TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és köszönöm a lehetőséget is. Amikor az Országgyűlés megtárgyalja a 2011-es zárszámadást, olyan előterjesztést tárgyal, amely a kormány teljes költségvetési évet átfogó tervezéséről szól, ciklusában az első esetben. 2011 volt az az első teljes év, amikor a kormány maga készített költségvetést, maga kísérte figyelemmel a teljesülését, és persze sajnálatos módon maga korrigálta elég gyakran, konkrétan először már februárban.
Ennek a költségvetésnek a tervezését akkor is nagyon élénk kritikával figyeltük. Azért figyeltük kritikával, mert mind a költségvetés tervezésének alapadatai, mind pedig a költségvetés konkrét számai ügyében is voltak fenntartásaink és kifogásaink. Mire gondolok? Már a 2011-es költségvetés tervezésekor vita kérdése volt, hogy vajon a gazdasági növekedés valóságosan elegendő lesz-e ahhoz, hogy a költségvetés stabil lábakon álljon. Kérdésként merült fel akkor is, hogy vajon a matolcsyzmus elegendő támaszt ad-e a 2011-es költségvetési tervezésnek, vajon a Matolcsy-féle gazdaságpolitika megtámogatja-e vagy gátolja a költségvetés teljesülését, és vajon azok a nem szokványos lépések - nevezzem így először udvariasan -, amelyek megtörténtek a gazdaságpolitikában, a költségvetést segítik-e vagy gátolják.
Három körülményre szeretném felhívni a figyelmet, amely a költségvetés tervezése ügyében nem teljesült. Az első ilyen körülmény az, hogy a kormánynak sem az óvatos, sem pedig az optimista gazdasági előrejelzései nem váltak valóra 2011-ban - sem, teszem hozzá. Mint bizonyára emlékeznek rá, a 2011-es költségvetés tervezésekor optimista és kevésbé optimista forgatókönyveket gyártott le a kormány a gazdaság növekedését tekintve, és ebben bizony az optimista tervezés a 4 százalékhoz közeli gazdasági növekedést is valószínűsítette - néha verbálisan még többet is -, és a pesszimista is felül volt a 3 százalékon. Kiderült, hogy a pesszimizmus volt indokolt, de ennél jóval nagyobb mértékben. Azért volt indokolt, mert a költségvetés alapját képező gazdasági növekedési adatot a kormány jócskán felülbecsülte, és jócskán felülbecsülte a maga által is támogatott gazdaságpolitikának a lehetőségeit.
2011 volt az az év, amikor az adópolitikának gazdasági növekedést kellett volna indukálnia. Meg kellett volna jelennie annak a fogyasztásnak, amelyet úgymond az embereknél hagyott pénz gerjeszt. Itt derült ki az első szomorú tapasztalat, hogy ennek az úgynevezett nem szokványos adópolitikának nemhogy nincs sok nyertese, vesztese viszont annál több, hanem gazdasági értelemben is egy melléfogás. Kiderült, hogy az a fajta élénkítési politika, amely erre alapozott volna már, mármint hogy az adópolitika révén megmaradó pénzből az emberek költekeznek, ez nem létezik. Ezért tehát a gazdaság ebben az időszakban, a 2011-es költségvetési tervezési évben nem teljesített úgy, hogy kellő támasztékot szolgáltasson a közkiadásoknak.
Amikor erről beszélek, akkor arról is kell beszélnem, hogy vajon a költségvetés bevételi ágán tervezett számok megfelelőek és jók voltak-e. Világosan kiderült az első hónapok után, hogy ezek a számok nem jók, felülbecsültek, és nem fognak teljesülni. Mint emlékeznek rá, ez a költségvetés volt az, amelyik másfél hónapot élt meg, hiszen február közepén kellett 250 milliárddal korrigálni a 2011-es költségvetést. Ez az elképesztő helyzet - mármint hogy a költségvetés másfél hónap után nem áll meg a lábán, és jelentős, a GDP 1 százalékát majdnem közelítő korrekciót kellett végrehajtani rajta - bizony nem esett meg még eddig a magyar parlament gyakorlatában, és ráadásul azok a körülmények, amelyek ezt a 250 milliárdos korrekciót kísérték, meglehetősen furcsák voltak. A parlament illetékes szakbizottsága ennek a megvonásnak, ennek a megszorításnak a tartalmáról csak igen nehezen és meglehetősen nagy noszogatásra tudott információt szerezni. Magyarul, ha valahonnan elvontak 250 milliárdot, azt honnan vonták el, és ez milyen következményekkel jár.
