DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két kalandos sorsú előterjesztés megtárgyalására készültünk a mai napon. Pál Béla képviselőtársam a bizottsági kisebbségi álláspontnál elmondta, hogy mi volt az előtörténete ennek a két előterjesztésnek, amelyből egyet az előterjesztő visszavont, és ezt mi itt tudtuk meg, most - még időben, még nem kezdtük meg a hozzászólásunkat.
Csak azért szeretnék erre utalni, mert nekem lesz egy javaslatom a most tárgyalt kezdeményezéssel kapcsolatban, és ezt szeretném megérvelni részletesen, hogy jó lenne, ha ez az előterjesztés is ugyanilyen sorsra jutna, tehát visszavonná az előterjesztő, és szeretnénk hozzátenni néhány jobbító, segítő szándékú szempontot, hogy hogyan lehetne jó megoldást találni, amit talán az államtitkár úr is tudna akceptálni. Mert szeretném, ha államtitkár úr tudná, és nem a fülébe súgni akarom, hanem a nyilvánosság előtt elmondani, hogy sokra becsülöm azt, ha valaki nyíltan megmondja, hogy bizony vannak szakmai fenntartásai bizonyos ügyekkel kapcsolatban, és erőfeszítéseket tesz az állami tisztségben arra nézve, hogy kijavítsák azt, amit esetleg politikai okokból a korábbi időszakban elrontottak.
Azt is szeretném elmondani a hozzászólásban, hogy én nehezményezem azt és a parlament lebecsülésének tartom, hogy Bánki Erik képviselő úr, aki egyes sportberkekben szállongó pletykák szerint élet-halál ura a sportügyekben, kezdeményezéseket tesz, törvényjavaslatokat nyújt be úgy, hogy jóformán csak néhány perce van a szakpolitikusoknak, a képviselőknek ezt átolvasni, majd utána arra sem méltatja az Országgyűlést, hogy egyáltalán idejöjjön és elmondja az érveit. Nyilván Hadházy képviselő úr jó szívvel vállal egy ilyen csatlakozást egy benyújtáshoz, és elmondja a frakciója nevében, amit erről gondolnak, de talán mégis, annyi böcsülete kellene legyen a parlamentnek, hogy ha valaki már a kormány helyett ilyen indítványokkal bombázza a jogalkotást, akkor legalább jöjjön ide, és folytassunk értelmes párbeszédet.
A másik javaslatról, amelyet visszavontak, nyilván nem fogok beszélni, hiszen majd valamilyen sorsa lesz. Hozzáteszem egyébként, az, hogy visszavonták, egészen nyilvánvaló és helyes, mert az úgy, ahogyan azt benyújtották, elfogadhatatlan egy normális jogállamban. És majd ha még egyszer benyújtják, és olyan szarvashibák még maradnak benne, mint amik vannak, akkor el fogjuk mondani. De most már rátérek a konkrét beterjesztésre.
Az expozéban Hadházy képviselő úr elmondta, hogy módosították a sportról szóló törvényt, túl sokszor is. Egyetértek és szeretném megerősíteni a Pál Béla képviselőtársam által elmondottakat, hogy ha egy területen a kormánynak van egy világos koncepciója, hogy hogyan akar azzal foglalkozni, akkor ez nem tesz jót az ügynek magának; nem nekünk, hogy nekünk mindig foglalkozni kell ugyanolyan ügyekkel havonta, ez a dolgunk, nem rólunk van szó, ellenzéki képviselőkről, de még a kormánypártiakról sem - az ügyről. Nem tesz jót az ügynek. Azok, akikre vonatkozik, nem tudják kiolvasni a szándékot, hogyha állandóan rángatják a törvényt, és a jogalkotás hol erre, hol arra megy.
(12.00)
Én személyesen örülök annak, hogy a kormány és a kormánypárti képviselők elkötelezettek az iránt, hogy a magyar fiatalok sportoljanak, éljenek egészségesen, mozogjanak, és támogatja a sportot. Én ennek örülök, voltam egy ideig a sportért is felelős miniszter, akkor is így gondoltam, és amit meg lehetett tenni a pénzügyi keretek között, megtettük akkor is. Az egy másik kérdés és - nem ennél a törvénynél fogjuk megvitatni -, hogy mi az arányokat hogyan képzeljük el, mondjuk, a versenysport támogatása és a szabadidősport és az utánpótlás-nevelés tekintetében. Én ezt az utóbbi kettőt jobban támogatnám, több pénzt adnék hozzá, és kevesebbet a versenysport támogatására. Majd a focirajongók ezért jól elátkoznak engem, mégis el kell mondanom, hogy így gondolom, mert akkor lenne egészséges a társadalom.
Helyes az is, hogy a testnevelést ösztönzi, és helyes az is, amit Hadházy úr elmondott, hogy más források bevonására is törekednek. Ennél a témánál, a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló témánál szeretném, ha nagyon világos lenne államtitkár úr előtt, kormánypárti képviselőtársaim előtt, hogy mindig is azt gondoltam, hogy az egyes kérdéseket az ügyek szempontjából kell megközelíteni, és nem onnan, hogy melyik politikai oldal csinálja. Tehát nem gondolom, hogy amit ebben a szabályozásban az előző kormányok csináltak, az minden tekintetben szuper jó volt, és amit a Fidesz csinál, az meg minden tekintetben rossz, és fordítva sem gondolom.
Ezért szeretnék egy olyan javaslatot tenni, teljesen összhangban Pál Béla és Varga képviselőtársammal, hogy gondolja újra a kezdeményező ezt a témát. Ugyanis az nagyon helyes, hogy a sportingatlanokat a korábbi szabályozás is védte, volt egy szünet, hogy miért, azt majd egyszer megtudjuk, és most ez az új szabályozás is védeni akarja, és azt mondja, hogy a sportcélú ingatlanoknak jogi védelemre van szükségük, hogy nem kevesebb, hanem több olyan ingatlan legyen, ahol lehet sportolni, és az egészséges életmódot, a fiatalok mozgásra nevelését szolgálja.
Az, hogy hogyan csináljuk ezt, erről viszont érdemes vitatkozni, mert jóllehet, Varga képviselő úr bebizonyította a hozzászólásában, hogy milyen jogi védelem alatt állt a korábbi időben, de hogy a gyakorlatban nem működött tökéletesen, szerintem ezt érdemes elismernünk. Nem működött jól. Ezt a jogi védelmet hol így, hol úgy, de ki lehetett játszani. Szerintem akik ma itt ülnek a parlamentben, mind a sport iránt elkötelezett képviselők, szerintem mindenkinek van egy sztorija, ami erről szól, hogy hogyan lehetett azt a szabályt kijátszani.
Ezért azt gondolom - most már közjogász szakpolitikusként mondom, nem csak a sportot szerető képviselőként -, hogy érdemes lenne olyan jogi normát kigondolni, ami nagyobb garanciát ad. Ennél a szövegnél is nagyobb garanciát ad. Megmondom, hogy ezt milyen jogi technikával lehet elérni.
Személyesen nem szeretem azt, amikor a jog méltányossági jogot ad. Ez soha nem jó. Ez mindig egy olyan kiskapu, amin úgy lehet közlekedni, ahogyan éppen gondolják. Nem megbántva senkit, hogy ezzel vissza akarna élni, Isten őrizz, jóhiszemű feltételezéssel élek, hogy a sport-szakigazgatási szerv a legjobb tudása szerint fogja a méltányossági döntéseket meghozni. De mégis azt gondolom, hogy ha a jognak az a feladata, hogy normaként elrendeljen bizonyos szabályokat, akkor ebben a tekintetben is szerintem lehet több normativitást bevinni; tehát hogy kevesebb legyen a méltányosság, és még szigorúbb annak leírása, hogy milyen korlátok között lehetne egyáltalán ilyen méltányossági jogot gyakorolni.
