HORVÁTH ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH ZOLTÁN
HORVÁTH ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gyorsan befejezem, amit 15 percben nem sikerült. Üdvözölni szerettem volna a közművelődés szakmai szolgáltatásának az újbóli felélesztését. Azt gondolom, hogy ez a szó nem túlzás, hiszen államtitkár úr jelezte azt, és elmondta, hogy milyen formában, hányfajta, múzeumhoz integrált, pedagógiai szakmai szolgáltatáshoz integrált, és én nem tudom, hányfajta módon próbáltuk megoldani mindannyian ezt a feladatot a pénztelenségünk miatt. De sajnos ez oda jutott, hogy ez már a szakmaiság rovására ment.
Én azt gondolom, vélhetően ezért gondolta úgy az államtitkárság, hogy országos szinten szervezi ezt újra, hiszen ennek már nagyjából az alapjai sem voltak meg, ezt újból meg kell építeni. Ez nagyon fontos, ez a régi megyei művházak világa volt, az, amely a kistelepülésen lévő úgynevezett kultúrházaknak a szakmai megyei szintű segítője programokban, együtt gondolkodó, hálózati szinten működő pozitív intézményi világ volt, ami sajnos a 2006-2010-es, már általam sokszor idézett pénztelenség következtében szinte eltűnt, elsorvadt.
Úgyhogy örülök, remélem, hogy azok a célok, amelyek a jogszabályban megvannak, meg is fognak valósulni, hiszen nagy szükség van erre a kistelepüléseken. Azt gondolom, hogy a megépült IKSZT-k mögé is oda kell rakni a szakmai segítséget, és reméljük, hogy ezek a megyei lábak, amelyek majd kinőnek a minisztérium háttérintézményein keresztül, a meglévő, ma még fellelhető, jól felkészült, volt megyei művházas szakemberekből fognak táplálkozni, és ha ez így lesz, akkor szerintem nagyjából rendben lesz ez a dolog.
Úgyhogy még így zárógondolatként csak gratulálni szerettem volna az előterjesztőknek, és remélem, hogy itt egyhangúlag fogja majd megszavazni mindenki, hiszen szakmai kritikát nem kaptunk.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem