DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Csak egyetlenegy mondatot igazítanék helyre a sok közül Göndör István felszólalásában. Harrach Péter szájába akart adni olyan mondatokat, amelyek természetesen nem hangzottak el a Házban. Soha nem mondta azt, hogy a családi típusú adórendszer kudarc lenne Magyarországon, 800 ezer család él ennek az előnyeivel, 800 ezer család élvezheti ennek az előnyét, hogy családi típusú adózás van Magyarországon.
Ezt beterjesztettük az előző ciklusban, önök legalább nyolcszor le is szavazták, hogy ez a 800 ezer család ilyesfajta kedvezményekkel élhessen. Célunk az, hogy a kiskeresetűek számára még inkább kibővítsük ennek a lehetőségét, csak nem ugyanaz, tisztelt képviselő úr, amit ön mond; mi azt mondjuk, hogy ez jó, bevált, az egyik legnagyobb sikertörténet az elmúlt két évben, ezért tovább akarunk menni ezen az úton, és ha valaki azt mondja, hogy ez kudarc, a szocialistáknak kudarc, hogy ezt nem sikerült nekik bevezetni korábban. Talán demográfiában már egy kicsit jobban állnánk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem