PROF. IVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

PROF. IVÁN LÁSZLÓ
PROF. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Nincs igazságos nyugdíjtörvény sehol a világon. A nyugdíjazás része egy életfolyamatnak, és egy sor konvenció és egy sor szempont szabályozza országonként, hogy mikor, milyen nyugdíjkorhatárt állapítanak meg, és milyen szinten lehet ezt ellentételezni azzal, hogy a nyugdíjassá válás mint biztosítási lehetőség mellett a munkavállalással milyen bérjövedelemhez juthat. Magyarországon pillanatnyilag az a helyzet, hogy elfogadtuk azt, hogy az előző kormány által megfogalmazott 65 éves öregségi nyugdíjkorhatár szakaszos emelkedését 2022-ig biztosítja a társadalom, illetve a kormányzás. Ez azt jelenti, hogy jelenleg a 62 éves szint az öregségi nyugdíjkorhatár.
Na most, itt a nyugdíjkorhatárok mindenkori szintje, ami kötelező jellegű, és az úgynevezett maximális nyugdíjkorhatár között évek telnek el 2022-ig. Mindannyian a nyugdíjkorhatárral kapcsolatosan a pozitív és a negatív diszkrimináció fogalomkörében vergődünk, mert az egyik oldalról pozitívan, a másik oldalon negatívan ítéljük meg. Na de a lényeg az, hogy a 62 éves korhatár egy olyan lehetőség, ami egészen 65 éves koráig megadja azt a sanszot, hogy a következő évjáratok majd 65 éves korig beérve, 2022-ben öregségi nyugdíjba mehetnek. Ugyanakkor az alapvető kérdés az, hogy a mindenkor hatályos nyugdíjkorhatár elérése mellett milyen munkában, milyen feladatokkal, milyen munkaszerződéssel tud dolgozni.
Majd még kétpercesben kérek egy következőt is. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem