DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Én úgy gondolom, hogy a vita kezd visszakanyarodni az alaptörvény vitájához, hiszen ott mi egyedüli ellenzéki pártként vettünk részt ebben a vitában, és lehet, hogy most Bárándy képviselőtársam próbálja bepótolni a vitában való részvételének a távollétét. (Dr. Bárándy Gergely: Ez nem hiányzik, nem hiányzik.) Itt kellett volna lenni azokon a vitákon, vagy legalábbis fel kellene csapni azokat az alapvető irodalmakat, akár Cseke István alapműveire gondolok, vagy számtalan olyan jogtörténeti munka van, akár Zétényi Zsolt legutóbbi, a történeti alkotmányt feldolgozó munkája.
(11.20)
Ezek nagyon szépen kicsiszolt intézményei a magyar jogrendszernek, és mi nagyon örültünk és nagyon szorgalmaztuk, hogy az alaptörvénynek legyen valamilyen szempontból része, visszahatása, visszautalása a történeti alkotmányra.
Most arról van szó, hogy igazából azt kell megnéznünk, hogy ezen történeti alkotmányossági szempontnak, vívmányrendszernek, azaz a bírák függetlensége és elmozdíthatatlansága alapelvének mennyiben és miképpen felel meg a most előttünk fekvő törvényjavaslat, amelyhez kapcsolódik egy alaptörvény módosítása is. Tehát nyilván ezzel azt üzeni a kormány, hogy maga is úgy gondolja, hogy még csiszolni kell ezen az alaptörvényen, és leginkább a korhatár bevezetésének módja, határideje és a bírákra gyakorolt hatása olyan-e, ami vállalható, összeegyeztethető azokkal a hagyományokkal, amiket az 1869-es, ’71-es törvényeink is rögzítenek.
Jelen pillanatban vannak olyan elemei ennek a javaslatnak, ezt majd elmondjuk részletesen, el is mondtuk eddig is, amelyek jó irányba mutatnak, például a nyugdíjjogosultság esetében a nyugdíjat felvevő személyek nyilván ne vehessenek részt ítélkező bíróként az igazságszolgáltatás rendszerében. Viszont azt, hogy a vezető beosztással kapcsolatban ezt a diszkriminatív szabályt alkalmazzák, azaz, hogy a 62. életévében mindenképpen meg kell válnia a vezető beosztástól egy bírónak, semmiképpen nem tartjuk összeegyeztethetőnek.
Szerintünk megtalálhatók a megoldások, mi be is nyújtottuk a módosító javaslatainkat, tehát térjünk vissza a vita ezen részére, és keressük azt a megoldást, hogy hogyan lehet orvosolni ezt a most kialakult, meglehetősen válságosnak nevezhető helyzetet.
Köszönöm. (Taps a Jobbik és az LMP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem