KARÁCSONY GERGELY

Teljes szövegű keresés

KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm, elnök úr. Próbálok rövid lenni, és válaszolok bizottsági elnökömnek. (Moraj és zaj a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások ugyanonnan, többek között: Ülj le már! - Az elnök csenget.) Egyrészt ő is pontosan tudja, hogy a bizottsági ülések 90 százalékán részt vettem eddig, de azt gondolom, ez teljesen érdektelen kérdés. Az a kérdés, képviselőtársam, hogy a szakmai szervezeteket azzal tiszteljük-e, hogy eljárunk múzeum- és kiállításmegnyitókra, vagy pedig azzal, hogy képviseljük az álláspontjukat.
A Magyar Régészeti Szövetség tiltakozik ez ellen a törvény ellen, ön pontosan tudja. Sőt, azt is szóvá tették, hogy önnel egyeztettek a törvény módosításáról, és pontosan az ellenkezőjét terjesztették be, mint amiben megállapodtak. (Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: Ne hazudj! - Hazudsz!) Önnek személy szerint ebben viszonylag kicsi felelőssége van. Ezt láttam a bizottsági ülésen is, amikor gyakorlatilag elhatárolódott ettől a javaslattól. (Folyamatos közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból.) Nem kellene akkor megvédeni ilyen nagy plénum előtt!
Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem