VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ne nézzük hülyének egymást, sem a választókat! Azt gondolom, hogy itt most kommunikációs érveket próbál pufogtatni a Fidesz, de úgy tűnik, hogy a Habony Művek nem működik rendesen. Nem sikerült rendes patronokat előállítani. (Közbeszólások az MSZP padsoraiban.)
Miről is szól ez a törvénytervezet? Ez a törvénytervezet egy pőre hatalomtechnikai megoldás arra, hogy a Fidesz tovább uralkodhasson, miközben kormányozni nem tud. Azért van szó uralkodásról és nem kormányzásról, mert érdemi lépéseket nem tudtak tenni az ország üdvének elősegítése érdekében. És ezt látják önök is, hogy vesztésre állnak. Vesztésre állnak, mert folyamatosan nemcsak a népszerűségük csökken, hanem csökken az egész ország megbecsültsége. Ezzel önök tisztában vannak, s minden egyes adminisztrációs akadályt, amit lehetséges, beleépítenek a rendszerbe.
Önök is pontosan tudják, hogy ez erről szól. Miért nem lehet kirakni a lapokat az asztalra, és elmondani, hogy a Fidesznek, illetve a mindenkori kormánypártnak érdeke az ilyen regisztráció?! Hiszen az utolsó pillanatokban, az utolsó két hétben pont azok a választók mennek el nagymértékben, akik protestszavazatot adnak le a mindenkori kormány ellen, ez nyilvánvaló. És most önök hatalomtechnikai csűrésekkel-csavarásokkal akarják ezt megakadályozni. Azt az 5 százalék protestszavazót el kell zavarni az urnáktól a regisztrációs eljárással, akik vélhetően a Fidesz ellen szavaznának valamelyik ellenzéki pártra. Miért nem lehet ezt így, kerekperec kimondani? Erről van szó. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.) Akkor cáfoljon meg! Próbálkozhatnak mindenféle kommunikációs trükkel, de úgy tűnik, hogy a Habony Művek nem látta önöket el megfelelő töltényekkel.
Ez az egész vita álvita, mert részletkérdésekről van szó, és nem arról, hogy a Fidesz hatalomtechnikai megoldásokkal akarja magát bebetonozni. Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem