DR. GYENES GÉZA
DR. GYENES GÉZA
DR. GYENES GÉZA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy kicsit másképp közelítsem meg ezt a problémát, és ezt azért teszem, mert orvos vagyok. Valóban, egy egészségügyben érintett valaki - akár orvos, egészségügyi dolgozó vagy akár beteg - biztos, hogy azt a szót, szóösszetételt vagy mondatot, hogy az egészségügybe pluszforrásokat kell behozni, örömmel hallja, hallgatja, és persze támogatja.
Gyakorlatilag az egészségügy alulfinanszírozottsága évek óta sajnos fennáll, és a 2013-as költségvetési évben sem lehetett elájulni attól a mértéktől, ami belekerült az egészségügy finanszírozására. Sajnos az a gond és baj, hogy az a forrás, ami hiányzik az egészségügyből, komoly problémát jelent, hogy honnan lehet pótolni. Elsősorban ugye a társadalombiztosítási, egészségügyi járulékok azok, amelyek arra hivatottak - legalábbis régen arra voltak hivatottak -, hogy ebből gazdálkodjon a társadalombiztosítás, és ebből finanszírozza a különböző egészségügyi ellátásokat. Ennek a társadalombiztosítási finanszírozásnak a forrása, az egészségügyi hozzájárulás idővel adóvá alakult, illetve az államnak mindig ki kellett egészíteni, mert a rossznyelvek szerint a befolyt járulékok sajnos nem eredményeztek olyan összegeket, amelyekből gond nélkül, úgymond, ezt lehetett volna finanszírozni, és nem kellett volna egyéb állami hozzájárulás. Tehát ez elég komoly gondot jelent.
Sajnos a források ilyen formában történő növelésére én azért nem látok esélyt, mert a munkahelyteremtő program üteme se olyan, mint ahogy kellene, nem szaporodtak olyan mértékben a munkahelyek, illetve a keresetek sem nőttek olyan mértékben, amilyen mértékben esetleg erre szükség lenne ahhoz, hogy valóban a társadalombiztosítási bevételekből, járulékokból komoly finanszírozási növekedés származzon.
Természetesen azt sem szabad kifelejteni, hogy az egészségbiztosítási járulékok csökkenéseinek olyan oka is volt, hogy többször a kormányzat is néhány ponttal csökkentette a munkáltató által befizetendő társadalombiztosítási vagy egészségbiztosítási hozzájárulást, és még egy nagyon fontos momentum van: még ma is bizony nagyon sok embernek származik a jövedelme fekete- vagy szürkegazdaságból, ahol viszont köztudott, hogy annak a haszonélvezői egy kumma fillér adót nem fizetnek, egy kumma fillér társadalombiztosítási hozzájárulást nem fizetnek. Mindezek eredőjeként tényleg föl kell tenni a kérdést, hogy ha egyszer szükség van az egészségügyben a forrásnövelésre - millió helye van a pénznek az egészségügyben, ezt nem győzöm hangsúlyozni -, akkor honnan a jó fenéből lehet.
Van egy másféle filozófia - és ebben a kezdeményezésben ennek a filozófiának a magját látom felfedezni, illetve már a chipsadónál is -, nevezetesen: abból indulunk ki, hogy azon állampolgároknak Magyarországon, akiknek van jövedelme, nagy része nem fizet társadalombiztosítási hozzájárulást, viszont fogyaszt. Tehát aki nem fizet adót, nem fizet tb-járulékot, urambocsá’ elmegy a segélyért, és közben ott áll a BMW 6-osa az önkormányzat épülete előtt, amibe a megkapott segély után beszáll, és boldogan elhajt, ez az ember fogyaszt, autót vesz, vesz bizonyos élelmiszereket és a többit, és hát veszi a dohány- és egyéb termékeket, amelyekre ugye most ez a tervezet is koncentrál, hogy legalább úgy legyen neve a gyereknek, hogy olyan termékekre tesszük rá ezt a forgalmiadó-növelést, ami árt egyébként az egészségünknek. Ezzel még nekem semmi bajom nincs mint orvosnak, mert megmondom őszintén, ha ezzel vissza lehetne szorítani a dohányzást - zárójelben mondom, hogy nem fogják, de ha evvel vissza lehetne szorítani a dohányzást -, orvosként nagyon boldog lennék, és tapsolnék neki, és azt mondanám, hogy hála istennek, ezzel valóban lehet hosszú távon is javítani az egészségügy költségvetési helyzetét, hiszen ha kevesebb dohányos van, kevesebb olyan beteg lesz, aki a dohányzás ártalmai kapcsán betegszik meg, és akkor olcsóbb lesz az egészségügyi ellátás, és a többi, és a többi. De hát ennyi időnk sajnos nincsen, hogy ezt kivárjuk, és több ok miatt van szükség pénzre az egészségügyben.
Tehát ez a kezdeményezés számomra egy olyan filozófiát takar, hogy ha azt mondjuk, hogy egyébként az egészségügyre nincs forrás, viszont az egészségügyben akár ad hoc is lehetnek olyan problémák; vagy a régi vesszőparipám, amit elmondtam itt a parlamentben, nem sokan értettek meg, hogy én szeretnék végre egy olyan egészségügyi költségvetést elszenvedni vagy itt tapasztalni az önök körében, aminek nem az a célja, hogy valahogy működjön ez a rendszer, adjunk kis maradványpénzt, vagy vegyünk el, de azért valahogy tartsuk fönn, aztán “lesz, ahogy lesz” alapon, meg hadd menjenek a doktorok meg a többi, nem számít.
Körülbelül ennek a megakadályozását látom az eddigi költségvetésekben, de hát hol van az olyan költségvetés, hogy egy állam azt mondja, hogy - kérem, az összes megbetegedési, halálozási statisztikában világutolsók vagyunk, Európában legalábbis az utolsó helyen vagyunk - tűzzük már ki, hogy az elkerülhető haláleseteket vagy az idő előtti haláleseteket, vagy bármi mást, vagy csak egy kis részét…! Mondok egy példát, kérem szépen, önök nem tudják valószínűleg, kevesen hallhatták, hogy stroke-nak - azaz az úgynevezett agyvérkeringési zavar, amiben lebénulhatnak a kedves betegek fiatalon is, és körülbelül száz ilyen betegből három-négy tud meggyógyulni, a többi vagy meghal, vagy lebénul úgy, hogy egész életében tolják, kérem szépen - most már van olyan akut ellátása, hogy a mentőben már meg tudják csinálni, és nem csak a szívinfarktust. Azt hallották önök is, hogy most már van olyan eljárás, hogy még a mentőben már a szívinfarktus problémáit el lehet hárítani. (Babák Mihály felé:) Persze, mutatja a képviselő úr, hogy pénz kell. Nahát, erről beszélek. Mert ha ezt elhatározzuk, hogy a stroke-ellátást Magyarországon így megjavítjuk… Megkérdeztem egyébként a szakemberektől, hogy mennyi kellene hozzá. Mondok egy összeget, de halkan mondom, mert azt fogja mondani, hogy “ennyi?!”. Körülbelül négymilliárd forint kellene, hogy az egész országban kialakítsuk ezt a hálózatot.
Na most, itt jövök én. Pontosan azért mondtam el, mert ha végre Magyarországon az egészségügyi költségvetést olyan népegészségügyi, illetve olyan célokért állítanánk fel, hogy csökkentsük ezeket a betegségeket meg ezeket a halálozási statisztikákat, akkor ettől szebbet és jobbat nem tudok elképzelni. Na jó, de azt mondja a képviselő úr, hogy honnan szedjünk rá pénzt.
(19.00)
Kérem, itt van, önök most megemeltek forgalmi adókat. És ha visszatérünk arra a filozófiára, amit mondtam, lehet, hogy sántít, de azok is fizetnek a fogyasztással, akik egyébként egy buznyákot nem tesznek bele az egészségügyi kasszába. Mert vásárolni vásárolnak, természetesen, sőt még jobban is vásárolnak ezek az emberek. És mikor a kormány azt várta, hogy a növekvő, mit tudom én, kedvezmények kapcsán nagyobb lesz a kint maradó összeg s a többi, akkor nagyobb lesz a vásárlóerő, kérem szépen, nem azoknak az embereknek a vásárlóereje nőtt meg, hanem ezeknek az embereknek, akik amúgy sem fizettek, és van nekik.
Tehát ha ilyen megközelítésből nézem, akkor úgy érzem, lehetőséget lehet látni arra, hogy ha vannak egészségpolitikai célok, és nem az az egészségpolitikai cél, hogy hogyan tartsuk fönn máról holnapra az egész egészségügyet, hogy ne dőljön össze, hanem komolyan ilyen szakmai célokat tűz ki a parlament, hát mi vagyunk érte felelősek… - az Isten áldja meg, hát a magyar államnak, a magyar kormánynak nem a magyar állampolgárok javára kell dolgozni, nevezetesen az egészsége javára? Ebből a szempontból nézve én egy olyan filozófiát látok, amit, megmondom őszintén, mindenféle vitatható része ellenére, mármint az egyéb vitatható része ellenére, amit másik vezérszónoktársam nyilván el fog mondani, ebben látok fantáziát, sőt követendő példát, amivel az egészségügy problematikáját meg lehet oldani.
Ugyanis mindig is mondtuk, hogy az egészségügyet priorizálni kellene Magyarországon. Erre mindig azt mondták, jó, jó, de miből. Hát itt van a forrás, kérem, találjunk ki egy szép célt. Alakítsuk ki a stroke-ellátásnak országosan ezt a rendszerét, ami egyedül Hajdú-Bihar megyében, és úgy tudom, Szolnok megyében működik gondtalanul. Mert ott már a mentőben el tudják végezni azokat a vizsgálatokat, persze, ha lenne nekik mentő CT-jük, de nincs, ez csak érdekes módon Romániában van, de el tudják végezni azokat a vizsgálatokat, és már úgy el tudják kezdeni a beavatkozást, hogy ezeknek az embereknek, kérem szépen, akiknél, mint mondottam volt, 100 betegből 2-3 gyógyul meg, 30-ra lehet növelni a gyógyult esetek számát. És kérem, ez nem mindegy. Ezek életképes fiatal emberek is lehetnek, az is kaphat stroke-ot, és az már másképp is kezelhető.
Tehát, még egyszer mondom, ilyen szempontból ezt az elképzelést érdekes kezdeményezésnek tartjuk. Természetesen, amit itt elmondtak egyéb kifogásokat, én osztom azokat a véleményeket. Félek, hogy a dohányzással kapcsolatosan valóban a dohány-feketekereskedelem nem fog éppenséggel javítani az emberek egészségén sem, illetve a kormány adóbevételei sem fognak nőni, hiszen a feketekereskedelemben vásárolt cigarettából egy buznyák bevétele nincs az államnak.
És akkor most én halálpontosan 10 perccel a kezdés után átadom a szót Z. Kárpát Dánielnek, elnök úr.
