TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Most már hetente teszik föl ezt a kérdést, és majdnem szóról szóra ugyanaz a kérdés hangzik el. Azt gondolom, hogy az én válaszom ugyanaz, mint az elmúlt héten.
Tisztelt Képviselő Úr! Ha megmondja, hogy mit ért ön másodlagos káron, és kik azok, akikről beszél, akkor természetesen az üggyel érdemben tudunk foglalkozni. De miután kérdésében már harmadjára sem mondja el, hogy valójában kik ezek, hanem csak valamiféle egyesületről beszél, akiknek legutóbb egyébként azt mondta, hogy már a kérésüket eljuttatták a közjogi méltóságokhoz, most éppen azt mondja, hogy majd most fogja átadni a kérésüket, tehát ebben is ellentmondást látok felfedezni.
Azt gondolom, hogy ha politikai tőkét akar a katasztrófából, akkor mondja meg, hogy kiknek szeretné azt, és hogy mi a célja azzal, kik szenvedtek hátrányt, kik azok az emberek, akik nem részesültek másodlagos kárban, mert a mi tudomásunk szerint amit a jogszabályok lehetővé tettek, minden kárenyhítés megtörtént, például a másodlagos károk tekintetében, amit mi az ingatlanokban keletkezett károknak tekintünk: 379 családnak mintegy 139 millió forint került kifizetésre.
Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy mielőtt egy kolontári egyesületre hivatkozik, jó lenne elolvasni előbb az alapszabályát, hogy mik a céljai, és azt is megtekinteni, hogy ez az egyesület mikor jött létre. Másfél évvel a katasztrófa után, amikor már a kormány minden kárfelmérést, illetve kárenyhítést elvégzett.
De hangsúlyozom, olvasom, hogy milyen célokat tűzött ki ez az egyesület: például segíti a helyben élők elköltözését a térségből. Hát, ez az egyesület (Az elnök többször csenget.), amit ön itt a parlamentben képvisel, és a céljait magára nézve elfogadhatónak tartja. Úgy gondolom, hogy ez helytelen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem