HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, idézném az 1. §-ból: “A kulturális örökség helyi és országos védelme érdekében rendelkezni a kulturális javak gyarapításának, megőrzésének, tudományos feldolgozásának, a jövő nemzedékek számára történő átörökítésének és társadalmi hasznosításának általános szabályairól.” - és így tovább. Rendkívül szép és emelkedett szavak ezek, amelyekből jó párat találhatunk még az előttünk fekvő törvényjavaslatban, ugyanakkor igen nehéz ezeket a szavakat komolyan venni és fenntartás nélkül elfogadni, amikor éppen a napokban kapott olyan komoly sebet a kulturális örökség védelmének ügye Magyarországon, mint a KÖH, tehát a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetése.
Miről is van szó? Nemrég jelentette be a kormányzat, hogy meg kívánja szüntetni ezt a hivatalt, és egy jóval bonyolultabb nevű intézménybe kívánja ennek az eredeti intézménynek bizonyos jogköreit átcsoportosítani, illetve az utódlást valamilyen módon megoldani. Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy ezen utódintézmény már jóval kevesebb hatáskörrel, jogkörrel fog rendelkezni, és nyugodtan kimondhatjuk, anélkül, hogy túlzásokba esnénk, hogy ezáltal az intézményesített örökségvédelem csúcsszerve véglegesen meg fog szűnni Magyarországon. A kormányhivatalokhoz fognak kerülni első és másodfokon a hatósági feladatok, illetve a Belügyminisztériumhoz is lesznek átcsoportosítva bizonyos, korábban a KÖH-nél lévő feladatok.
De nem ez az első olyan seb, amelyet a kulturális örökség védelme Magyarországon az Orbán-kormányzat alatt kap. Tudjuk, már több alkalommal voltak módosítva a vonatkozó jogszabályok, például amikor a KÖH-től elvonták az építéshatósági jogkört, vagy a régészeti feltárásokra maximum 30 napot biztosítottak, és az arra szánt keretösszeget is maximálták. Azt gondolom, ezen tények mellett, amelyeket most itt megemlítettem, nem lehet elmenni anélkül, hogy csak az előttünk fekvő törvényjavaslatban foglalt szép szavakról beszéljünk.
Egyébként, hogy visszatérjek a konkrét törvényjavaslathoz, miről is van ebben konkrétan szó? Ugye, a megyei intézményfenntartó központok felállításáról a 2011. évi CLIV. törvény rendelkezett, amikor is 2011. november végén a kormányzat egyetlen tollvonással úgy döntött, hogy az önkormányzatok, megyei önkormányzatok vagyonát elkobozza, ezzel párhuzamosan történt meg a megyei intézményfenntartó központok felállítása, és ezekhez kerültek a múzeumok, könyvtárak és így tovább. Mit is olvashattunk ezen akkori jogszabály bevezetésében, hogy mi a célja ennek? A jó állam kialakítása érdekében az ellátási színvonal emelése, egységesítése, hatékonyabbá tétele s a többi. Ennek érdekében született az a bizonyos jogszabály.
Itt az előzőekben elhangzott az, hogy milyen szép szavakkal volt az is körbebástyázva az akkori általános és részletes vitában, hogy a jó államot hogyan gondolja a kormányzat megalakítani. Ezzel a most benyújtott törvényjavaslattal, azt gondolom, nemcsak az akkor elfogadott törvény bukott meg, de egyúttal, mondjuk ki, a jó állam koncepciója és vele együtt a megyei intézményfenntartó központok koncepciója is. Hiszen ez a törvényjavaslat itt előttünk egy teljesen más logikai és szervezeti rendszerben képzeli el ezen feladatok ellátását, mint ugye, a muzeális intézmények fenntartása, könyvtárak s a többinek a fenntartása.
Azt gondolom, hogy az a koncepciótlanság, ami például a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetését illeti, illetve jellemzi, ugyanez látszik ezen kapkodó törvénykezésből is. 2011 novemberében még mindent magához von az állam, minden ilyen jellegű intézményt bekebelezni kíván, természetesen és nyilvánvalóan nemcsak a benne foglalt tárgyi vagyonnal együtt, hanem az intézmények épületvagyonával egyetemben, most viszont ezt valamilyen módon vissza kívánja osztani; valószínűleg azért, mert rájött, hogy túl sokat markolt.
Miről is van szó tehát? A megyei múzeumok a megyei városokhoz kerülnek, a tagintézmények pedig a települési önkormányzatokhoz lesznek leosztva. Valamilyen kifürkészhetetlen okból kifolyólag hiányzik egy köztes szint, a járási szint. Noha egyébként a kormányzati politika mind államigazgatási szinten, mind oktatási szinten a járási szintet megpróbálja megerősíteni. Fölállítja a járási kormányhivatalokat, tankerületeket állít fel járási szinten, de valami miatt, valami oknál fogva a közművelődési feladatokhoz, muzeális feladatokhoz nem rendel járási szintet. Megmondom őszintén, ezt nem tudjuk értelmezni. Egyébként fel is merült, nemcsak az ellenzék részéről, hanem kormánypárti részről is a bizottsági vitában, hogy vajon ennek mi az oka, hiszen már nagyon sok ilyen típusú intézmény van, amely társulási formában vagy kistérségi szinten működik, amelynek az ilyeténképpen való megtartása fontos lenne. Erre érdemi választ nem kaptunk.
Ugyanakkor mi az oka annak, hogy ilyen kapkodó módon történik a kulturális örökség védelmével kapcsolatos, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatok ellátására vonatkozó jogszabályok változtatása itt Magyarországon? Azt gondolom, hogy azok a félelmek, amelyek szintén az előbbiekben fogalmazódtak meg, röviden, hogy nincs rá elegendő pénz, sajnos igenis megalapozottak. Nagyon is reális félelmekről van szó. Ezt támasztja alá véleményünk szerint az a szomorú tény, hogy leginkább a 4. § és annak környezete, magyarul, a muzeális intézmények megszüntetéséről szóló szakasz változik ebben a törvényjavaslatban. És sajnos nem a javára, tehát nem az eredeti törvényt próbálja javítani értelmezésünk szerint a törvényjavaslat tevője, hanem súlyosbítja a helyzetet.
(14.10)
Arra, amit az államtitkári expozéban is hallottunk, hogy mennyi pénz, mennyi normatíva fog elképzelésük szerint vonatkozni a különböző intézmények fenntartására, azt kell hogy mondjam, szemben azzal az optimizmussal, amit a kormányzati padsorokból hallottunk, hogy nem elegendő ez a pénz még akkor sem, ha azt is tudjuk - ez valószínűleg majd a költségvetés vitájában ki is fog derülni, szintén itt az előzőekben elhangzott -, hogy nem is lesz annyi, de mindenesetre ha annyi is lenne, mint amennyit az államtitkár úr mondott, megítélésünk szerint ez messze nem elegendő pénz arra a sok-sok feladatra, amire szánják.
Ugyanakkor azt is tudjuk, azt már biztosan tudhatjuk, hogy az önkormányzatoknak a jövő évi büdzsé körülbelül 140 milliárdos mínuszt fog jelenteni úgy, hogy ugyanakkor a személyi jövedelemadó helyben maradó részét igen erőteljesen, a gépjárműadó önkormányzatokat illető részét igen erőteljesen megnyesni kívánja a kormányzati politika, tehát jóval kevesebb lesz a mozgásterük is az önkormányzatoknak nemcsak a normatíva tekintetében, hanem egyébként a szabályrendszer tekintetében is, hogy milyen pénzt mire használhatnak. Ezért igenis félő, hogy azok az intézmények, amelyek most odakerülnek a települési önkormányzatokhoz, nagyon nehezen és igen komoly vérveszteségekkel lesznek majd csak fenntarthatóak.
Az egyedüli kimenekedést, mint tudjuk, az új Ötv. a helyi adók bevezetésében, illetve megemelésében nyújtja a települési önkormányzatok számára, tehát az újabb feladatokkal együtt - amit most kvázi visszakapnak a települések - jut pénz, de nem elegendő, és ezt a pluszköltséget a lakosságra kell majd ráterhelni, méghozzá kötelező módon szintén az új Ötv. szerint. Ez számunkra semmiképpen nem elfogadható felállás, ez az, amit semmiképpen nem lehetne megtenni.
És mi lesz akkor, ha nem lesz elég pénz, ha ezt a pluszköltséget nem tudják majd a települések továbbhárítani a lakosságra? Hát arra van ugye a 4. § szépen pontosan kitalálva, hogy hogyan, milyen körülmények között lehet bezárni az egyes intézményeket; ha nem zárják be rögtön, akkor hogyan lehet majd megyei intézményekhez hozzácsapni, és ha a megyei intézmény se tudja fenntartani, akkor hogyan lehet véglegesen a megszüntetésről rendelkezni. De akkor viszont, kérdezem én, mi lesz az építmények sorsa, mert azt látjuk itt, hogy a tárgyi eszközök, személyi feltételek átkerülnek ugyan a települési, illetve megyei városokhoz, de az intézményeket megjelenítő építményvagyon nem fog átadásra kerülni. (L. Simon László a hátsó padsorok mögött állva a páholyban ülőkkel beszélget.)
Kérdezném tisztelettel - főleg, ha az államtitkár úr elfoglalná a helyét -, hogy vajon miért nem kerültek bele az épületek is? Tehát az épületállomány egésze miért nem került bele a törvénybe? Ha már egyszer elkobozták egyetlen tollvonással, ugyan miért nem lehet ezzel a nagyvonalú gesztussal vissza is adni a települési, illetve a megyei önkormányzatoknak ezeket az intézményeket?
A megyei múzeumokhoz tartozó kiállítóhelyek, tagintézmények, egységek a törvényjavaslat szerint át fognak kerülni a településekhez, ugyanakkor a megyei apparátusok, szakemberek a megyei városok múzeumánál fognak maradni. Kérdésünk, hogy vajon ezek a szakfeladatok, amelyeket ezek a szakemberek ellátnak, hogyan fognak akkor megvalósulni a települési önkormányzatokhoz kerülő múzeumok esetében. Erről sajnos a törvényjavaslat nem rendelkezik, ezt igen komoly hiányosságának tartom. (L. Simon László visszamegy a helyére.)
Még egy dolgot engedjenek meg! A látogatószám felmerült az államtitkári expozéban is, és egy rendkívül emelkedett idézetet hallhattunk Klebelsberg Kunótól, és valóban nagyon szűk látókörű megítélés lenne csak a látogatószámra támaszkodni, amikor egy-egy intézmény fontosságát és létjogosultságát valaki eldönti. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy azok a korábban tett kormányzati intézkedések és törvénymódosítások, amelyekről a bevezetőmben szóltam, pontosan ezt a szűklátókörűséget adják elénk, magyarul: nagyon egyszerű gazdasági érdekek mentén történnek bizonyos kormányzati intézkedések, semmi más okát nem látjuk ugyanis például a KÖH megszüntetésének vagy például a régészeti lelőhelyek feltárása kapcsán tett törvénymódosításoknak, csak és kizárólag bizonyos fajta gazdasági érdekek kiszolgálásában látjuk ezeket az okokat.
Az államtitkár úr azt mondta egy nyilatkozatában, hogy szerethető örökségvédelmet kell teremteni Magyarországon, de nagyon jó lenne, ha nem ezek a bizonyos gazdasági érdekkörök, mondjuk így, oligarchák szeretnék a magyar örökségvédelmet, hanem a kisembereknek, mindenkinek, a magyar nemzet minden egyes tagja számára az örökségvédelem szívügye lenne, és ezt látnánk az intézményhálózatban is, ezt látnánk a kormányzati intézkedésekben is megvalósulni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
