltak, exportra termeltek, hellyel-közzel ki tudták elégíteni a hazai piacot. Én akkor, 2003-ban - amikor Kovács László még külügyminiszter volt - elmondtam a parlamentben, hogy miért nem próbálunk abba az irányba mozdulni. Azóta már eltelt tíz év. Mi lett az Ikarusszal? Mi lett a konzervgyárainkkal? Mi lett a papírgyárainkkal? S lehetne még további példákat is mondani. Saját magam hívtam meg a kirgizisztáni tiszteletbeli konzult Magyarországra, akit több településre és több üzembe is elvittem, hogy nézzen körül, adott esetben milyen partneri kapcsolatot lehetne kialakítani. Aztán ebből abban az időszakban az égadta világon nem lett semmi.
Milyen lépéseket tett meg az elmúlt időszakban a magyar kormány? Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Kína, Tajvan, és millió-egy példát lehetne mondani erre a lépéssorozatra.
(14.50)
De egy dolgot nem szabad elfelejteni: 2010-11-ben a jelenlegi kormány úgy állt neki a gazdaságfejlesztésnek és iparsegítésnek, a hazai ipar, a vállalkozói réteg segítésének, hogy terhelte a költségvetésünket 2011-ben 4000 milliárd forint adósságszolgálat, 2012-ben 3000 milliárd, és 2013-ben úgyszintén 3000 milliárd forint környékén van. Tehát ezek akkora terhek, és itt jönnek be a Vágó Gábor által ömlenyként elmondott dolgok, aminek se füle, se farka nincsen (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hova lett?), mert ha egyszer ilyen áldatlan nagy teherrel kell egy kormánynak megbirkóznia, és vele párhuzamosan újraindítani a belső, hazai kis- és középvállalkozások támogatási rendszerét, mert ha nyomon követi ön is, Volner képviselőtársam, azért az elmúlt időszakban több száz milliárd forint lett a hazai kis- és középvállalkozások támogatására kinyomva. Tehát ha ezek a fejlesztések elindulnak, és befejeződnek, akkor egészen biztos, hogy a gazdaság vérkeringésében ezek a fejlesztések pozitív hatással fognak bírni, úgy az exportra is, hiszen 2011-12-ben nőtt az ország exportteljesítménye.
A másik oldalról, hogyha vesszük az agrár-exporttermékeinknek a kérdését, és ezt is mélyen elemezni kell, mert ha egy ország megjelenik, vagy ha van egy kapcsolatkeresés és találat, és adott esetben Magyarország számáról nagyobb mennyiségű, mondjuk, hús vagy egyéb más exportot kér egy ország, akkor elsődlegesen az az ország, főleg, ha nem európai uniós tagországról van szó, hanem harmadik piacról, akkor ideküldi az egészségügyi szakembereit, végigjárja az összes exportáló céget akár hús vagy élőállat kérdésében, utána visszamegy a saját országába, referál, és ott az engedélyeztetési körökön végig kell menni, és ilyenkor eltelik fél év. Ezt mondhatom példaként, mert a múlt héten volt itt a tajvani egészségügyi szervezet megbízottja, aki végigjárt több magyar húsüzemet, akár sertés vagy szárnyasok tekintetében fél év, annak ellenére, hogy Tajvan a 27 európai uniós tagország közül Magyarországról szállít, vagy fogalmazzunk úgy, hogy importál a legtöbb húskészítményt. Tehát Magyarország kapta meg azt a jogot, hogy például Tajvan esetében a legtöbb húskészítményt szállítsa, csak fél év kell, mire ezek a folyamatok végigfutnak.
Ebben az évben több olyan országgal indult meg, indultak meg közös tárgyalások, ahová a gazdasági élet szereplői is kimentek az országok közötti különböző egyeztetések rendezésére, de mire ebből beruházás lesz, mire ebből export-import termék lesz, ugye, annak is meg kell találni a biztonságát az adott országban is, meg kell találni ennek a biztonságát a magyar exportáló társaságok részéről is, mert nem biztos, hogy egy alkalommal ki tudok szállítani egy bizonyos mennyiséget, és utána az ötszörösét kérik tőlem, de én csak erre vagyok képes, ennél többet nem tudok szállítani, tehát akkor megint csak beruházni kell. Tehát én azt mondom, hogy ha a kívánalom úgy fogalmazódik meg, hogy miért nem, mert objektív akadályai voltak idáig, kőkemény objektív akadályai: az államháztartási hiány állapota, a hihetetlen nagy mértékű államadósság kérdése. A Bajnai-kormány könnyen vigéckedett, mert akkor még használta az uniós forrásokat, de utána, amikor kormányváltás volt, akkor már itt hagyta a kötelező penzumot, ami azt jelenti, hogy 10 500 milliárd forintot kell 2014-ig ennek az országnak kinyögnie, de mellette exportálni, importálni kell, és mellette a termelést is fokozni kell.
Tehát én helyesnek tartom sokszor azt a megfogalmazást, amit képviselőtársam elmond, de a türelmetlenségnek is vannak gátjai. Gát az, hogy engedélyeztetnie kell, gát az, hogy adott esetben az egészségügyi feltételeknek maximálisan meg kell felelni, hisz nagyon jól tudjuk, hogy a harmadik piacon más és más feltételeknek kell megfelelni, amelyek kőkemény feltételek. Hogyha egyszer bakizunk, hogyha egyszer vétünk, akkor lehet, hogy lesöpörnek bennünket, és onnantól fogva lehet, hogy a lengyel húst fogják szállítani, vagy másik országból szállítják. Tehát azért mondom, hogy egyfajta biztonságra való törekvésnek is meg kell húzódnia ezekben a kérdésekben.
Nézzük az Eximbank kérdését! Ahhoz, hogy Magyarországon valóban a cégek, gazdasági társaságok nagyobb teljesítményre tudjanak fordulni minőségben is és volumenben, tehát a nagyságban is, ahhoz igenis szükség van olyan forrásra, amire ön is azt mondta, hogy helyes - mert a Jobbik részéről is így fogalmazódott meg, hogy helyesnek tartja -, hisz mindenképpen a világpiac is úgy működik egyébként, hogy általában a gazdasági társaságok nem elsődlegesen a saját forrásaikat használják, hanem, ha megvan a piacuk, akkor hozzárendelik a különböző, saját eximbankjuknak az adott lehetőségeit, és a megtermelt javadalmakat megpróbálják úgy beforgatni, hogy még nagyobb céggé tudjanak növekedni.
Tehát Magyarországon is pontosan ezeket a folyamatokat kell elindítani, és ha megnézzük az ország, a kormány törekvéseit, ilyen a Rába vagy az Ikarus visszavásárlása, és nem véletlenül volt tulajdonképpen a MOL-nál sem a kötvényvásárlás, nem véletlen volt az. Ha a szolgáltatói szektorainkban is nagyobb biztonsággal tudunk visszaszerezni tulajdont - fogalmazzunk így -, és itt van a MAL kérdése is… Nagyon szívesen föltenném itt most Józsa Istvánnak vagy Szűcs Erikának, 2009-ben, 2010-ben majdnem lefektették Európa egyetlenegy, még működő ólomkristálygyárát, az ajkait, és utána, a kormányváltás után az Orbán-kormánynak egyből az volt az első lépése, hogy odaadta a munkahely-teremtési forrást a cégnek, és így életben tudott maradni, és ma, azt lehet mondani, hogy Európában az egyetlenegy olyan kristályüzem, amelyik világszínvonalon a termelésének a 97 százalékát exportra termeli. De akkor, ha azt a nyomot követték volna, amit az MSZP-kormány tett, akkor lehet, hogy ma már nem beszélhetünk az Ajka-kristályról vagy adott esetben a herendi porcelánról, és lehetne itt sorolni tovább.
Tehát vissza kell szerezni tulajdonainkat, fogalmazzunk így, amit elherdáltak annak idején. Üzemeinket, nyugodtan lehet azt mondani, hogy a teljes áramszolgáltatásunkat potom pénzért, sőt mi több, 8 százalék extraprofittal garantálta meg az akkori kormány, amikor ezeket eladta, és most döbbenet számomra, hogy volt olyan cég, amelyiket, azt lehet mondani, hogy 150 millió forintért vásároltak meg, és eltelt 10 vagy 15 év, és ma a piaci értéke 20 milliárd. Akkor rosszul állapították meg a piaci értéket, amikor 150 millió forintért eladták? Tehát ezeket kell szép lassan helyre tenni, és ezek sajnos másképp nem működnek egy ilyen hatalmas teher mellett, amit az előző kormány és a vadprivatizáció, és a haszonszerző, adott esetben úgy privatizált cégek, amelyek külföldi vásárlóinak elsődlegesen a piacszerzés volt az érdekük, és abban a pillanatban, amikor megvették potom pénzért, akkor egyből be is zárták, megsemmisítették, vagy egyáltalán, hogy az a termékskála - fogalmazzunk úgy - ne legyen az ő cégeiknek versenyképes partnere.
