ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat újabb lépés abba az irányba, hogy a Magyarországon kialakult devizaadósságokat lépésről lépésre rendezni tudjuk. Itt természetesen érdemes emlékeztetni arra, hogy a devizaadósok helyzetének kialakulása milyen formában is történt az elmúlt években. 2002 és 2010 között zajlott le Magyarországon az a devizaeladósodási folyamat, aminek sajnos a magyar családok is jelentős részben áldozatul estek. Ebben az időszakban a forinthitelek helyett elharapóztak a különféle devizaalapú konstrukciók, elsősorban a svájci frank, az euró, illetve részben a japán jen alapon történő hitelnyújtások.
Volt ilyen természetesen fogyasztási eszközök, tartós fogyasztási cikkek formájában, a gépkocsiktól kezdve a különféle televíziókig, hűtőkig bezárólag, de nyilvánvalóan a legfájdalmasabb a lakáshitelek területén a devizaadósságok, illetve a devizahitelek megjelenése, hiszen azoknak a kockázatai a mindennapi megélhetést, a lakhatás biztonságát veszélyeztették.
Sokat beszéltünk ebben a Házban arról, hogy kit és milyen mértékben terhel ezért felelősség. Nem szeretném ezt most újból elölről kezdeni, azt mindenesetre tényként érdemes leszögezni, hogy azokban az esztendőkben nem történt semmi olyan korlátozó intézkedés, ami részben korlátozta volna a devizahitelek elterjedését, másik oldalról felhívta volna az ezzel kapcsolatos kockázatokra a figyelmet.
Jó néhány másik ország a környezetünkben tett ilyen lépéseket. Azt gondolom, hogy ebből okulva még egyszer ezt a helyzetet Magyarországon nem szabad előállítani. Ebből az következik, hogy szükség van azokra a lépésekre, amelyeket ez a parlament, illetve a kormánypárti többség elkezdett az elmúlt években; nagyon sok lépésben bírva az ellenzék támogatását, amit értelemszerűen köszönünk, más lépésekben természetesen van vita közöttünk, de mi azt gondoljuk, hogy ezekre is szükség volt.
A teljesség igénye nélkül felsorolnám azért ezeket azok számára, akik a mai vitát hallgatják, hiszen ez a törvényjavaslat és az ebben foglalt intézkedések csak egy lépést jelentenek egy sorozaton belül. Az első ilyen lépéssorozat az volt, hogy azokat a szabályokat, amelyek hiányoztak 2002 és 2010 között, azokat a kormány, illetve a parlament meghozta.
Elsőként a devizahitelezés gyakorlati tilalmát bevezettük Magyarországon. Azt gondolom, hogy erre lényegesen korábban lett volna szükség. Legkésőbb 2006-2007-ben, amikor már ennek a valós veszélyei igen erőteljesen látszottak.
A másik ilyen lépés az volt, hogy a bank és az ügyfél viszonyának szabályozása elkezdődött. Kósa Lajos képviselőtársammal terjesztettük elő azt a törvényjavaslatot, amely e téren világos és egyértelmű szabályokat vezetett be. Megszüntette az ügyfelek kiszolgáltatottságát, megszüntette az egyoldalú szerződésmódosítás korábban a bankok részéről meglévő lehetőségét, kamatszabályozást vezetett be, és több olyan intézkedést léptetett életbe - például a kedvezményes előtörlesztés lehetőségét, a költségek maximalizálását, a költségszámítás módjainak bevezetését -, ami, azt gondolom, mind-mind az ügyfelek védelmét szolgálta.
Ezt követően került sor az első olyan lépésekre, amelyek, azt gondolom, már a rendezés, a helyzet rendezésének irányába mutattak. Először is a kormány viszonylag hosszú időre bevezette Magyarországon a kilakoltatási tilalmat, és felfüggesztette az árverezések lehetőségét, és elkezdtük a tárgyalásokat a Bankszövetséggel egy olyan konstrukció kialakításáról, amelyben a mi számunka voltak rögzített elvek.
Ezek az elvek arról szóltak, hogy a terheket egyformán kell viselni mindenkinek, mert a kockázatokról bizonyos értelemben egyformán kellett volna hogy tudjanak, bár a kockázatokról való informáltság egyoldalú volt. Nemcsak az ügyfelet terheli a kockázat azért, amiért devizahitelt vett fel.
Terheli a kockázat és a felelősség ebben az értelemben a hitelt nyújtó bankot, hiszen ő pontosan tisztában volt azzal, hogy az a hitelkonstrukció, amit ad, esetleg vissza nem fizetési kockázatot jelent az ügyfél részéről. És azt gondolom, hogy ez onnan is nyilvánvaló, hogy ezt a kockázatot nem mérlegelték kellő súllyal - bár a tudás náluk megvolt -, hogy rengeteg olyan hitel is elterjedt, amit így nem is lett volna szabad adni. Tehát nyilvánvaló, hogy nem adhattak volna hitelt például olyan nagyságrendben és mértékben, hogy a hitel összege egy devizakockázat megjelenése esetén meghaladja a lakás értékét. Ez ki van zárva, ezt a biztonságos hitelezés szabályai egyébként tiltották volna. A bankok a saját belső szabályaikat szegték meg, amikor ezeket a hiteleket folyósították.
Másik oldalról természetesen a szabályozónak is van kockázata, és bár a szabályozó ebben az értelemben az állam összes szerve együttesen - tehát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, illetve annak akkori vezetése, a Magyar Nemzeti Bank és annak hivatalban lévő és akkor is hivatalban lévő vezetése, valamint értelemszerűen a kormány önnönmaga -, ezeket a kockázatokat végül is ma a szabályozói oldalról kizárólag a kormány tudja viselni, mégpedig a költségvetés, az adófizetők oldaláról.
(10.10)
Ezért alakítottunk ki egy konstrukciót, amely azt a célt szolgálta, hogy ki tudjuk szűrni az árfolyamkockázatot a rendszerből, tehát be tudjuk vezetni azt a lehetőséget, hogy a törlesztőrészletek egy fix árfolyamon kerüljenek számításra, a következő esztendők árfolyam-ingadozását megszüntessük, és az árfolyam-különbözeten keletkező terheken egyforma arányban tudjunk osztozni a bankokkal és az ügyfelekkel.
A kormány kialakított egy első megállapodást a Magyar Bankszövetséggel. Ez a megállapodás az árfolyamgát rendszerének a felbukkanását hozta magával. Őszintén sajnáljuk, hogy ezt a megállapodást annak idején nem tartotta be a Magyar Bankszövetség, illetve a bankok egy jelentős része, mert itt talán nem is a Bankszövetséget kárhoztatnám, sokkal inkább a tagjait, az egyes pénzintézeteket. A bankok esetében bekövetkezett az a helyzet, hogy bár létezett az árfolyamgátas konstrukció, gyakorlatilag lebeszélték erről az ügyfeleket.
2011 nyarán előállt az a helyzet, hogy a magyar kormánynak szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy a devizahitelek kezelésére valószínűleg több más lépést is be kell vetnie. Ekkor döntöttünk úgy, hogy elindulunk abba az irányba, hogy megpróbáljuk a devizaadósság csapdájából kiszabadítani azokat, akiknek erre bármilyen képességük, lehetőségük van, és bevezettük a végtörlesztés intézményét. Én azt gondolom, hogy a parlamentnek ez a döntése jó döntés volt, mert lehetővé tette közel 160 ezer magyar családnak, azaz fél- és egymillió közötti számú embernek, hogy családtagjaik a devizahitelektől meg tudjanak szabadulni. És egyben jó döntés volt abban az értelemben, hogy mind nemzetközileg, mind idehaza rávilágított arra, hogy a helyzet tárgyalásos rendezéséhez mindenkinek érdemben vállalni kell terheket; vállalnia kell a bankrendszernek is, vállalnia kell a kormánynak is, és vállalnia kell az ügyfélnek is. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Én azt gondolom, hogy a 2011 őszén lezajlott vitáknak és a végtörlesztésnek is van szerepe és jelentősége abban, hogy ismét tárgyalóasztalhoz tudtunk ülni a bankokkal, és ki tudtunk alakítani egy új, immáron megállapodáson nyugvó konstrukciót. Ez a konstrukció most már második körben kerül ide a tisztelt Ház elé. Meggyőződésem, hogy ez a megállapodás egy jó megállapodás, méghozzá alapvetően a devizahitelesek számára jó megállapodás. Azért, mert ez tényleg a terhek megosztását jelenti. Beszéljünk őszintén: aki ezzel a megállapodási lehetőséggel élni fog, annak gyakorlatilag 25-30 százalékkal csökkenni fog a törlesztőrészlete, és számolhat azzal a lehetőséggel, hogy egyébként természetesen az árfolyam-különbözetnek a kamatkockázatán osztozni fog a bank, a költségvetés és ő. Ebből az következik, hogy nem egy hihetetlen terhet kap örökbe öt esztendő múlva, hanem értelemszerűen egy olyan lehetőséget kap, hogy a köztes időszakban nem kell viselnie az árfolyamkockázatot, a kamatra eső teljes árfolyamkockázat nem az övé, és egyébként a törlesztőrészletre vonatkozó árfolyamkockázat összegét pedig egy rendkívül kedvezményes forinthitellel előlegezik meg a számára, ami, én azt gondolom, ma a piacon semmilyen formában nem elérhető. Tehát nem tudok mondani olyan lehetőséget, hogy valaki, mondjuk, ilyen típusú forinthitelhez jusson ilyen kamatszinttel. Azt gondolom, ez még a nagyon-nagyon fontos ügyfelek számára sem elérhető.
