GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy meglehetősen nagy terjedelmű, 292 paragrafusból álló törvényjavaslat van előttünk. Ilyenkor mindig el kell hogy mondjuk, hogy az átláthatóság és a jogkövető magatartás szempontjából ez rettentően érdekes, különös tekintettel arra, ha azt mondjuk, hogy ebben 28 törvény módosítása van. Tehát amikor beszélt a kormány korábban, hogy söralátét meg egyszerűbb, hát ezt sok mindennek lehet nevezni, de egyszerűbbnek nem, annak ellenére, hogy itt van néhány tétel, ami kedvezőbb a vállalkozások számára.
(22.00)
De el kell mondanom azt, hogy amikor 25 új adót bevezettek, az mind-mind többletadminisztráció, az mind-mind többletteher az adófizető vállalkozásoknál vagy az állampolgároknál, tehát ezt semmiképpen nem lehet kedvezményesnek tekinteni.
Délelőtt a házszabályi rendelkezés szerint a vezérszónokok hozzászólására nem lehetett reagálni két percben, ezért így most rettentően érdekes, mert Puskás Imre képviselő úrhoz lett volna néhány észrevételem. Az egyik az - ha nyelvbotlás volt, akkor megkövetem, de nem úgy tűnt -, hogy azt mondta, hogy egyszeri kiugró jövedelmet nem lehet magas adókulccsal büntetni. Nos, az, hogy egy progresszív adórendszer van, ha több kulcs van, az nem a kiugrót jelenti, mert a jövedelem után évesen fizetünk adót, és még az adóelőleget is egy sávos rendszerben kell megfizetni, tehát nem akkor, amikor valaki átlép egy sávhatárt, és az egész jövedelmére kell érteni a magasabb kulcsot, hanem csak az adott sávhatáron felüli részre. Tehát ennél is ugyanúgy teljesíthető, mint ahogy korábban teljesíthető volt, hogy ha valahol korrektül számolják az adóelőleget, akkor év végére nulla forint tartozása lesz az illető adózónak. Tehát ez ilyen szempontból mindenképpen egy hamis állítás.
Kell, hogy beszéljek arról, hogy úgy látszik, a képviselő úr már nem emlékezett arra, hogy “senki nem jár rosszabbul” címszóról beszéltek korábban, és aztán fokozatosan vonultunk vissza. Ahogy Pócs képviselő úr mondta, hogy mi szeretjük a megszorítást. Mi nem! Mi kifejezetten nem szeretjük a megszorítást, de ha tetszik, ha nem, itt ez történik, és majd a végén kitérek arra, ami nincs benne ebben a törvényjavaslatban. Ma már beszéltünk néhány dologról, de önök így alkotnak jogszabályokat, hogy most elfogadunk adótörvényeket, de közben ez nem tartalmazza azokat a módosításokat, amelyek végösszegéről már a gazdasági miniszter több mint egy hete beszél ország-világ előtt. Ez ugyanúgy majd módosító indítványként kerül a rendszerbe, amikor már nagy valószínűséggel nem lehet erről vitatkozni.
De térjünk vissza ahhoz, amikor azt mondta, hogy a 13. havi nyugdíj elvétele. Igen, csak szeretném azt mondani, hogy a képviselő úr elkövette azt a bakit, hogy kimondta, hogy 2008-ban a válság miatt 8 százalékos visszaesés volt a magyar gazdaságban, ugyanúgy, mint mindenütt máshol, és itt még összefüggésbe hozta az államháztartási hiányt. Azért nem foglalkozom ezzel külön, mert erről lesz a jövő héten politikai vitanap, de azt gondolom, hogy ha az államháztartás hiánya nem változott volna, de van egy 8 százalékos GDP-csökkenés, az arány akkor önmagában is romlik, tehát ha semmit nem tesz, akkor is romlik. De én kérem azt, hogy számolja ki - ezt szerettem volna felajánlani -, hogy amikor 4 százalékot meghaladó reáljövedelem-csökkenésről beszélünk egy év átlagában, akkor ha ezt kiszámolja egy átlagkeresetű embernél, két pillanat alatt kiderül, hogy az majdnem bizony egy teljes havi. És ez nem tizenharmadik, hanem a tizenkettőből majdnem egy teljes havi juttatás elvesztése. Ez egy átlag bruttó havi 200 ezret kereső állampolgárnál állhat elő. Tehát ez sokkal rosszabb, mert ott egy általunk bevezetett 13. havi juttatást vontunk vissza, és csak átmenetileg, időlegesen, mert a jogszabályt is megalkottuk hozzá, hogy abban a pillanatban, amikor a gazdasági növekedés újra elér egy bizonyos szintet, akkor ez az összeg automatikusan járt volna.
