DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért is történik olyan nehezen ennek a témának a vitája, mert talán nem vesszük észre, hogy egy szokatlan műfajjal foglalkozunk. Mi, törvényhozók felügyeljük a kormányt, törvényeket alkotunk, de itt másról van szó. Ez egy rendkívüli valami, és ha arra gondolunk, hogy mennyiben is más, akkor talán kevesebb gondunk van arra, hogy a másik képviselőtársainkat megértjük vagy nem, különösen, hogy megértsük az indítványozók szándékát. Szóval, más dimenzióban vagyunk.
Mi is az a más dimenzió? Arra gondolok, hogy nézzük, miért tették, akik tették azt a tettet, míg a válasz valamiféle morális indignáció, én ezt a választ találom, én ezen a gondolatsoron tudom tovább értelmezni, és magamnak, a választóimnak megmagyarázni, képviselőtársaimmal megosztani, és akik hallják a beszélgetésünket, azok is hogyan lássák ezt. Ez a morális indignáció, mert azok az emberek akkor azt hitték, hogy valamit tenniük kell - és hogyan. Tudták azt, hogy az szabálytalan, törvénytelen, tehát valamiképpen kifejezni kívánták ezt.
Vállalták a kockázatát? Lehet, hogy volt egy olyan önző meg talán nem is elítélendő önző szándék, hogy ez látványosság számukra. Egy politikus számára, de nem csak egy politikus számára, egy marketing salesman számára is a látványosság ér valamit, sőt pénzt költenek azért, hogy látványos legyen ez a más, régebbi mondás, hogy nem baj, hogy szerettek vagy gyűlöltök, csak beszéljetek rólam. Valami ilyen motívumok is lehettek, de én mégis inkább jó szándékkal szeretek minden témához hozzáállni, és arra gondolni, hogy ezek között az emberek között, akik odakötözték magukat, volt ez a tehetetlen morális indignáció, hogy ami velük történik, amit a képviselőház csinál, nem értenek vele egyet, és mentek, ahogy mentek.
Nos, ez persze, hogy akadályozta az Országgyűlés munkáját, ezért lett azután törvénytelenné nyilvánítva, ezért történt az eljárás, de számukra akkor ez látszott az egyetlen lehetőségnek. Az, hogy a társadalmat a téma megosztja, hát persze, nemcsak ez osztja meg, de itt, nekünk egy rendkívüli lehetőségünk adódik, illetve választottunk magunknak, hogy foglalkozzunk vele. Azok a szempontok, amelyek itt jogászokoskodással vagy érveléssel előkerülnek, a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás, persze, hogy része a képnek, mégis megint a morális, az indignációs elemek vissza-visszajönnek bennem irodalomból, filozófiából, a Bibliából. A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját! Nem egészen illik ide ez a példázat, de mégis, aki ott van, az a politikával valamit csináló ember, és amikor olyan frusztrált helyzetbe kerül, akkor valamilyen furcsa módszerhez folyamodik.
Én azért hajlamos vagyok az előterjesztők érvelését meghallgatni, mert a rendkívüli állapotra, amire utaltam, és a következményeire még érdemes egy percet rászánni, hogy mit is jelent ez, mert amit mi, a törvényhozás cselekszünk, annak következményei vannak. Igen, ezt törvénynek is nevezzük, de még ha nem is úgy neveznénk, precedensértékű lehet, minden precedensértékű. Hogy ez az lesz-e? Azt szeretném itt aláhúzni, és harmadszor is és negyedszer is mondani, hogy amit most én teszek, azt azért mondom, és azért támogatom ezt, hogy kijelentsem ugyanakkor, hogy ez pedig nem precedensértékű. Ne legyen példaértékű, hogy erre valamikor, valaki hivatkozzon! Ez most, egyszer van, soha ezelőtt és soha többé! Persze, azt én nem tilthatom meg, hogy valamikor, 2 vagy 52 év múlva ne találja az akkori törvényhozó az állapotokat olyannak, hogy megint azt érezze, és deklaráljon egy közkegyelmi aktust.
Tehát ha mi most abban a tudatban beszéljük ezt meg, és odáig megyek, hogy arra gondolok, képviselőtársaink, az elmúlt óra során, ha többen emlékeztünk volna erre a rendkívüli állapotra, a nem a precedensértékű, morális indignációs gondolatokra, akkor megspóroltunk volna néhány olyan kitérőt, amin átmentünk, mert része a dolognak, és akkor nem a látványosság, hanem annak a tudata nyugtat meg bennünket, hogy ebben a helyzetben jót cselekszünk, a társadalom feszültségének a levezetéséhez vagy az enyhítéséhez hozzájárulunk.
(1.10)
S mutatjuk magunknak és a világnak, választóinknak, hogy mi képesek vagyunk rendkívüli esetben rendkívüli módon cselekedni, senkinek nem ártunk vele. Akiknek ebből java származhat, azoknak nem azért adatik ez meg, mert jár nekik, hanem azért, mert mi, a Magyar Országgyűlés tehetünk olyan dolgokat, amit időszerűnek láttunk, és most ezt úgy látjuk.
Ezzel a gondolattal én megszavazom, és kérem képviselőtársaimat, hogy gondolják meg.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