Innentől kezdve, bár ez a gyakorlat, ha jól emlékszem, egy sokkal korábbi szocialista kormány idején volt elterjedt, valamikor 1994 és '98 között, ma már ilyen legjobb tudomásom szerint, de nézzünk szembe azzal a ténnyel: ez egy rendkívül kedvező lehetőség gyakorlatilag a jelenlegi devizahitelek részbeni forintra váltására, hiszen itt az árfolyamkockázat forintra váltódik, és a forintra váltás pedig egy rendkívül kedvező kamatszint mellett történik meg. Összességében nyugodtan elmondható, nemcsak öt esztendőre, hanem az azt követő évekre is gyakorlatilag kiszámíthatóvá válnak és csökkennek a jelenlegi hitelek terhei. Szerintem erre számít ma a magyar devizahitelesek túlnyomó többsége.
A kezdeti megállapodáshoz képest az elmúlt hónapokban sikerült azt elérni, hogy lehetőséget teremtettünk arra, hogy ez az időszak hosszabb ideig tartson, tehát 2017-ig kinyúljon; és több szempontból - de ezeket már itt előttem a kormány képviselője is részletezte - módosítottuk ennek a megállapodásnak az alapvető kereteit, és azt gondolom, ezzel a megállapodás még kedvezőbbé vált az ügyfelek számára. Ennek az átvezetését kérjük ma a parlamenttől.
Éppen ezért én most nem is arról szeretnék beszélni, ami a törvényszövegben benne van, inkább szeretnék felvetni egy olyan problémakört, amivel a Fidesz képviselőcsoportja élni fog mint módosító indítvánnyal, és el is indítottuk már annak a leegyeztetését mind a Bankszövetséggel, mind pedig a kormánnyal. Ez a módosító indítvány tartalmát tekintve arról szól, hogy szerepel ma egy gát, tehát szerepel ma benne egy olyan korlát, hogy meddig vehetik igénybe és kik vehetik igénybe az árfolyamrögzítés lehetőségét. Ez a korlát ma úgy szól, hogy akik 30 millió forint értékű lakásra vettek fel, mármint a felvételkori értékét gondoljuk a lakásnak, hiszen nem kell ehhez újból és újból értékbecsléseket készíteni, tehát akiknek a lakása nem haladta meg a 30 millió forintos értéket. Ez némileg eltér attól, amit a korábbiakban alkalmaztunk, éppen ezért inkább egy korábbi szabályhoz szeretne visszatérni a Fidesz képviselőcsoportja, és módosító indítványban azt fogjuk javasolni, hogy ez a bizonyos korlát úgy működjön, hogy a hitel értéke ne haladja meg a 30 millió forintot, mármint felvételkori értéke. Ez tehát a korlátja annak, hogy ki veheti majd igénybe az árfolyamrögzítés lehetőségét. Aki 30 millió forintnál kisebb hitelt vett fel, az értelemszerűen igénybe veheti, aki 30 millió forintnál nagyobb összegűt vett fel, az nem veheti igénybe. Azt gondolom, hogy ez túlnyomórészt kielégíti azt a társadalmi igényt, hogy az árfolyamrögzítés kedvezményes lehetőségével a kis- és középkeresetűek, tehát a középosztályig terjedően tudjanak élni Magyarországon az ország polgárai, illetve a magyar családok.
Ezt az indítványt tehát meg fogjuk tenni, be fogjuk nyújtani a parlament elé. Kérem itt a parlamenti vitában is a frakciók támogatását mindehhez. Azt előre szeretném elmondani, hogy mi nem vagyunk hívei és nem leszünk partnerek abban, hogy itt a teljes feloldás megtörténjen, elsősorban azért, mert azt gondoljuk, hogy a Magyar Bankszövetséggel folytatott tárgyalásokon az is értelemszerűen egy érték, és ez a szempont már előkerült ott, hogy akinek ennél nagyobb összegű hitele van, nyilvánvalóan egy jóval nagyobb értékű ingatlannal is rendelkezik, és ha számára problémát jelent ennek a hitelnek a törlesztése, akkor még mindig megvan az a lehetősége, hogy az ingatlanát kisebb értékűre cserélje, éljen a törvényekben már rögzített kedvezményes résztörlesztés lehetőségével, és azt követően esetleg valamilyen másik könnyített fizetési konstrukcióval. Azok számára, akik viszont ebből a szempontból családi okok miatt sem tudnák kisebbre cserélni az ingatlanjukat, azt gondolom, az a szabály, amit mi javaslunk, az minden szempontból kielégítő és megoldást kínál.
