DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban szeretnék kapcsolódni ahhoz, amit Kolber képviselő úr elmondott. A centralizáció a Fidesz esetében természetesen nem többletforrásokat jelent. Ezt az oktatásban, közoktatásban végrehajtott centralizáció óta tudjuk. A centralizáció önöknél a nemzeti együttműködésben forráskivonást jelent. Tehát ha önök például a múzeumi hálózatot centralizálni kívánják, ez a Széll Kálmánról elnevezett legújabb megszorító csomag árnyékában egyet jelent a helyi közösségek, a helyi közgyűjtemények pusztulásával.
Ne beszéljünk mellé! Ha a mostani törvényjavaslat, illetve az eddigi törekvések mellé tesszük azt, hogy egyébként a különböző fideszes megszorító csomagok hány milliárdot vontak ki eddig a jóléti szférából, akkor pontosan látjuk, hogy ennek a centralizációnak nem hatékonyságnövelés a célja, hanem egész egyszerűen annyi, hogy így lehet, az embereket megtévesztve és az előző kormányokat is túlszárnyaló módon további megszorításokat végrehajtani.
Ami miatt én valójában szót kértem, az két vonatkozása ennek a törvénymódosításnak. Az egyik az állambiztonsági iratok kutathatóságára vonatkozik, a másik pedig - az egyszerűség kedvéért - a pártállami iratok államosítása. A törvényjavaslat egész egyszerűen hatályon kívül helyezi a 2003. évi III. törvénynek azt a 12. §-át, amelyik eddig egy eléggé vegyes összetételű kuratóriumra bízta a kutatási jogot, a kutatási jog megadását az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Én, túl azon, hogy kifejtsem ezzel kapcsolatos feltételezéseimet, szeretnék azért arról is szólni, hogy önmagában a levéltári kutatási jog intézménye álláspontom, álláspontunk szerint felettébb aggályos.
Számos olyan ország van Nyugat-Európában, ahol nem kell külön kvázi hatósági engedély ahhoz, hogy valaki tudományos kutatást végezzen egy levéltárban, hiszen, és a magyar alaptörvény sem rendelkezik másként, a tudományos kutatáshoz való jog alapjog. Nem függhet semmiféle főkegyúri adománytól, nem függhet semmiféle hatósági engedélytől. Tehát az alapvető probléma a Lehet Más a Politika álláspontja szerint ott van, hogy ahhoz kéne egyáltalán hozzányúlni, hogy tartható-e alkotmányosan az, hogy valakinek, valakiknek az engedélyétől függ, hogy egyébként állampolgárok alapvető, alaptörvényben biztosított jogukkal élni tudjanak.
Viszont az, hogy önök megszüntetik annak lehetőségét, hogy egy vegyes összetételű kuratórium rendelkezzen kutatási jogról az állambiztonsági iratok tekintetében, és helyette egyetlen kormánymegbízott, egy kormány által kinevezett levéltári főigazgató jogává teszik, hogy kutatási engedélyt adjon - tehát egy alapjog gyakorlására adjon engedélyt, ami, hangsúlyozom még egyszer, abszurditás -, ez eléggé sajátos megvilágításba kerül akkor, ha emellett önök mást sem csinálnak az utóbbi hónapokban, mint szőnyeg alá kívánják söpörni az aktanyilvánosság ügyét.
Tehát a Fidesz-KDNP egyfelől nem akar aktanyilvánosságot, önök nem akarják az állambiztonsági iratok nyilvánosságát, önök nemet mondtak arra, hogy a parlament tárgyaljon az állambiztonsági iratok nyilvánosságáról, másik oldalon pedig az eddig világnézeti, politikai, kulturális szempontból meglehetősen osztott kuratórium helyett egyetlen, Fidesz által kinevezett személy fog a kutatási jogokról rendelkezni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Ez azt jelenti, hogy miközben önök nem akarnak nyilvánosságot az állambiztonsági múlt tekintetében, másik oldalon önök, csak a Fidesz fogja megmondani azt, hogy ki kutathat egyáltalán, ki férhet hozzá ezekhez az iratokhoz. Erről szól ez a történet.
Önök nem véletlenül szavazták le azt, hogy az Országgyűlés tárgyaljon egy aktanyilvánossági törvényt. Most végre kibújt a szög a zsákból: önök vissza is lépnek, önök politikai alapon korlátozni fogják azt, hogy kik azok a történészek, kik azok a kutatók, akik egyáltalán hozzáférhetnek majd ezekhez az iratokhoz. Ez a botrány. Önöknek az lett volna a dolguk, ha már egy ilyen felülvizsgálat alá akarják vonni az elmúlt két évtizedet, hogy alapvetően azt gondolják végig, tartható-e az, hogy egy alapvető alkotmányos jog, a tudományos kutatás jogának gyakorlása továbbra is egy kvázi hatósági személy engedélyétől függ.
Önök nemcsak hogy fönntartják azt, hogy egy alapvető jogot a magyar emberek egy valamilyen külső személy, kvázi hatóság engedélyétől függően gyakorolhatnak, hanem ezt egy kifejezetten kormány által kinevezett személy kezébe teszik le.
(12.10)
Félreértés ne essék, az eddigi kuratórium összetételét lehet bírálni. Az azóta bekövetkezett változások miatt vélhetően a kuratórium összetételéhez hozzá is kéne nyúlni. De akkor, amikor az állambiztonsági múlt megismeréséről van szó, abban talán egyetérthetünk - világnézeti, politikai különbségektől függetlenül -, még mindig jobb az, ha több személy dönt, és egy világnézetileg, politikailag osztott társaság dönt az ilyen engedélyek kiadásáról, ha már egyszer engedély kell a kutatáshoz, mint az, hogy egy, csak a Fidesz által kinevezett személy dönti el, hogy ki az, aki egyáltalán megismerheti ebben az országban az állambiztonsági múltat.
A másik kérdés pedig a törvényjavaslat 9. §-a, ami az úgynevezett pártállami iratok államosításáról szól. Elöljáróban szeretném rögzíteni, hogy így és ebben a formában ezt a rendelkezést az LMP frakciója sem fogja támogatni, ezt mi sem tudjuk elfogadni. Ugyanakkor szembe kell nézni azzal - és ebben vitánk van a szocialisták vezérszónokával -, hogy itt van egy alapvető elvi kérdés, amit ez a törvényjavaslat felvet. Ez nem szól másról, mint hogy ma, 2012-ben, egyáltalán a rendszerváltás utáni Magyarországon el lehet-e ismerni a pártállami jogok magánjogi átörökíthetőségét magánszervezetekre.
Ez az igazi kérdés, ez az igazi elvi kérdés. Azt gondolom, hogy itt mind a kormányoldal, mind a Szocialista Párt tévpályán jár. Amikor önök az átmeneti törvényben - bár érdekes, hogy mit tekintünk átmeneti törvénynek, én az egész alaptörvényt átmeneti törvénynek tekintem, főleg, hogy egy szintre akarják hozni az átmeneti törvényt az alaptörvénynek nevezett átmeneti törvényükkel - a Magyar Szocialista Pártot úgy deklarálják, mint az állampárt jogutódját, akkor - adott esetben a szándékuk ellenére - igent mondanak arra, hogy magánjogilag át lehet örökíteni a pártállami előjogokat. Az a módszer, ahogy decemberben kimondták, hogy az MSZP az MSZMP jogutódja, ezzel, függetlenül attól, hogy egyébként mi a politikai szándékuk, igent mondtak arra, hogy a pártállami előjogokat magánjogilag át lehet örökíteni. A jogutódlás ezt jelenti.
A másik oldalon a Szocialista Párt kritizálta azt - egyébként némi joggal, illetve ezt a kritikát mi annyiban osztottuk, hogy elfogadhatatlan, hogy egy alkotmányos rendelkezés megbélyegezze a magyar parlament bármelyik szereplőjét -, tehát a Szocialista Párt az elmúlt 22 évben rendre, amikor számára hátrányos a jogutódi minőség felemlegetése, tiltakozott. Az LMP egyik felfogással sem ért egyet. Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a rendszerváltás után a pártállami előjogok magánjogi átörökíthetősége, mi határozott nemmel válaszolunk.
A kérdés úgy vetődik fel, hogy ma egy polgári demokráciában mi az igazolása annak, hogy a pártállami szervezetek által megszerzett, ott keletkezett vagy az ő birtokukba kerülő iratok ma a magyar demokráciában bíróságon bejegyzett szervezetek, tehát magánszervezetek birtokában legyenek. Mi nem látunk ilyen jogcímet. Nem látunk olyan jogcímet, amely igazolná azt, hogy ma magánszervezetek kezeljenek olyan iratokat, amelyek ’89 előtti pártállami szervezetek birtokában voltak. Vitánk abban van, én úgy látom, hogy 1949 - fontos a dátum - és 1989 között azok a szervezetek, és nemcsak az MDP-MSZMP, tehát nemcsak maga az állampárt, hanem azok a szervezetek is, amelyek transzmissziós szíjként közvetítették az állampárti akaratot - bizony a Magyar Úttörők Szövetsége is, Tóbiás képviselőtársamnak válaszolva -, közhatalmi feladatot láttak el. Innentől kezdve, hogy ezek a szervezetek közhatalmi feladatot láttak el, a közhatalmi feladatot ellátó szervezetek iratanyaga a közt illeti meg.
Érdekes kérdést boncolgatott Tóbiás képviselőtársam, amikor fölvetette a tagnyilvántartást. Az valóban érint információs önrendelkezési jogot, hogy a tagnyilvántartás kit illet. No de már elnézést, a tagnyilvántartással összefüggő információs önrendelkezési jogok, személyiségi jogok miért vannak védve akkor, amikor egy semmi és senki által nem legitimált magánszervezet kezeli ezeket a nyilvántartásokat? Miért van nagyobb biztonságban az, hogy valaki KISZ-, úttörő vagy MSZMP-tag volt akkor, amikor egy magánalapítványnál vannak ezek a nyilvántartások, mint ha egy közlevéltárban vannak? Mondom ezt azzal együtt, hogy természetesen nincs kétségem afelől, hogy a Fideszt mi vezeti ezzel kapcsolatban. Viszont azt gondolom, további jogalkotási lépést igényel, hogy a korábbi szervezetek tagságára, tehát az állampárti időszakban működő szervezetek tagságára vonatkozó iratokba való betekintés milyen feltételek mellett lehetséges. Ez egy külön törvényi szabályozást igényel.
Viszont azt is lássuk, hogy ez a 9. § meglehetősen torzít akkor, amikor 1944-1989-ről beszél. Alkotmányjogi értelemben pártállami időszak 1949. augusztus 20-ától van. S elnagyolt ez a törvényjavaslat akkor is, amikor odakeni azt, hogy 1989. ’89 mikor? Pont akkor történtek a transzformációk! Mikor? Január 1-je? December 31-e? Alkotmányjogilag a releváns dátum 1989. október 23. Viszont nagyon messzire megyünk akkor, ha az 1949. augusztus 20. előtti időszakot is a fideszes történetírás a diktatúra időszakaként írja le. Ennek alapján Horváth János képviselőtársunk annak idején illegitim módon ült itt a Kisgazdapárt színeiben a Magyar Országgyűlésben? Hogy gondolják ezt önök?
A másik oldalról viszont kérdés az, hogy mi történt az elődszervezetek vagy az MDP által felzabált szervezetek iratanyagával. Ezeket a szervezeteket, mint például a Szociáldemokrata Pártot a kommunista diktatúra felszámolta. Annak idején, 1948 júniusában az ÁVH teherautói jártak a Palace székháznál, hogy elvigyenek szociáldemokrata pártiratokat azért, hogy utána a koncepciós pereket elő lehessen készíteni. Ezeknek az iratoknak egy része ma feltehetőleg a PTI-nél van. Milyen alapon? Ezeknek az iratoknak a közlevéltárban lenne a helye, de természetesen nincs kétségünk afelől, hogy a Fidesz részéről van hátsó politikai szándék.
Miközben nekem vitám van Tóbiás képviselőtársammal abban a vonatkozásban, hogy itt a baloldali szellemi műhelyek felszámolásáról van szó, mert vitám van azzal kapcsolatban, hogy az, ami ’49 és ’89 közötti szervezeteket illet, azoknak mennyi közük volt a baloldalhoz. Szerintem semmi közük. Viszont nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy miután 1989-90-ben az a kérdés, hogy átörökíthetők-e magánjogilag a pártállami előjogok, nem lett tisztességgel megválaszolva, és nem lett egy tisztességes nem kimondva erre a kérdésre, ez felhatalmazást adott a másik oldalnak is, hogy gátlástalanul kistafírungozza a saját szellemi holdudvarát.
Nekem igazából csak az a kérdésem a tisztelt kormányoldalhoz, hogy ha végrehajtják ezt az államosítást, ez ugye azt jelenti, hogy önök is befejezik az eredeti tőkefelhalmozást. Mert önöknek volt egy háttér pénzemberük, aki még nem bujdokolt 1998-ban a nyilvánosság elől, aki nyíltan megmondta, hogy erre azért van szükség, mert a kommunisták úgymond nem adtak vissza mindent. Ha önök akkor rendbe teszik a múltat, és megválaszolják ezeket a kérdéseket, akkor önök is felhagynak az eredeti tőkefelhalmozással, felhagynak azzal, hogy az önöknek kedves kutatóintézeteket és lapokat több száz millióval dobják meg egy éven belül. Ugye, ez lesz a következő lépés, tisztelt képviselőtársaim?
S természetesen olyan apróságok is vannak ebben a 9. §-ban, hogy miközben a Tóbiás képviselőtársam által is emlegetett Nékoszt megemlíti, ami önmagában nem volt pártállami szervezet, aközben a Hazafias Népfrontot vagy a Béketanácsot meg kifelejtette, mert ennyire pongyola és politikailag ennyire motivált ennek a jogszabálynak a megfogalmazása. Azt persze nem tudom, milyen szándék van amögött, hogy a Hazafias Népfrontot nem emlegetik, de ebbe már bele se szeretnék gondolni.
Összegezve azt gondolom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy miközben… - befejezem.