Mondom a következő nagyon álságos megállapítását, amikor azt mondta, hogy a szegények nem fizetnek adót. Ebben neki teljesen igaza van. Tényleg nem fizetnek adót, csak azt gondolom, hogy egy felelősen gondolkodó politikusnak vagy egy szociálisan érzékeny politikusnak oda kell arra figyelni, hogy az a gyereket nevelő, minimálbéren foglalkoztatott ember is szeretne kenyeret adni a gyerekének és szeretné iskolába járatni. Ő ugyan nem fizet adót, de mások, akik havi 500 ezer bruttónál többet keresnek havonta, százezreket nyertek hónapról hónapra a zsebükbe. Óriási különbség van a kettő között! Tehát lehet azt mondani, hogy ez arányos, és hogy a szegények nem fizetnek adót, ez igaz, de ők kevesebb, mint százezer forintos havi jövedelemből kell hogy a családjukat eltartsák.
Volt még egy szintén furcsa mondása, hogy az államilag preferált devizahitel. Azt gondolom, hogy ehhez egyetlenegy bővített mondat talán elég. A fideszes önkormányzatok és fideszes országgyűlési képviselők is vettek fel jelentős összegű devizahitelt. Talán ők elmondhatnák Puskás képviselő úrnak, hogy a kormány semmiféle pressziót nem gyakorolt rájuk, hogy ezt vegyék fel, és azt gondolom, hogy nem nyelvbotlás volt a miniszterelnök úr részéről néhány nappal ezelőtt, amikor ezt az ominózus, 600 milliárdot meghaladó önkormányzati konszolidációt bejelentette, hogy bizony néhányan ezen rendesen kaszáltak. Igen, ha valaki ennek a részleteit megnézi, akkor kiderül, hogy a kibocsátott kötvényeknek nem kis része, százmilliárdos nagyságrend még mindig valahol tartalékban van. Tehát nem azért vették fel, mert erre rettentően szükségük lett volna, hanem valamilyen egyéb más hátsó szándékkal.
Hadd térjek vissza egy másik kérdésre, ami ugyan kimaradt ebből a rendszerből, pedig kellett volna, hogy benne legyen. Miközben azt mondta Puskás képviselő úr, hogy a szegények nem fizetnek adót, azért én szeretném emlékeztetni őt arra, hogy a KDNP színeiben Harrach Péter frakcióvezető úr itt a Házban jelentette be, hogy kérte a frakciószövetséget, hogy bizony azok, akik nem tudják igénybe venni az adókedvezményt a kicsi jövedelmükből a gyerekeik után, az egyéb járulékokból vonhassák ezt le. Kérem önöket, hogy számolják végig, hogy ha minden járulékot megtarthatnak, ez akkor is tizenegynéhány ezer forint, szemben a havi százezer forintokkal, és az érdekes, és ezért mondtam, hogy ennek lett volna itt helye, ezt tudtuk volna támogatni, erre bizony a miniszterelnök úr azt mondta, hogy ő egyetért vele, 2014. január 1-jétől ez megtörténik. Csak ezek a családok addig is szeretnének életben maradni, szeretnék legalább megőrizni a pozíciójukat, és nem rontani.
Tehát ezért állítjuk mi azt, hogy önök az adórendszerükkel, az adópolitikájukkal bizony a társadalmi viszonyokat alapvetően átrendezték, és ehhez jönnek az újabb csemegék. A félszuperbruttó kivezetése. Abszolút összegben 110 milliárd forint, tehát nem kicsi, nem elhanyagolható, de ezt ugyancsak a magas jövedelműek teszik majd zsebre, mert az átlagkereset alatt nincs szuperbruttó, tehát ott ez nem létezik.
Ugyanebbe a kategóriába illik az illetékekkel kapcsolatos kedvezmények kiterjesztése. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez most azt jelenti, hogy már az oligarchák leszármazottai is azt a hatalmas vagyont, amit most szakítanak és kaszálnak kormányzati segítséggel, az örökösök már illetékmentesen tudhatják majd magukénak. Azt gondolom, hogy ez sem nevezhető éppen korrekt eljárásnak.
