DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Drámai hangú felszólalást hallottunk. Csak éppen a valóságban nincs dráma, nincs zűrzavar, nincs káosz. Baj van éppen elég, amit ugyan nem mi okoztunk, hanem önök, az elődeink és azok a világjelenségek, amelyektől szenved Görögország, Spanyolország, Ciprus - ahol a múlt héten jártam - és a szomszédos országok szinte mindegyike.
Ezekben az országokban erre a pénzügyi válságra rendre olyan választ adnak a kormányok, hogy csökkentik a fizetéseket, csökkentik a nyugdíjakat, megsarcolják a szegény kisembereket. A mi kormányunk nem ezt a választ adja ezekre a problémákra, mint ön is tudja, hanem olyan intézkedéseket vezet be, amelyek a jobb módúak jövedelmét csökkentik, és más módon próbálják azokat a hiányokat betömködni, amelyek - megismétlem - az önök felelőtlen kormányzása idején keletkeztek.
Na most akkor a közoktatás vészhelyzetéről és vészjelentéséről hadd mondjak én is néhány dolgot. A szakszervezeti levelet ismerem, tételesen megcáfoltuk annak minden állítását.
Azt mondja a képviselő úr, hogy a Klebelsberg Intézet azt sem tudja, mit kell csinálnia. Ez nem így van. Pontosan tudja és teszi a dolgát. Ön is tudhatja, hogy november 1-je a járási tankerületi igazgatók kinevezésének a határideje. Közel 900 pályázat érkezett a 198 tankerületi igazgatóra. Hétvégét, éjszakát nem kímélve dolgoznak a munkatársaim, hogy november 1-jére valóban felállhassanak a tankerületek, amelyek keretén belül majd az a munka el lesz végezve, amelyet a törvények és a jogszabályok pontosan kijelölnek.
Ha az önkormányzatok szintén nem tudják, hogy mi az ő feladatuk, az elég nagy hiba, mert önkormányzati tisztségviselőknek azért illenék követni a rendelkezéseket. Az önkormányzatok többsége pontosan tudja, hogy mit jelentenek a működtetői feladatok, nem pedig arról van szó, mint ahogy ön mondta, hogy fogalmuk sincs arról, hogy mi lesz a dolguk.
Életpályamodellről és ennek bevezetéséről. Mint ön is tudja, az életpályamodell kétoldalú. Egyrészt áll azokból a munkaviszonyra, munkavégzésre, a munka végzésének minőségére vonatkozó szabályokból, rendelkezésekből, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az oktatás minősége javuljon, a tanulók tudása emelkedjék. Ennek az éremnek a másik oldala az a kilátásba helyezett béremelés, amelyhez fogható a klebelsbergi idők óta nem volt a magyar közoktatás rendszerében.
Na már most, évtizedek óta nem történt meg, hogy egy ilyen horderejű változást törvénybe iktatott volna az Országgyűlés. Ez megtörtént tavaly decemberben, miután a kormány támogatta az életpályamodellt. Mi több, és ezt is mindannyian tudjuk, akik ebben a Házban ülünk és dolgozunk, hogy a költségvetési tervezetben is benne szerepelt éppen az a 73 milliárd forint, amely a béremeléshez szükséges.
Ön idézte az én szavaimat az oktatási bizottságból. Ezeket a szavakat ma is vallom. Az életpályamodell erről szól, az egész törvényünk erre épül. Nekem az a dolgom, hogy megkeressem azt a megoldást, hogy ezt egy időben és egyszerre bevezethessük. Hogy ez jövő év szeptemberében megtörténik-e, még nem dőlt el. Ön is hallhatta mindkét miniszter úrnak, valamint a Fidesz szóvivőjének a nyilatkozatát, amely arról szólt, hogy nem végleges a döntés, keressük a módot. Én azt nagyon fontosnak tartom, hiszen valóban az egész törvény erre épült, hogy a kettő egymástól ne váljon el.
Köszönöm szépen, hogy biztatott, hogy ne mondjak le. Jelenthetem, eszem ágában sincs lemondani. Az én politikai hitvallásom szerint két esetben kell egy politikusnak lemondani: az egyik eset az, amikor olyan hibát követett el, hogy nem tud tükörbe, azaz a választói szemébe nézni. A másik pedig az lehet, amikor a kormány követ el valami olyan hibát, amit ő maga nem tud vállalni. Az utóbbi nem történt meg, hiszen egy bejelentett, még nem végleges és halasztásról szóló, kilátásba helyezett döntést hozott, én pedig nem követtem el semmilyen hibát, ami miatt ezt a lépést meg kellene tenni.
Úgyhogy ezúttal örömmel fogadom meg a tanácsát, a helyemen maradok, egészen addig (Az elnök csenget.), amíg a közoktatás ügyét rendbe nem tesszük. (Taps a kormánypárti sorokból.)