Azt hiszem, hogy közösen értjük ezt a dolgot, csak hiába vagyunk türelmetlenek, amikor vannak jogi szabályozások, előírások; itt jó példa az állategészségügy, a növénytermesztés és egyéb más kérdésekben a hihetetlenül szigorú előírások, mert ma már a világ minőséget vásárol, minőséget vásárol. Amikor még a KGST-be szállítottunk almát vagy gyümölcsöt, vagy sertéshúst, az ma már messze nem felel meg egyik országnak sem, hanem tényleg, valóban, ha egyszer ad ki pénzt valamire, akkor azért minőséget kér, és ahhoz, hogy valóban a magyar gazdaságban ezt a szintet újból el tudjuk érni, és újból versenyképessé tudjunk válni, ahhoz az agárterületen is, az ipar területén is, beszállítói területen is, alapanyaggyártás területén is… Nézzük Dunaújváros kérdését, kinek a kezében van Dunaújváros? Ugye, mindannyian tudjuk. Tehát ezeket a kérdéseket kell mindannyiunknak közösen helyretennünk. Könnyű megfogalmazni a kritikát, és könnyű elvárásokat megfogalmazni, csak a feltételek újraalakítása, újrateremtése egy hihetetlenül hosszadalmas idő, türelem és forrás kérdése, amiből jelen pillanatban ez az ország legkevésbé áll stabilan forrásoldalon, hisz a kötelezettségeink olyan őrült nagyok - a 2014. évi 11 000 milliárd forint visszafizetése -, amit sajnos azok, akik eladták, és utána a hitelt is fölvették, itt hagytak a nyakunkon.
(15.00)
Tehát ezt tudomásul kell venni, ezzel szembe kell nézni, és ezért is sajnálom, hogy Vágó Gábor nincs itt bent, bár mondja a magáét. De rengeteg olyan lépést tett a kormány törvénykezés tekintetében is, akár a munkahely-megmaradás céljából megfogalmazott törvény, amit a tegnapi nappal fogadtunk el, vagy a kis-, középvállalkozások támogatási rendszerének a kérdése, ezek szép, apró lépések, és ezeknek kell összeállni egy egésszé, és akkor lesz Magyarországon egy olyan erőteljes gazdasági stratégia, amivel versenyképesek leszünk akár a lengyelekkel, vagy akár más olyan országgal, amely ezen a piacon mint versenytárs számításba jöhet.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A másik oldalon pedig ez egy óriási nagy tévedés, hogy ebben a miliőben, ahol az Európai Unión belül hatalmas gazdasági, pénzügyi és - fogalmazzunk úgy - munkahely-teremtési válság is van, azért ha jól körülnézünk, ma az Európai Unió tagországain belül mindenütt növekszik a munkanélküliség, mert mindegyik országban növekszik, nincs egy olyan ország, ahol tulajdonképpen stabilizálódott volna vagy csökkent volna a munkanélküliség.
Tehát ha az államadósságot tudjuk csökkenteni, a költségvetési hiányt tudjuk csökkenteni, mellette növekszik - fogalmazzunk úgy - a munkahelyteremtés skálája, tudjuk stabilizálni a cégeinket, vissza tudunk vásárolni olyan potenciális cégeket, amelyekkel valóban akár Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Üzbegisztánban versenyképesek tudunk lenni, mert szeretnek bennünket. Tehát ezt látni kell, hogy ezen országokban élő polgárok és a vezetőik általában úgy nyilatkoznak, hogy szeretnek bennünket, megszokták a jó magyar terméket, csak ezt vissza kell szereznünk. Ehhez idő kell, és az idő és a pénz, ami jelen pillanatban sajnos nem áll rendelkezésre.
Munkahelyteremtés tekintetében pedig én azt mondom, hogy az már egy óriási lépés, mert 2002-ben 5,6 százalék volt a munkanélküliség Magyarországon, akkor kétszáz-, nem tudom, hány ezer munkanélküli volt... 2010-ben hogyan vettük át? 11,7 százalékkal. Tehát ha most 10,5 százalék ezen körülmények között, Magyarország már most óriási lépést tett, annak ellenére, hogy hihetetlen nagy az államadósság. Tehát én azt mondom, hogy kezdünk pörögni, csak ehhez tényleg valóban türelem kell, és együttgondolkodás kell hozzá. Ez másképp nem fog működni.
Köszönöm, képviselőtársaim.