Ennek a bizottsági procedúrának a keretében derült ki, hogy az adóügyekben megtervezett bevétel nem fog teljesülni, és nem áll jó lábakon. Persze, a kormányzati oldal képviselői természetesen azzal mentegették ezt a szerencsétlen helyzetet, hogy mi olyan bátrak vagyunk, hogy ha bajt látunk, akkor rögtön lépünk.
(11.40)
Ez totálisan rendben van, csak a költségvetés elfogadásától a költségvetés első nagyarányú megszorításáig összesen eltelt nagyjából két hónap sem, ha jól emlékszem. Tehát nem derült ki világosan, hogy mit nem lehetett előre látni 2010 decemberében, ami 2011. február elején a kormány számára már olyan rémségesen világos volt. Mik voltak ezek a körülmények? Mi történt közben akár a világgazdaságban, akár a szűkebb régiónkban? Melyek voltak azok a körülmények, amelyek arra késztették a kormányt, hogy ezt a költségvetést 250 milliárddal megkurtítsa, miközben nem látszott semmiféle olyan dolog, ami miatt ezt teljesíteni kell.
Megpróbáltam visszapörgetni azokat az eseményeket - és hála istennek, ez a virtuális világ már sok támpontot ad ebben -, de semmiféle olyan ügy nem volt, ami brutális költségvetési elvonásra késztette volna a kormányt. Egyetlen olyan dolog volt: természetesen az, hogy rájöttek arra, hogy ezt a költségvetést rosszul tervezték meg, ezért tehát ennek a költségvetésnek sürgős korrekciója szükséges.
A másik dolog, amiről beszélni szeretnék, az, hogy a kormány már akkor is notóriusan alulbecsülte a teljesülő inflációt. Teszi ezt egyébként azóta is. A 2011. évi zárszámadásból kiderült, hogy a költségvetés tervezésének másik alapadata, az inflációs vélekedés, rossz volt. Rossz volt, mert a kormány rosszul mérte fel azt, hogy vajon mit tesz akkor, amikor inflációs adatot becsül, és a zárás időszakában már látszott, hogy az a fajta alacsonyabb inflációs várakozás, amelyre a kormány számít, nem fog teljesülni.
Végül az alapadatok tekintetében az utolsó ilyen körülmény, hogy már akkor látszott, hogy a kormány a növekedési pályát is elmérte. A költségvetés tervezésekor nemcsak az adott év költségvetési folyamatait illik megtervezni, hanem valamiféle növekedési pályát is meg kell határozni. Kiderült, hogy a növekedési pálya ez a középtávon értelmezett becslés, ami a kormány részéről elhibázott volt, a kormány nem tudta felmérni, hogy mi következik a gazdaságban. A kormány tehát nemcsak a költségvetés adott évi tervezésénél, hanem a hosszabb távú becsléseknél is alkalmatlannak bizonyult arra, hogy betöltse a feladatát. Ebből következően aztán a 2011. évi költségvetés teljesülése csak akkor tudott formailag megállni a lábán, ha a kormány bevonta a magánnyudíjpénztárakból elsíbolt pénzt a költségvetés teljesítésébe.
Nem tudom eléggé ostorozni azt a politikát, amely 3 millió ember magánvagyonát államosította, nem tudom eléggé ostorozni azt a politikát, amely az államosított vagyont rosszul használta fel. Nem tudom elég kemény szavakkal illetni azt az eljárást, amelyben ennek az elállamosított pénznek, a 3 millió ember magánpénzének a felhasználását csak részlegesen tette nyilvánossá, és az utóbbi hetekben ezt a nyilvánosságot is csökkenteni akarja azzal, hogy kvázi betolja ezt a pénzt az állami vagyonkezelő szervezetébe és még a minimális átláthatóság feltételeit sem adja meg. De tény, ami tény: a kormány csak ennek az elsíbolt pénznek a segítségével tudta stabilizálni a 2011. évi költségvetést. Annak a pénznek a segítségével, amely persze hiányában hosszú távon gondokat fog okozni annak a kormánynak, amelynek az időszakában azok az emberek, akiknek volt ilyen magán-nyugdíjpénztári befektetésük, nyugdíjba fognak menni. Ez a pénz akkor hiányozni fog az éppen aktuálisan kifizetett nyugdíjkasszából, tehát egy meglehetősen rövid távú és ostoba gondolkodás az, amikor a kormány úgy gondolta, hogy ebből a pénzből betömi a költségvetés réseit, ebből a pénzből próbál majd meg mindenféle manővereket létrehozni vagy végrehajtani, miközben sem a hosszú távú gondolkodás, sem a racionális, ésszerű felhasználás nem volt tetten érhető a munkájában. Úgy gondolom tehát, ez a körülmény, ez a bizonyos magán-nyugdíjpénztári államosítás nem mellékes akkor, amikor a 2011. évi költségvetést tárgyaljuk, mert ennek hiányában ez a költségvetés katasztrofális véget ért volna.
S végül a költségvetés zárszámadásának valódi körülményeiről, a valódi teljesülésről szeretnék beszélni. Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Ház, hogy amikor arról beszélünk, hogy a kormány következetesen becsülte felül a bevételi ágon befolyó bevételeket, következetesen követett el nagy tévedéseket abban, hogy vajon a vállalkozások világa mennyit lesz képes betenni a közösbe. Tévedett abban is, hogy vajon mennyi fog befolyni a magánszemélyektől és a magánemberektől. Tévedett abban, hogy vajon mennyi folyik be személyi jövedelemadó-ágon, mennyi lesz annak a költségvetés szempontjából hasznosítható része, ezért tehát ha tévedés van a bevételi oldalon, akkor nem lehet valóságos teljesülés a kiadási oldalon. Ennek eredménye volt azt, hogy a kormány az évben ugyan folyamatosan, de még az év végén is nagyjából 100 milliárdos megszorításra kényszerült a saját politikájának a következményeképpen, mely 100 milliárd elég furcsán állt össze, hiszen egyfelől jövedékiadó-emelésből, másfelől pedig akkor is ebből a bűvszóból, ha jól emlékszem, az adóbehajtás hatékonyságának fokozásából kívánt emlékeim szerint 60 milliárdot teljesíteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Aktualizálva azt a helyzetet a maira, amikor ismét egy ilyen bűvszó kering a Matolcsy-csomag kapcsán a nyilvánosságban, hogy majd az adóbehajtás hatékonysága fog fedezni nagyjából 100 milliárdos összeget, hadd figyelmeztessek arra, hogy annak a 60 milliárdnak a sorsa is elég kérdéses. Elég kérdéses, mert amikor vannak olyanok, akik azt állítják, hogy természetesen az adóbehajtás hatékonysága fokozódott, és nyilván én sem állítom, hogy kényszerintézkedések kapcsán nem kerültek bele olyan adóbevételek a kasszába, amelyek kintlévőségekként voltak jelen, mégis azt gondolom, hogy ez a bizonyos adóhatékonyság-növelés azoknak a tényezőknek, azoknak a kormányzati tényezőknek a sablonszövege, akik egy megszorító csomag keretében már nem tudnak mit kitalálni ahhoz, hogy egy végszámot mondjanak, ezért tehát beírják azt, hogy 97 - jelen esetben -, vagy beírták azt a 2011-es költségvetésbe, hogy 60, aztán vagy lesz belőle valami vagy nem, vagy teljesül vagy nem. Nincs alátámasztva semmivel, akkor sem volt, most sincs, ezért tehát a legkényelmesebb helyzet ez, hiszen nem lehet nyomon követni, hogy ezekkel az ígéretekkel mi lesz.
A világért sem szeretnék a 2013-as költségvetés tervezéséről beszélni a 2011-es beszámoló kapcsán, de annyira markánsak a párhuzamosságok az elkövetett kormányzati hibák tekintetében, hogy nem lehet nem beszélni arról, hogy vajon egy folyamatos kormányzati tévedéspolitikáról van-e szó akkor, amikor a költségvetéseit a kormány megállapítja, és vajon nem általános-e most már az az állapot, amikor állandó korrekcióra kényszerül az adott kormányzat, mint ahogy adókorrekcióra kényszerült és költségvetési korrekciókra kényszerült 2011-ben - teszi ezt egyébként folyamatosan a költségvetések esetében; természetesen, képviselőtársaim, nem bevéve ebbe a körbe az imént tárgyalt napirendet, mert ez nem hagyományos költségvetési kiigazítás volt.
Tisztelt Képviselőtársaim! A 2011-es költségvetés esetében az ellenzéki oldal képviselői folyamatosan hívták fel arra a figyelmet, hogy az általam ecsetelt körülmények, magyarul: a költségvetés tervezésének a körülményei, alapadatai rosszak, ezért ez a költségvetés nem fog teljesülni. Ezt a költségvetést a kormányzati kétharmad elfogadta. Az eredményét itt látjuk. Én természetesen méltányolom kommunikációs értelemben azt az igyekezetet, amikor a költségvetés deficitjét úgy állítják be 2011 esetében, hogy ez egy ragyogó adat volt, de kiderült, hogy egyébként ez a ragyogó adat papíron létezik, valóságosan a nem szokványos, államosító, pénzeket elkonfiskáló lépések nélkül nem teljesült volna és rosszabb lett volna.
Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az MSZP padsoraiban.)
