MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend utáni felszólalássorozatomban hétről hétre arra teszek kísérletet, hogy a mezőgazdaság, tágabban értelmezve pedig az egész magyar vidék életében fontos szerepet betöltő személyeket mutassak be, állítsak emléket munkásságuknak itt a nemzet templomában is. Ezt nemcsak azért tartom fontosnak, mert ma a magyar vidék önhibáján kívül kivéreztetett állapotban vívja haláltusáját, de azért is, mert a sorozatban bemutatott személyek korukat megelőző szakmai munkájukkal elévülhetetlen érdemeket szereztek, illetve a Jobbik vidéki gazdaságfejlesztő programját is átitatják a vidéki lét és a föld szeretetét hangsúlyozó gondolatok.
Ma ismét egy régi óvári gazdászról, mondhatom úgy, kollégámról fogok megemlékezni, méghozzá Deininger Imréről, aki 1844. május 7-én, Esztergomban született. Gyakornokként dolgozott az esztergomi érseki uradalomban, majd 1865-ben kezdte meg a magyaróvári Gazdasági Felsőbb Tanintézetben tanulmányait. Elsősorban a gazdasági növények, a növénytermesztés érdekelte. Oklevelének megszerzése után visszatért az érseki uradalomba, majd Debrecenben a Felsőbb Gazdasági Tanintézethez kapcsolt földművesiskola igazgatója lett.
Deininger érdeme, hogy a tanintézethez kapcsolódó botanikus kertet létrehozta, ahol növénynemesítési kísérleteket is folytatott. Majd 1874-ben átszervezték a hazai mezőgazdasági szakoktatást, és így a felsőfokú akadémiai rang a magyaróvári intézetben került kialakításra. A volt óvári diák tehát visszatért, s az akadémián a növénytant és a növénytermelést tanította.
A XIX. század utolsó évtizedei a magyarországi szőlő- és bortermelés legtragikusabb időszakát jelentették. Oka a már ismert, Nyugat-Európából behurcolt, szőlőn élősködő gyökértetű, a filoxéra volt, amely óriási károkat okozott. Deininger hivatalos megbízásból Ausztriában tanulmányozta ezt a veszedelmes kártevőt, és az ellene való védekezés módját is ott próbálgatták.
Magyarországon egyébként 1875-ben a délvidéki Pancsován fedezték fel a filoxérát, ide szintén Deininger Imrét küldték, aki jelentős nagyságú területeket talált fertőzöttnek, és itt a legradikálisabb megoldás híveként az azonnali irtást tűzte ki célul, amit sikerült is megvalósítani, ám a járványt már nem lehetett megállítani.
Tagja volt az Országos Filoxéra Bizottságnak, amely szakmai szempontból összefogta és tanácsaival, javaslataival segítette a kártevő elleni országos tevékenységet.
Számtalan egyéb területtel foglalkozott, például az Aggteleki Baradla-barlangban talált korai vaskorból származó leleteken tíz kultúrnövényt és tizennégy gyomnövényt mutatott ki önmaga, de talán még ennél is jelentősebb érdemei vannak a magyaróvári Vetőmagvizsgáló és Növényélettani Kísérleti Állomás létrehozásában, ami egyébként egészen az elmúlt évekig bezárólag működött. A vetőmagvak körüli rendezetlen állapotokat kívánta egyébként felszámolni.
Később a minisztérium elfogadta a meggyőző érveit, és így ’78-ban - még mindig az 1800-as években járunk - Magyaróváron létrehozták az országban elsőként a vetőmagvizsgáló állomást, és őt nevezték ki vezetőjének. Majd ’84-ben a magyaróvári akadémia igazgatójává Balás Árpádot, a keszthelyi tanintézet igazgatóját, a helyére pedig Deiningert nevezték ki.
40 évesen vette át a keszthelyi agrároktatás irányítását, ezalatt rengeteg fejlesztés történt, ami mind a napig megfigyelhető az intézményen. Felfigyelt többek között a Balatont fenyegető hínárveszélyre, és ezt a keszthelyi tanácsosok előtt egy komoly tanulmánnyal be is mutatta.
Majd a minisztériumból újabb megbízást kapott, a gödöllői koronauradalom jószágigazgatója lett. Nagy hasznát vette korábbi külföldi tanulmányútjainak is. Végül 1899-ben a Földművelésügyi Minisztériumba került, ahol az állami ménesbirtokok és uradalmak osztályának helyettes vezetője lett. Innen ment nyugdíjba 1914-ben.
Tevékenységének egyfajta elismerése volt, hogy királyi tanácsos, majd később pedig udvari tanácsos címet is kapott.
Sok problémára hívta fel a figyelmet, amelyek mind a mai napig, úgy gondolom, hogy nagyon aktuálisak a magyar mezőgazdaságban, és mind a mai napig megoldásra várnak. Itt talán az öntözéses gazdálkodás elterjesztését említeném, vagy éppen az állattenyésztés problémáit.
1914-ben történt nyugdíjazása után visszavonult életet élt, és ’18 decemberében halt meg Budapesten.
(20.20)
Sommásan és nagyon találóan talán a saját szavaival lehetne bemutatni az ő jó éleslátásmódját, ami a magyar mezőgazdaságra vonatkozik, hiszen ő mondta, hogy szakítsunk az egyoldalú gabonatermeléssel, tegyük belterjessé mezőgazdaságunkat, teremtsünk mezőgazdasági ipart, foglalkoztatassunk több munkást, és adjunk nekik is keresetet egész éven át.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
