DR. PINTÉR SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. PINTÉR SÁNDOR
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az az igazság, hogy nem egészen értem, miért nekem tette fel ezeket a kérdéseket. Először is köszönöm, hogy megvárta, hogy én válaszolhassam meg, mert egyébként személyileg is érintett a kérdés ilyen jellegű feltevése.
A cégemet, a Civil Biztonsági Szolgálatot a legjobb ajánlattevőnek adtam el. Sajnálatos módon, el kell mondanom, volt még egy jobb ajánlattevő, de a versenyszabályok miatt ő nem vehette meg. Tehát egyértelmű az én célkitűzésem. Amikor azt a felkérést kaptam, hogy miniszter legyek, úgy döntöttem, hogy semmilyen magánvállalkozást nem tartok meg, és ezért ezt a céget is eladtam.
A közbeszerzéssel kapcsolatos kérdéseire azt kell mondanom, hogy egyiket sem a Belügyminisztérium bírálta el, egyiket sem a Belügyminisztérium írta ki. Képviselő úr, ez bizonyára elkerülte a figyelmét. Tehát azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket itt feltett, ha felüti a Közbeszerzési Értesítőt, és megnézi, hogy ki írta ki és ki nem írta ki vagy ki bírálta el, akkor a Belügyminisztériumot biztos nem találja ezek között. Tehát erre a válaszom rendkívül egyszerű: a Belügyminisztériumnak és személy szerint nekem az eladott cég későbbi beszerzéseihez, a közbeszerzésen való indulásához és nyeréseihez az égadta világon semmi közünk nincs.
Ha ehhez képest még megnézi azt is, hogy kifizetésre került-e a cég, és megnézi a vagyonbevallásomat, akkor azt is meg tudja nézni, le tudja követni, hogy mennyiért és milyen részletfizetési kedvezménnyel adtam el a céget. Ez minden évben a vagyonnyilatkozatomban egészen pontosan benne van. Ha azt mondja, hogy ezt nem fizették ki, és mégis az enyém a cég, akkor, azt gondolom, kevés olyan ember van, aki több milliárd forintot ezért átutalt volna. Tehát célzatos, személyeskedő és nem a valódi céljának megfelelő volt ez a kérdés. Kár volt ezzel megvárnia. (Dr. Vadai Ágnes: Jaj!)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem