MURÁNYI LEVENTE
MURÁNYI LEVENTE
MURÁNYI LEVENTE (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 1944 szeptemberében, amikor a magyar határhoz érkezett a Vörös Hadsereg Battonya magasságában, a magyar lakosság meglehetősen nagy kétségekben várta a további fejleményeket. Sokan voltak köztük még olyanok, akik emlékeztek a ’19-es bolsevista borzalmakra, és úgy egyébként a Dontól hazaérkezett némely katona is bizony mondta, hogy mi újság, milyen szörnyűség van az úgynevezett, általuk Paradicsomnak nevezett Szovjetunióban.
Amikor a Vörös Hadsereg betette lábát hazánkba, a túlzónak tartott nyilas propagandát meghaladó módon valósultak meg a rettenetek. Vérben és könnyben gázolva, női sikolyoktól kísérten taposták el hazánkat a vörös martalócok. Szedték össze az embereket, ahol csak érték, vitték málenkij robotra, és nemcsak a német hadsereg soraiból, nemcsak a magyar hadsereg soraiból, hanem bárkit, akivel a létszámot ki tudták tölteni.
Ezek után várhattuk volna azt, hogy talán, amikor véget ér május 8-án, illetve 9-én - mert abból is kettő van, a győzelem napjából - a II. világháború, akkor a helyzet annyira konszolidálódik, hogy megszűnnek ezek az emberrablások. Hát, tévedtünk!
Tévedtünk, mert tovább folytatódtak, évekig, és itt mindenképpen szükségesnek tartom megemlíteni, hogy ehhez már nemcsak a szovjet hadsereg katonáinak volt köze, hanem a mi hazai bolsevikjainknak is, sőt nagyon sok közük volt. Tudni kell azt, hogy Péter Gábor bosszúkommandójával az első adandó pillanatban beköltözött a volt nyilas hűségházba, az Andrássy út 60-ba, és beindította a munkáját. Kiadta az első emelet szobáit rögtön a szovjet NKVD tisztjeinek, akik a bíróságokkal és a különböző bizottságokkal együttműködve tettek tönkre magyarokat. Amikor egy frontról hősies harc után hazatérő magyar katonatisztnek azt a kérdést tették fel, hogy miért nem állt át az ellenséghez, azaz a szovjet felszabadítónak mondott hadsereghez, akkor az azt mondta: Azért, mert az eskümben nem erre gondoltam. Nem arra gondoltam, hogy hazaáruló legyek, és ezek meg elvárták volna tőlem, sőt méltányosnak tartották volna.
Úgyhogy engedjék meg nekem azt, hogy azok az indulatok, amik ezeknek a gondolatoknak a kapcsán előjönnek a kollégáimból, meg úgy egyáltalán bárkiből, van ennek egy valós lélektani háttere. Én nem vitatkozom azon, hogy a kellő emelkedettség, ami egy ilyen emléknap létrehozásához szükséges, igen, valóban fontos, de sok emberben van indulat.
Higgyék el, egy kicsit hadd személyeskedjek - kár, hogy nincs itt Wittner Mária -, akit egyszer a bolsevikok elítéltek, azért ő másképp gondolkodik, mint bárki más, aki ennek nem volt részese. Valahol mi is azt gondoltuk, ha már egyszer a rendszerváltást meg fogjuk élni, mert én magam is valahogy úgy voltam, mint jó apám, meg nagyapám, hogy csak úgy halnék meg, hogy megérjem, hogy a kommunistáknak végük lesz. Sajnos ők nem érték meg, én megértem - illetve néha vannak kétségeim. Mert higgyék el nekem, hogy ha végignézik a környék országait, az ott működő politikai kérdéseket, politikai személyeket, politikai tényeket, létezéseket, megvalósulásokat, azért mindenhol megállapíthatják, hogy minden szerb kommunista először szerb volt, aztán másodszor is szerb volt, aztán harmadszor is, és csak utána volt internacionalista kommunista. De ezt elmondhatom a románra, elmondhatom a csehre, a tótra, és bármelyikre, az ukránra, csak a mi kommunistáink voltak mindenkor a történelmünk folyamán, ha visszamegyek ehhez a mocskos Károlyi Mihályhoz, attól vissza, a napjainkig, csak mindenkori és kizárólag, feltétel nélküli hazaárulók! (Taps és közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Így van!) Kérem, ezt tessék tudomásul venni!
Úgyhogy nekünk, magyaroknak még a kommunistából is a legpocsékabb jutott. Kérem, ezért vagyunk mi olyan indulattal a kommunisták ellen, ezért bocsássák meg, de mi így érezzük, és meggyőződésem, hogy valahol önök is így érzik ezt.
Kérem, itt van a szemkilövető: még mindig nincs - 306-an nyomtuk meg az “igen” gombot, amikor megfosztottuk a mentességétől, én kétszer is, nehogy kontakthibás legyen (Derültség a Jobbik padsoraiból.) -, kérem szépen, még mindig nincs bíróság elé vive! Tehát valahol van egy restancia ebben az országban. Én nem mondom, hogy ezt mind önök követték el. Volt itt Antall-kormány, amely a legtöbbet tehette volna. Én tagja voltam annak a pártnak, és nem tettük. Sok hibát elkövettünk, mindannyian, de kérem önöket, hogy igyekezzenek a továbbiakban esetleg ebből valamennyit behozni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Természetesen személy szerint is és a pártom is, a képviselői nagy valószínűséggel támogatjuk a törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps a Jobbik, valamint szórványos taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