A tőkejövedelmekkel kapcsolatban ugyancsak néhány gondolatot engedjenek meg nekem. Amikor tőkejövedelmekről beszélünk, és ugyanez a földtörvénynél is felvethető lett volna, de mivel tudtam, hogy itt beszélni fogok erről, ott ezt már nem hoztam szóba, számunkra, Magyarország számára az lenne a fontos, hogy újrabefektetés legyen. Az újrabefektetést kellene ösztönözni, mert ha valaki veszi magának a fáradságot és megnézi, hogy az újrabefektetés mértéke alig haladja meg a 10 százalékot, tehát amikor arról beszélünk, hogy a magyar gazdaság zsugorodik, hogy nincsenek a versenyszférában újabb munkahelyek, az ennek a következménye, hogy a megszerzett jövedelmeket, a tőkejövedelmeket nem újra befektetik a magyar gazdaságba, hanem ezeket valahol máshol, a határon túl.
(22.10)
Sajnos, az egy szomorú tény, hogy a versenyképességi rangsorban Magyarország tizenkét helyet rontott az eddigi pozícióján. Ez megint olyan, amit nem magyar, hanem nemzetközi statisztikák alapján állapítottak meg.
Beszélnék a megszorításokról is. Tudom, hogy ezt nem szeretik, sőt szerették volna, de rá is ragasztották meglehetősen durván a válságot követően az akkori szocialista kormányra, de gondolják végig, vélelmezhető, hogy a tranzakciós illeték emelése ebbe a törvényjavaslatba be fog kerülni. Azt a 60 milliárd forintot, amit ettől vár a kormány, zömében megint csak az emberek fogják megfizetni.
A tb-járulékplafon eltörlése egy olyan tétel, amely kifejezetten a magas jövedelműeknél lesz majd. Ez egy olyan tétel, amiről Puskás képviselő úr beszélt, hogy ezt valószínűleg csak az év utolsó hónapjaiban kell majd megfizetniük, mert ezt akkor kell fizetni, amikor a jövedelem elérte a plafont és utána már nem vontak nyugdíjjárulékot. Most járulékot fognak vonni, tehát a nettó pozíció változatlanul marad.
A bankadóról beszéltünk. Ha tetszik, ha nem, már tudjuk, tényadat, hogy ezt jelentős mértékben áthárítják ránk a bankok. Ez elől nem lehet majd kitérni.
Az iparűzési adó kiszámításának a változása a vállalkozásokat érinti, és a vállalkozások a többletterheiket nagy valószínűséggel szépen lassan, fokozatosan ugyancsak át fogják hárítani. A kafetéria adókulcsa érinti a vállalkozásokat. Ez megint ugyanaz az eset. Hadd ne folytassam ezt a sort!
Már csak egy udvarias megjegyzésem van. Tisztelettel kérem önöket, hogy alaposabban figyeljenek oda. Puskás úr külön hangsúlyozta azt, ami a törvényjavaslatban is benne van, ami már évek óta asztalon van itt a Házban, hogy az adóhivatal végezze el az adómegállapítást. Csak azt tartom furcsának, hogy azt mondja az előterjesztés, hogy ezt nem kell már aláírni és érvényes lehet. Elmondom önöknek - s lehet, hogy ezzel nem vagyok egyedül -, én láttam 2012 májusában olyan, az adóhivatal által elkészített adóbevallást, amit az adózó aláírt és visszaküldött, majd rá két hétre kapott egy levelet, amely szerint az adóbevallása nem felel meg a valóságnak. Az ügyfél elmondta, hogy ő minden papírt átadott, abból ők ugyanazt hozták ki, amit ő is kihozott, s akkor utána az adóhivatal azt mondta, hogy sorry, a hiba a mi rendszerünkben van. Ha ez alól kilépünk, nem mondom, hogy ezzel valaki szándékosan és tudatosan visszaél. Az egy dolog, hogy egy levélváltást meg lehet takarítani, de azt hiszem, hogy ez a levélváltás az adózóban azt a bizalomérzetet kelti, hogy látta, az van benne, amit ő magának nyilvántartott, és az adó, amit meg kell fizetnie - akár rá kell fizetni, akár visszajár neki -, az természetes.
Ezt a javaslatot így nem lehet támogatni. Kíváncsian várjuk, hogy milyen módosító indítványok lesznek, és csak remélni tudjuk, hogy az általános vita időszakában benyújtja a kormány, úgyhogy a részletes vitában erről majd esetleg tudunk beszélni, vagy ugyanaz a kategória lesz, hogy a záróvitában majd öt percig.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem