BARTOS MÓNIKA
BARTOS MÓNIKA
BARTOS MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársaim sok mindent említettek és ezen késői órán nem követném el azt a hibát, hogy ezeket megismételjem. Egy aspektust azonban mindenképpen szeretnék kiemelni, és ez az egy aspektus nem elsősorban azokat a területeket érinti, amiket a mi bizottságunk, a fenntartható fejlődés bizottsága is tárgyalt, a helyi adók, a gépjárműadó, a regisztrációs adó és a termékdíjtörvényt illető javaslatok, és nem is azokat a javaslatokat, amiket én is nagyon vártam már mondhatni, hosszú évek óta. Ilyen például a jövedékiadó-változtatásokkal elérhető azon lehetőség, hogy a gazdák számára a saját gazdaságban előállított növényi olaj saját gépeikben történő felhasználása biztosítva legyen.
Igaz, ezt a pontot a mi bizottságunk nem tárgyalta, de mégis hozzánk közel állónak érzem, hiszen segíti az energiafüggőség csökkentését, a megújuló energiaforrások használatának növelését, és azt gondolom, hogy valamilyen módon az öngondoskodásnak is fontos eszköze. Bevallom képviselőtársaimnak, mielőtt elmondanám, hogy mi is az egy aspektus, amire kitérnék, hogy érdekes volt hallgatni a vitát még úgymond kívülállóként figyelve azt, hogy az ellenzéki képviselők a kritikájukat ismételgették, és csak negatív mondandójuk volt, kormánypárti képviselők pedig megpróbálták őket meggyőzni arról, hogy igenis mik azok a pozitív hatások, amiket gondolnak, mit gondolunk az előttünk fekvő változtatásokról.
Ilyenkor én mindig emlékeztetem magam egy dologra úgy, mint kormánypárti képviselő és úgy is, mint olyan ember, aki elég sokszor elgondolkodik az emberiség jövőjéről, a globális változásokról, hogy igazából kihívásokat leküzdeni, feladatokat megoldani csak pozitív gondolkodással lehet, és csak úgy, ha bízunk a sikerekben, és azt gondolom, hogy a pesszimizmus és a negatív gondolkodás egyáltalán nem vezet ki a nehézségekből.
És hogy mi is az az aspektus, amit szeretnék képviselőtársaim elé hozni? Talán emlékeznek rá, bár egy elég késői órán történt, amikor korelnök úr, Horváth János azt mondta, amikor már többször hozta a tisztelt Ház elé a selyemhernyó-tenyésztést, hogy ő együgyű, mert gondolhatjuk róla, hogy együgyű, és valóban az, mert egy ügye van, ez pedig a selyemhernyó-tenyésztés.
Én is ilyen együgyű ember vagyok, mert nekem is van egy olyan vesszőparipám, amit mindig idehozok képviselőtársaim elé, és azért van ez, mert hiszek benne, ez pedig az, hogy fenntartható jövőt csak fenntartható, életképes társadalmakkal lehet építeni. Ennek sok-sok aspektusát említettem már képviselőtársaimnak, ilyen az egészséges test és lélek, a használható tudás, az önmagunkért érzett felelősség, a kapott talentumok kamatoztatásának kötelessége. Ez mind-mind az emberről szól és arról az emberről, arról az alapegységről, amely kis közösségeivel, családjaival a fenntartható társadalom alapja.
Egy másik aspektust szeretnék most képviselőtársaimnak megemlíteni, ez pedig az egyén és a közösség relációja. Mert én azt gondolom, hogy csak úgy tudunk fenntartható, a gyermekeink, unokáink létét biztosító természeti feltételrendszert megőrizni és megtartani képes fenntartható társadalmat építeni, ha ez a reláció, az egyén és a közösség relációja egyensúly közeli állapotban van. Nem mernék egyensúlyi állapotot mondani egy olyan sokváltozós rendszerben, mint a társadalom, ezért gondolom, hogy az egyensúly közeli állapot mint törekvés nagyon is megfelelő, de ha ezt nézzük, akkor ebben az egyensúly közeli állapotban igenis megvan az egyén felelőssége és kötelessége, és megvan a közösség mint állam felelőssége és kötelessége is. Igenis az államnak feladata többek között, hogy segítse az állampolgárokat abban, hogy egyszerűen, könnyen jogkövető magatartást tanúsíthassanak, segítse az állampolgárok életét, az állampolgároknak viszont feladata az, hogy a közös kiadásokhoz hozzájáruljanak.
Ahogy kormánypárti képviselőtársaim is kitértek rá, ez egy igen fontos célkitűzése az előttünk fekvő javaslatnak, tehát megteremteni azt az egyensúlyt, ami a hozzájárulás, tehát az állampolgárok hozzájárulása között, amit adó formájában megfizetnek a közösség kiadásainak fedezésére. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a közösséget ők is megélik és ezeknek a kiadásoknak az előnyeit ők is élvezik, és a között a szolgáltatás vagy segítségnyújtás között, amit ez a közösség, vagyis az állam, az állampolgárok felé nyújt és biztosít.
Talán azt gondolják képviselőtársaim, hogy ez banális és nagyon egyszerű dologról beszélek, és hogy ezt mindenki tudja, de azt gondolom, hogy egyáltalán nem tudja mindenki, és olyan világban élünk, amikor valahogy nagyon könnyen ki tud csúszni a lábunk alól a talaj, és nagyon gyakran elveszítjük azokat a fontos igazodási pontokat, amelyek az életünket irányítják. Nagyon gyakran a lényegtelen felértékelődik, a lényeges pedig súlyát veszti.
Azt hiszem, hogy a gazdasági nehézségek is segítik azokat a folyamatokat, amik minket elbizonytalanítanak ezekben. Azt gondolom, hogy az előttünk fekvő javaslat értünk van, azért a közösségért, aminek a tagjai vagyunk és aminek az előnyeit mi is nap mint nap élvezzük. Képviselőtársaim, kormánypárti képviselőtársaim hosszasan sorolták azokat az előnyöket, mondhatni, órákon keresztül, amelyek az egyénért, az állampolgárokért vannak. Azt gondolom, hogy ennek tudatában kell nekünk, képviselőknek megvitatni ezt a javaslatot, és ennek tudatában kell ezt másoknak is szemlélni, hiszen az a cél kell hogy vezéreljen bennünket, hogy az egyén és a közösség relációját egyensúly közeli állapotba hozzuk, hogy egy fenntartható jövőt építeni tudó fenntartható társadalom kialakuljon és ennek érdekében hozzuk ezeket a döntéseket.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
