DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a közjavakkal történő elszámoltatás, elszámolás kérdéséről beszélünk, nem hagyhatjuk említés nélkül a belső és a külső ellenőrzés szerepét, illetve viszonyát. A belső ellenőrzés egyszerűen szólva belül van a rendszeren, a vizsgált szervezeten; a külső értelemszerűen kívül helyezkedik el. Ezért nevezik az utóbbit független ellenőrzésnek, ami azt jelenti, hogy az ellenőr sem egzisztenciálisan, sem szakmai szempontból nem függ a vizsgálat tárgyát képező közjavak kezelőjétől.
A belső ellenőrzést funkcionálisan független ellenőrzésként definiálja a szakmai terminológia, ami azt jelenti, hogy a belső ellenőr a szakmai előírások szerint vizsgál, megállapításait, javaslatait ezeknek megfelelően teszi meg. Megbízója, a munkáltatója nem szólhat abba bele. Az elszámolás és az elszámoltatás a belső és a külső pénzügyi ellenőrzés kooperációjára épül.
Ez az együttműködés nálunk a dualizmus korában alakult ki, és 1950-ig működött. Az elszámolás és az ellenőrzés rendszerének alsó szintjén a számvevőségek helyezkedtek el. Ezeket nemcsak a politikusok, nemcsak a szakmai közvélemény, hanem még a kutatók is hajlamosak összekeverni a számvevőszékkel.
Számvevőségek már a számvevőszék felállítása előtt is működtek Magyarországon. Számviteli, könyvviteli szolgálatot és ellenőrzési feladatokat egyaránt végeztek. Élükön egykor a főszámvevő állt, akit írnokok segítettek abban, hogy minden pénztári számadást tételesen megvizsgáljon. Hiány, rendetlenség, rendellenesség esetén a főszámvevő csak akkor adott felmentvényt a számadásokat készítő tisztviselők részére, ha a hibát kijavították, vagy annak okáról megfelelő felvilágosítást adtak. A számvevőségek nemcsak a szoros értelemben vett számviteli, könyvviteli teendőket végezték, hanem az állami hivatalok, a közvagyon-kezelői hivatalok kezelési ellenőrzését is. Minden minisztériumnak, hivatalnak, kórháznak, vármegyének, járásnak volt számvevősége, illetve számvevője.
A pártállam létrejöttéig a községek és városok működésnek ellenőrzése a belügyminiszter hatáskörébe tartozott, a számviteli szabályozás pedig a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együttes feladatát képezte. Működésük, gazdálkodásuk szabályszerűségéért a városok, a nagy- és kisközségek a vármegyéknek, azok pedig a végrehajtó hatalomnak tartoztak elszámolási felelősséggel. Az elszámoltatást hierarchikus rendszerben végezték. A rendszer központi elemét a számvevőségek alkották, amelyek piramisszerűen épültek fel. A csúcson a belügyminisztériumi, illetve a pénzügyminisztériumi főszámvevőség állt.
A számvevőségekre épített ellenőrzési filozófia szerint a hierarchia magasabb szintjén álló hivatal ellenőrizte a neki alárendelt hivatalt, miközben elvileg minden tisztviselőre a magas szintű erkölcsiség volt a jellemző. E hivatalnokok sorába tartozott például a falusi, községi jegyző, aki a zárszámadásokat készítette; a járási főszolgabíró, aki a külső ellenőrzést végezte; a vármegyei alispán, aki a zárszámadást elfogadta, és a belügyminiszter, aki jóváhagyta azt, megadva ily módon a felmentést a gazdálkodás felelőssége alól. A számvevőségek tevékenységét külső, független szervként a számvevőszék ellenőrizte. A 80 évig működött Legfőbb Állami Számvevőszéknek a települések pénzkezelésére vonatkozóan nem voltak feladatai.
Nyolc évtizeden át szoros együttműködés jellemezte az államháztartás belső és külső ellenőrzését, a számvevőségek és a számvevőszék kooperációját. 1950-ben szétverték ezt a rendszert, és 40 plusz 22 év után sem sikerült megteremteni az eredményes együttműködést.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