Nyilvánvaló - ez a parlamenti vitában elő fog kerülni, ezért erről szeretnék szólni -, hogy az árfolyamrögzítés lehetősége azoknak az embereknek kínál lehetőséget, akik az elmúlt években sokszor vért izzadva, nagyon nehéz körülmények között, de próbálták fizetni a hiteleiket, és ezt túlnyomórészt sikerrel meg is tették, hiszen itt azért az igénybevételhez hozzátartozik az, hogy 90 napon túli tartozással ne rendelkezzen az illető. De szeretném leszögezni, én megértem, hogy mindig az hangzik el, hogy kik azok, akik nem fizetik és nem tudják fizetni a hiteleiket, számukra jó néhány másik megoldási javaslatot és lehetőséget dolgoztunk ki. Itt nemcsak a Nemzeti Eszközkezelőre gondolok, hanem a bankokkal lerögzített könnyített fizetéskezelő, illetve adóskezelő programokra, arra a lehetőségre, hogy egyébként ők is tudnak résztörlesztéssel élni, és kisebb ingatlanba költözni. Tehát számtalan más megoldási lehetőséget kínálunk fel, amíg át tudnak lépni egyébként akár ebbe a rendszerbe is. Jelenleg törvényi keretek között mód van arra, hogy a tartozásukat akár egy résztörlesztéssel ledolgozzák, és év végéig lehetőségük van arra, hogy a tartozásuk kiegyenlítése után tudjanak belelépni adott esetben az árfolyamrögzítés rendszerébe.
De azt szeretném leszögezni, azokra az emberekre is gondolni kell - és mindig ők jelentik ebből a szempontból a többséget -, akik a hiteleiket vért izzadva, de fizetik. Ez a devizaadósoknál is így, ez a devizaadósoknak több mint 80 százaléka, akik egyébként sokszor vért izzadva, de nem kerültek tartósan 90 napon túli késedelembe, hanem kifizették a hiteleiket; nem mindig kellő időben, van, amikor 60 napra, 70 napra, de végül is megtették.
(10.20)
Én azt gondolom, hogy ennek a parlamentnek és a kormánynak az is kötelessége, hogy az ő számukra kínáljon egy kiszámítható megoldást a következő esztendőkben. Azt gondolom, ez a parlament előtt most fekvő törvény kifejezetten erről szól. Minden devizahiteles számára nyújtja azt a lehetőséget, hogy kiszámítható keretek között tudja fizetni a hitelét, ne kerüljön veszélybe a lakása, ne kerüljön veszélybe a megélhetése, és pontosan tudja, hogy melyik évben, melyik hónapban mekkora törlesztőrészletre számíthat. Ez nem függ az árfolyam ingadozásától, nem függ a nemzetközi körülményektől. Ez kizárólag attól függ, hogy éppenséggel meg tudta-e tervezni a családi büdzséjét, és eredetileg egyébként egy törleszthető mértékű hitellel kalkulált-e. Ha nem, akkor a következő egy évben van módja arra, hogy egyébként a hitelét, ahogy említettem, részben törlessze, és ezt követően éljen az árfolyamrögzítés lehetőségével. Ezért gondolom azt, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat a végtörlesztés után fennmaradó devizahitel-állományból gyakorlatilag mindenki számára tud megoldást kínálni, aki ezzel a megoldással élni akar.
Arra szeretném kérni a parlamenti pártokat, hogy sem most a vita során, sem egyébként ne arra törekedjenek, hogy ennek a megoldásnak - hogy úgy mondjam - kizárólag az ócsárlás legyen az egyetlen szempontja. Mert én nem látom, hogy ma bárki tudna kínálni olyan megoldást a devizahitelesek számára, ami vállalható, végigvihető és egyébként reális. Ez egy reális megoldás, és ha nem elriasztjuk tőle az embereket, hanem rábeszéljük őket arra, hogy éljenek vele, akkor azt gondolom, tényleg megoldást fog jelenteni a devizahitelek problémáira.
Ezért szeretnék arra kérni mindenkit a mai vitában, hogy függetlenül attól, hogy a parlamenti patkó melyik oldalán foglal helyet, a felelős érvelés vezesse akkor, amikor a gondolatait a devizahitelek és a devizaadósok problémáinak a megoldása kapcsán megfogalmazza, mert ez a probléma csak felelősséggel kezelhető.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