Mert persze az egy nagy vita, amit itt Kukorelly képviselőtársam hozzászólása elindított, hogy mi a helyes: ha azokat a régi sportcélú ingatlanokat, ami már történelem, hogy azokat védjük komoly forrásokkal, és találjuk meg a módját bármilyen módon, hogy megmaradjanak, vagy pedig ha az élet, a változás úgy hozza, akkor szigorú garanciákkal, és azt a célt szem előtt tartva, hogy sportcélra kerüljön visszaforgatásra, engedjük ezt. Ez szerintem egy értelmes vita. Ezt érdemes nem megsértődve vagy támadást gondolva mögötte fölfogni, hanem értelmesen végigbeszélni. Mert mind a kettő mellett szólnak érvek, egy dolgot nem lehet, és szerintem ebben egyet tudunk érteni: azt nem lehet eltűrni, hogy úgy vonjanak ki sportcélú ingatlant ilyen típusú felhasználásból, hogy azt nem pótolják vissza valamilyen módon, és ezáltal ahelyett, hogy tágulna, inkább szűkül a lehetősége annak, hogy a fiatalok mozogjanak és sportoljanak.
Azt gondolom tehát, hogy ez a törvény a céljait tekintve helyes. Erről beszéltek képviselőtársaim, Pál Béla képviselő úr is, Varga képviselő úr is, de hogy ezt a célt hogyan tudjuk elérni, ebben szerintem még érdemes gondolkodni.
S ha már ilyen témáról beszélünk, hadd mondjak el végezetül zárógondolatként egy hitvallást, egy saját, személyes meggyőződést. Amikor sportért is felelős miniszterként dolgoztam és a Testnevelési Egyetem tanévnyitóján beszédet mondtam, akkor láttam, hogy a testneveléshez profi módon értő szakemberek egy részének rosszallását kivívtam, de talán még a hallgatók közül is néhányan kerekre nyílt szemmel figyelték, amit mondtam, amikor elmondtam, hogy én semmi mást nem várok a fiatal testnevelő generációtól, mint azt, hogy a gyerekeket tanítsák meg a mozgás örömére. Szerezzék meg nekik azt az élményt, hogy szeressenek mozogni, hogy örömüket leljék abban, hogy sportolnak, hogy fociznak, hogy bicikliznek, hogy úsznak, vagy bármi mást csinálnak, ami jót tesz a fizikai állapotuknak. Mert az, hogy testnevelés órán vannak ilyen szakmai előírások, hogy hány bukfencet kell csinálni, meg nem tudom én, mit - most megint magamra vonom a testnevelők átkát ezzel a szöveggel -, biztos, hogy van ennek szakmai racionalitása, nem akarok mindenhez értő szerepben tetszelegni; és ez akkor is így van, ha én személyesen szenvedtem attól, amikor középiskolás voltam, hogy engem a testnevelő tanárom a kelepfellendüléssel gyötört felemás korláton, miközben aranyjelvényes atlétaként megyei csúcsot tartottam ötpróbában, minden országos döntőben 100 gáton Siska Xéniával gyúrtam a rekortánt, és ebből meg egyest kaptam, mert nem tudtam kelepet föllendíteni. De szerintem nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy valaki sportol, vagy sem.
Tehát visszatérve magához a törvényhez, szerintem ez a célkitűzés, hogy a sportcélú ingatlanok más célú hasznosítása rendkívül szigorú keretek között, rendkívül szigorú feltételekkel, csak és kizárólag az ilyen célra való visszapótlás kötelezettségével legyen megfogalmazva, ebben szerintem ma egyetértés van a Házban. A hogyanban van vita. Azt kérem tisztelettel Hadházy képviselő úrtól, államtitkár úrtól, hogy ezt a javaslatomat, amit elmondtam, hogy több normatív megkötést és kevesebb teret a méltányosságnak, szíveskedjenek megfontolni; és ha szükség van arra, hogy ebben esetleg konzultáljunk - nyilván a szakbizottságokon keresztül -, akkor a Magyar Szocialista Párt képviselői nyitottan állnak készen erre.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
