DR. NYIKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én közben elálltam a normál hozzászólási szándékomtól, de Kovács Tibor képviselőtársam hozzászólása megihletett annak a gondolatnak az elmondására, hogy engem is felháborít, hogy a Számvevőszék vezetői közül senki nincs itt. Van egy elnöke, van egy alelnöke; ha az elnök nem ér rá, az alelnöknek itt lenne a helye. Annak idején, amikor 12 évet tölthettem a Számvevőszéknél, ezt a luxust soha nem engedhettük meg magunknak, igaz, hogy mögöttünk nem állt kétharmad sohasem. A Számvevőszék elnöke mögött kétharmad áll, tehát ezt is megteheti.
Elmondtam volna talán az ő jelenlétében néhány olyan dolgot, hogy én egyre több jelet látok arra, hogy a Számvevőszék vezetője, első számú vezetője, úgy tűnik, igyekszik meghálálni az őt megválasztó kétharmados többségnek a bizalmat, mert az ellenőrzési témáik között vannak legalábbis kételyt keltő példák. Többek között annak ellenére, hogy egy kilencmilliós előirányzat helyett hetes milliárd forintos ingatlanvásárlás valósult meg, és leírja, hogy ez szabálytalan, ennek ellenére tulajdonképpen azt sugallja, hogy a zárszámadás elfogadható és hiteles.
Még egy példát mondanék, hogy a 3200 helyi önkormányzat közül nagyon keveset vizsgált meg, érdekes módon Gyöngyöspata ezek közé tartozik, talán nem véletlenül, ott jobbikos polgármester van. Feljelentette a polgármestert hűtlen és hanyag vagyonkezelésért, és ezek után kiderült, hogy ez a feljelentés bűncselekmény hiányában nem állt meg. A Számvevőszék árnyékra vetődött, és a 3200 önkormányzatból pont ezt pécézte ki magának.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem