HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az, amit zárószavazás előtti módosító indítványként kaptunk, azt kell hogy mondjam, a törvényjavaslat eddigi szellemével teljes egészében passzol minden szempontból, ezért röviden vissza is térnék arra, amit az általános vitában is már megfogalmaztunk, nevezetesen arra, hogy a kommunizmusnak volt egy olyan hitvallása, miszerint a múltat végképp el kell törölni; ezt nyilván itt a tőlünk jobb oldalra ülő frakció nálam jobban is el tudja mondani, de úgy látszik, hogy a Fidesz-frakciónak “a múltat végképp el kell feledni” a hitvallása, pontosabban “el kell fedni”, tudniillik maga a törvényjavaslat nem is szól igazából semmi másról, csak arról, hogy két definíciót, nevezetesen az elfedés, illetve a nagyberuházás definícióját pontosítja a törvényen belül.
Miről is van szó? Arról van szó, hogy az elfedés ezentúl egy bevett és általános gyakorlat lesz nagyberuházások esetén, amikor… - bizonyos előkészítő munkálatok során korábban hosszú idő és kellő mennyiségű pénz - vagy mondjuk így, elegendő mennyiségű pénz - állt rendelkezésre arra, hogy a megelőző régészeti feltárást el lehessen végezni, az ott talált anyagokat lehessen konzerválni, elszállítani és így tovább. Ezentúl erről már szó sem lehet, értelmezhetetlenül rövid idő lesz ezentúl a földmunkák elvégzésére, a feltárásra, illetve az ott talált kincsek biztosítására, nem beszélve arról, hogy értelmezhetetlenül kevés pénz is lesz mindezek fedezetére. Emellett pedig az elfedés intézményét vezeti be egyszer s mindenkorra a törvényjavaslat, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha találnának is ott bármit, sebaj, azt nyugodtan el lehet fedni, akár két méter földet rá lehet hordani még Attila sírjára, így aztán megoldjuk a múltunkat, és végképp el lehet fedni azt.
És még egy definíció: mit is jelent a nagyberuházás definíciója? Azt, hogy minden nagyberuházás ezentúl, amit a kormány annak vél. Itt a napirend előtti felszólalásban - vagy bocsánat, ez egy interpelláció volt - az egyik képviselőtársam éppen a nagyberuházások kapcsán igen részletesen és nagyon világosan kifejtette, hogy mely érdekcsoportok nyernek mostanában nagyberuházások címén el kivitelezési munkákat. Kérem tisztelettel, SZDSZ-mutációk Fidesz-csókosoknak öltözve, ők azok, akik mostanában a nagyberuházásokat kivitelezik, ők azok, akik ezek felett a pénzek felett rendelkeznek, és ők azok, akiknek ezentúl sokkal kevesebb pénzt kell majd a régészeti megelőző munkákra fordítaniuk.
Megmentett örökség? Kaptunk egy ilyen kis füzetet (Felmutatja.), egy ilyen kis brosúrát most, még mielőtt kezdődött volna ez az ülés. Nagyon szép színes képekkel ábrázolják, hogy milyen fantasztikus kincseket rejt a magyar föld, és pontosan a nagyberuházások kapcsán mi minden kerülhetne elő, de ezentúl a cím helyett nyugodtan írhatnánk azt is, hogy elfedett örökség. Ez az, amit soha - soha ezentúl se pénz, se idő nem lesz arra, hogy régészek előtárjanak, és számunkra kikutassanak.
És ami a zárószavazás előtti módosító indítványba bekerült, az pedig az, hogy a KÖH ezentúl nem lesz engedélyező hatóság. Tehát az a hatóság, aki értelmezésünk szerint jelenleg Magyarországon az egyetlen olyan hatóság, amely megfelelő szakmai felkészültséggel tud ilyen kérdésekben hatóságként eljárni, engedélyezni műemlékek esetén, de megelőző régészeti feltárások esetén is, az ezentúl már nem lesz engedélyező hatóság, hanem majd az elsőfokú építési hatóságnak kell hogy ezt is elbírálja, de nemcsak a nagyberuházások és nemcsak a régészeti tevékenységek kapcsán, hanem minden műemlék kapcsán.
Igen, ezentúl, tudjuk, hogy egyes önkormányzati vezetők által kellően befolyásolt építési hatóságok fognak majd gépi vezérelt módon gyakorlatilag igent vagy nemet mondani műemléki épületeknek a felújítására, adott esetben a funkcióváltására, mint például itt az V. kerületben most egy műemlék épületben lévő iskolát fognak megszüntetni, ott is például az építéshatóság fog majd ebben a kérdésben ezentúl eljárni.
Tehát ezért a mi frakciónk egy egyértelmű nemet mond erre a törvényjavaslatra. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem