DR. KOLBER ISTVÁN
DR. KOLBER ISTVÁN
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagy figyelemmel hallgattam államtitkár úr expozéját és tulajdonképpen Gyimesi Endre képviselő úr hozzászólását, aki a kormány részéről különböző levéltári ügyekkel van megbízva.
Próbáltam megérteni ennek a koncepciónak a lényegét, és arra jutottam, hogy nagy valószínűséggel itt az alaptörvényben rögzített történelemszemlélet gyakorlati megvalósításának egyik fontos állomásához értünk, többször szó is esett erről. Én is úgy gondolom, hogy a levéltárak a jövőben a Fidesz történelemszemléletének a megvalósítói, eszközei lesznek, vagy legalábbis a kormánypártok ezt a szerepet szánják ennek a hálózatnak és ennek a szakmának. Remélem, nem fog megvalósulni.
(11.50)
Úgy gondolom, hogy alapvetően a koncepcióval van baj. Már most is sok olyan kérdés fölmerült, ami azt jelzi, azt mutatja, hogy itt egy kapkodó, átgondolatlan, átláthatatlan dologról van szó. Példaképpen: már a kormány elfogadott egy rendeletet, amelynek értelmében gyakorlatilag amiről ez a törvény szól, már megvalósult, illetőleg elrendelték. Nem történt a szakmával széles körű egyeztetés, holott a korábbi levéltári rendszer egy meglehetősen szilárd szakmai egyetértésen alapult.
Egy tény, azt gondolom, abban valamennyien egyetértünk, hogy a levéltárak a nemzeti emlékezetben fontos szerepet töltenek be, fontos intézmények, a levéltárosi szakma is megbecsült ebben az országban. Megyei szintről nézve a levéltárak voltak az első vármegyei intézmények a XVIII. század közepén, és az ötvenes évek néhány esztendejétől eltekintve ezek a levéltárak egyébként megyei fenntartásban, megyei intézményekként működtek. És ahogy Gyimesi Endre is említette, a jelenlegi rendszer racionális, átlátható, világos illetékességi szabályok vannak, tehát mondhatnánk azt, hogy tényleg egy letisztult, szakmailag jól működő ágazat a levéltárak rendszere, rendezett anyagokkal, széles körű kutathatósággal, szabályozással. Tehát nyilván vannak azért szakmai problémák, kihívások, de összességében én azt gondolom, hogy ez egy rendezett terület volt, sem az előterjesztés, sem a kormány képviselői nem is illették kritikával egyébként ezt a rendszert.
Az egyik gond és probléma, azt gondolom, a megyei önkormányzatok felszámolásával indult el pár hónappal ezelőtt, hiszen akkor több mint 700 intézmény került a kormány közvetlen irányítása alá, illetve a tulajdonuk pedig állami tulajdonba. Ez az egész intézményhálózati rendszer akkor szétzilálódott, és én azt gondolom, hogy nem is helyes, hogy csupán a levéltárakról beszélünk e tekintetben, hiszen a könyvtáraknak és a múzeumi hálózatnak is a levéltárakhoz szorosan kapcsolódó, kötődő feladataik vannak, tehát illendő lenne egyébként ezt a kulturális ágazatot egységben szemlélni, hiszen a települések, a megyék kulturális életében, szellemi életében így együtt töltenek be ezek fontos szerepet, és az elmúlt időszakban, azt gondolom, hogy a legtöbb megyében komoly feladatokat láttak el összefogva és együttműködve.
Nos, tehát megszüntették a megyét, ott maradtak a megyei önkormányzatok feladat nélkül, a legtöbb helyen természetesen rengeteg tisztviselő, négy tisztségviselő is ellátja ezt a semmit, az intézmények pedig az államhoz kerültek. Nyilván sok intézményvezető számolt arra, hogy jó lenne elkerülni a megyétől, túl közel volt a fenntartó, túl közel volt az irányító. Nagyobb vezetői szabadságra is számíthattak néhányan, talán több pénzre is számíthattak néhányan, de azt gondolom, hogy ezek a várakozások nem jönnek be, csalódni fognak azok, akik így gondolkodtak. Ha ez az intézményhálózat, a levéltári intézményhálózat a kormányhivataloknak az intézményirányító egységeihez került volna, az se lett volna egy jó megoldás; ahhoz képest valami más együttműködés nyilvánvaló, hogy jobb. Talán ebből a szempontból, ha innét közelítem, akkor ez az integráció egy jobb megoldás, mint ha ebek harmincadjára szociális intézménnyel, oktatási intézménnyel, mindennel összevegyítve, megyei szinten működnének ezek az intézmények. De itt túllőttek a célon. Itt olyan fokú a centralizáltság, olyan nagy, monstre intézményhálózat jön létre, hogy nincs emberfia, aki ezt át tudná látni.
Ez a törvényjavaslat sem ad egyébként arra világos választ, hogy milyen irányítási, vezetési viszonyok jönnek létre, mert eleve az Országos Levéltár és a Fővárosi Levéltár közötti viszony megfogalmazása törvényben, úgy érzem, zavaros, nem tudjuk, hogy melyik intézmény az igazi levéltár ebben az országban, a közlevéltár, a legmagasabb szintű levéltár, ami ezeket a koordinációs feladatokat ellátja. De azt sem látjuk, hogy ennek a nagy, monstre intézménynek milyenek lesznek a belső irányítási viszonyai, a működése, a szakmai munka, a gazdálkodása hogyan fog történni. Csak azt látjuk, hogy a megyei levéltárak elveszítik a jogi személyiségüket, vagyis elveszítik az önállóságukat. Nyilván ott vezetőváltásokra kerül majd sor, megszűnik az a nagyon fontos dolog, hogy a helyi levéltárakban dolgozók akartak ott tenni a helyi közéletben, a helyi kulturális életben, hogy ott kiállítások voltak, hogy konferenciákat szerveztek, hogy különböző kiadványok jelentek meg. Mindezeknek a további sorsa, miután ezek az intézmények elveszítik az önállóságukat, azt gondolom, hogy ezek vissza fognak esni, és ezáltal a kulturális közélet helyben szegényebb lesz, nem beszélve arról, hogy a levéltári munka, a kutatómunka is, azt gondolom, hogy visszaeshet.
Én nem számolok azzal, amivel Gyimesi Endre képviselőtársam, hogy a területi egyenlőtlenségek ki fognak majd egalizálódni, nem is értelmezhető számomra ez a dolog ilyenképpen. Ez nem valami fejlettségbéli dolog, a különböző szakmai színvonalak, azt gondolom, hogy a jövőben is megmaradnak, megmaradhatnak az elkövetkezendő időszakban is, hiszen más és más anyagok vannak az egyes levéltárakban, hol érdesebb, izgalmasabb, hol kevésbé, hol ambiciózusabb, hol kevésbé ambiciózus a levéltáros, és más színvonalú a szakmai tevékenység és a szakmai munka is, tehát én ezt nem várom. Az viszont, hogy a helyi kezdeményezés és önállóság vissza fog esni, azt gondolom, hogy mindenképpen bizonyos. Tehát egy túlzott centralizáltság történik, más irányítási, szervezési, szervezeti, pénzügyi eszközökkel is lehetett volna ezt az intézményhálózatot összefogni, irányítani, és hatékonyabbá, jobbá tenni az elkövetkezendő időszakban. Sajnos, ezek a lépések ezt nem fogják szolgálni.
A törvényjavaslatnak az egyik érzékeny, a legérzékenyebb, politikailag a legérzékenyebb pontja nyilvánvalóan a Politikatörténeti Intézet anyagának az államosítása, amely részben nyilván akár tulajdoni kérdésként is felfogható, helytelenül is rendezi a törvény. A levéltárral ugyan egyeztettek, de azokkal a szervezetekkel, akiknek az anyagait letétként vagy egyéb más jogviszony alapján ez a levéltár őrzi, ezekkel nem, éles tiltakozások fogalmazódtak meg részükről. Azt gondolom, helytelen, hogy ilyen rapid módon, erőszakosan hajtják végre ezt a lépést, a korábbi években a szakmában kialakult ismeretem szerint egy konszenzus, ezek az anyagok ugyanúgy nyilvánosak voltak, kutathatóak voltak, és ebben az intézetben egy nagyon magas színvonalú szellemi műhely, egy baloldali szellemi műhely is működött.
Éppen ezért nyilván, hogyha a különböző szakmai vagy egyéb dolgokat vizsgáljuk, akkor nem találunk magyarázatot arra, hogy mi az oka ennek a lépésnek. Itt egyetlenegy dolgot lehet megfogalmazni vagy észrevételezni, hogy a kormány célja nem más, mint az alaptörvényben rögzített történelemszemléletnek az aprópénzre váltása, amelynek fontos része a magyarországi baloldali hagyományok felmorzsolása. Fontos része az, hogy a magyar társadalomban, az állami berendezkedésben egyetlenegy autonóm területet, egy szigetet nem tudnak elviselni, minden ilyen műhelyt, önálló szervezetet fel akarnak morzsolni, fel akarnak számolni, ez egy politikai nyomás és jelzés is a baloldali térfélnek, hiszen ezeket az értékeket akarják önök háttérbe szorítani.
(12.00)
Azt gondolom, hogy ez helytelen, ezt nem lenne szabad végrehajtani, nem lenne szabad megcsinálni. Helyesebb lenne, ha a szakmával és ezekkel a szervezetekkel és intézményekkel önök egyeztetésbe kezdenének. Ezeket nem támogatjuk.
Itt főképpen Gyimesi Endre képviselő úr fogalmazott meg elvárást, reményt, hogy ő mire számít a törvénnyel kapcsolatosan: jobban fog működni az intézményhálózat, ahogy említette, a területi egyenlőtlenség majd javulni fog, és az alulfinanszírozott levéltári rendszer majd valamiképpen talán jobb helyzetbe kerül. Nos, ezt követően pedig elmondta, hogy milyen problémák vannak, hogy ki mindenkinek nincs pénze, se a minisztériumnak, se az Országos Levéltárnak, senkinek nincs pénze arra tulajdonképpen, hogy ezt megtegye. Tehát önmagában ez a centralizálás, ez a nagy összevonás nem hoz jobb feltételeket a levéltárak anyagainak megőrzésére, a konzerválásra, a digitalizálásra, ennek az intézményhálózatnak a működtetésére.
Tehát sajnos az a helyzet, hogy ezek a remények már most, induláskor elszálltak. És ugyanígy elszáll az a remény is, amit államtitkár úr fogalmazott meg. Megvallom őszintén, egy kicsit el is mosolyogtam magam, amikor azt mondta a végén, hogy arra is számít, hogy a vidék fel fog zárkózni majd ezen törvény hatására. Nyilván a fejlesztésnek nagyon sok útja-módja lehetséges. Van egy kulturális alapú fejlesztési politika, egyébként én ennek nagy híve vagyok, magam is hiszek abban, hogy a kultúrának óriási területfejlesztő-kiegyenlítő szerepe van, lehet, és a fejlesztések során ezeket figyelembe kell venni. De sajnos azt kell mondjam, hogy ez a centralizálás önmagában államtitkár úrnak ezt a reményét nem váltja be. Ezt a törvénytervezetet a Demokratikus Koalíció frakciója és képviselői nem támogatják.
Köszönöm szépen.
