SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Igazából nem tudom, mire kell válaszoljak, mert egyrészt túlbeszélte az idejét, másrészt pedig szerintem két évig ön aludt. Nem tudom, hogy mit csinált két évig itt a parlamentben, de az nem tűnt fel, hogy ennek a kormánynak teljesen világos mind a családpolitikája, és a családpolitikája mellett az egész, hölgyekkel, lányokkal, édesanyákkal való viszonya és kapcsolata. Azt gondolom, hogy ezt teljesen világossá tettük az elmúlt években, és csodálkozom, hogy ez önnek és önöknek, LMP-s politikusoknak nem tűnik fel. Sőt, utána még elkezdenek azért is balhézni, hogy ugyan miért akarjuk megkérdezni a nemzeti konzultáció keretében, hogy változott-e a magyar édesanyák, hölgyek felfogása, gondolatvilága az elmúlt években, évtizedekben afelől, hogy a munka és a családi élet teljes összeegyeztethetősége, csak a munka, avagy pedig a családi élet a fontosabb az életükben. Ez igenis számukra fontos, és meg is köszönjük mindazoknak, akik erre a kérdésre is válaszolni fognak, és visszaküldik a kérdőíveket.
Csak azért, hogy ön egy kicsit tisztában legyen, hogy mit aludt túl az elmúlt időszakban. Nem tűnt fel, hogy visszaállítottuk a gyest, amelynek egyébként 177 ezer édesanya élvezi a hasznát? És ebből is több mint 75 ezer olyan édesanya van, aki a két-hároméves korosztályú gyermekét neveli, azaz visszaállítottuk ezt az időszakot, és 75 ezer édesanyának segítettünk az életében.
Nem tűnt fel önnek, hogy 810 ezer olyan család van, ahol családi adókedvezményt kaptak ebben az időszakban, amiből a nők is részesülnek, sőt azok a kisgyermekek, akik lányként élik az életüket, mert azt gondolom, hogy ők is a nők részei. Tehát nem tűnt fel önöknek, kedves képviselő asszony?
Folytatom majd az egyperces válaszomban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de legyen szíves egy picit más szemmel is figyelni a nők, asszonyok, édesanyák életét.
Köszönöm figyelmét. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem