DR. MÁTRAI MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Csak nagyon röviden. Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak a jogbiztonság az, ami megragadta a figyelmemet akkor, amikor Józsa képviselő úr azt mondta, hogy jogbiztonság, talán megkérdőjelezte vagy elutasította.
Én azt gondolom, hogy a polgári kormány egy olyan bizonytalan országot vett át 2010-ben, ahol valóban nem létezett jogbiztonság, az emberek nem érezték magukat biztonságban. Viszont a törvényi hátterét megteremtettük annak, hogy visszabillentsük mindezt, hiszen az új büntető törvénykönyv elfogadása is ezt szolgálja, az uzsora-bűncselekmények visszaszorításával, azonkívül a három csapás törvénnyel megpróbáltuk elérni, illetőleg utolérni azokat az állampolgárokat, akik a bűncselekmények elkövetésében ugyancsak jártasak. Ennek az anyagi feltétele is biztosított, mind a rendőrség létszámának növelésével, mind a Belügyminisztérium fejezetében megtalálható.
Tehát én azt gondolom, hogy nagyon fontos egy ország életében, hogy a közbiztonság, az állambiztonság rendben legyen, és én meg vagyok arról győződve, és ezért dolgozunk mi a frakcióban, ezért dolgozik a kormány, hogy ez a biztonságérzet megmaradjon, sőt növekedjen. Én úgy gondolom, hogy ezzel az összes többi cél is, amit felsoroltam, és ami esetleg önnek nem tetszik, de hát nekem ez a véleményem, és engedtessék meg, hogy ezt a véleményt meg is tartsam, illetőleg ennek érdekében munkálkodjak a jövőben, hogy ez megerősödjön, és az állampolgárok életében is ez visszaköszönjön, mert azt gondolom, hogy akkor valamennyien együtt tudjuk elérni azt a jövőt, amit kitűztünk célul valamennyiünk elé.
Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem