ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. A Bretton Woods-i világgazdasági rendszer keretében 1944-ben hozták létre a Nemzetközi Valutaalapot, IMF, a Világbanknak becézett testvérszervezettel együtt, amelyek az ENSZ szakosított szerveként működnek. Mindkét szervezet, más egyéb szervezetekkel együtt, ma már egyértelműen a globalizmus intézményrendszerének részei, a nemzetek leigázásának, korunk pénzügyi gyarmatosításának leghatékonyabb eszközei. Ezt természetesen így nem lehetett publikálni, ennél sokkal nemesebb célokat kellett a cégérre pingálni, amik talán a maguk idején igazak is voltak.
Így az IMF meghirdetett feladatai a világ pénzügyi rendszerének felügyelete, zavartalan működéséhez szükséges feltételek megteremtése, rövid és középlejáratú hitelek nyújtása a fizetési nehézségekkel küzdő országoknak. A Világbank meghirdetett feladatai eredetileg Európa újjáépítése a második világháború után, ma az alacsony és közepes jövedelmű országok gazdasági fejlődésének elősegítése, illetőleg 1980-tól a kritikus helyzetben lévő országok hitelezése a teljes szerkezet átalakításához, ami ugye, tudjuk, hogy mit jelent, és segély jellegű hitelek nyújtása.
Az intézményrendszer kialakításával párhuzamosan épült fel a globalizmus ideológiája, a neoliberalizmus és az ahhoz kapcsolódó közgazdaságtan. Ez utóbbival lehetett egyébként a legkönnyebben eljutni a Nobel-díjhoz; elvégre nagy dolog a tudomány. A világ pénzügyi rendszerének felügyelete, zavartalan működése helyett az utóbbi évtizedekben ezek az intézmények és elméletek tökéletes káoszt okoztak és eredményeztek mindenütt. Lehet, hogy szándékosan? A fizetési nehézségekkel küzdő országoknak nyújtott “támogatás” pedig a kifosztást és a gyarmatosítást eredményezte.
Mindez a globalizmusból természetszerűen adódik és következik, mert valójában így működik minden szabályozástól mentes idegen tőke. A szándékosan felállított csapdákból nehéz kitörni. De erre is van példa: Argentína. Az elmúlt tíz évben Argentína nemzeti összterméke 90 százalékkal növekedett. Erről persze a nemzetközi és a hazai sajtó elfelejtett tudósítani. Más eszközökre építve hazánk is elérhetett volna gyökeres fordulatot, ha a kétharmados kormány oly fennen hirdetett szabadságharcát komolyan lehetett volna venni. Elvégre az előkészítéshez nyolc évük volt. Azonban aki euroatlanti fejjel gondolkodik, attól ezt valójában nehéz elhinni. Színjátéknak azonban nem rossz, csak nem biztos, hogy túléljük. Hiszen egyébként ügyes, mert mondhatják: látjátok, megpróbáltuk, de nem megy. Hát akkor simulnunk kell. Mi, magyarok úgy látjuk, hogy a választás lehetőségének utolsó óráiban vagyunk. El kell dönteni azt a nem új keletű kérdést, hogy rabok leszünk a saját volt hazánkban, vagy szabadok a mi hazánkban.
Tisztelt Kormány! Tisztelt Kormányzó Párt! Színt kell vallani. Természetesen tudom, hogy a szabadságunkért harcolni sokféleképpen lehet. Bár eszembe jutnak Oscar Wilde költeményének, “A readingi fegyház balladájának” ismétlődő sorai: “S a gyávák gyengéd gyilka: csók,” “a bátrak fegyvere a kard”. Meg aztán az is lehet, hogy mindent rosszul látok, és ezek az intézmények és az euroatlanti eszme valójában csöpög a nemességtől. De akkor viszont álljunk oda, és kérjük e jóságos szervezetektől, az általuk meghirdetett jótéteményekből nyújtsanak nekünk is valamit, adjanak életteret. Tessék átütemezni, részben elengedni a tartozásunkat, tessék olcsó célhiteleket adni a gazdaság újjáépítéséhez! Elvégre követelményeiknek és hitvány kormányainknak köszönhetően mi mindent elvesztettünk, és ma már semmink sincs.
No, erre szokták kormányaink és önök is, tisztelt kormányzó párt, azt mondani, hogy ezt nem lehet. Na de hát, akkor miről beszélünk? Akkor mit várnak önök az IMF-hitelkerettől, az Európai Uniótól, a globalista világrendtől?
Köszönöm szíves türelmüket. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
