KUKORELLY ENDRE

Teljes szövegű keresés

KUKORELLY ENDRE
KUKORELLY ENDRE (LMP): Köszönöm. Azt viszont rendkívül aggályosnak tartjuk, hogy a sportegyesületek, illetve sportpályák egészen egyszerűen kipaterolhatók a helyükről. Egy számomra nagyon megrázó helyzetbe kerültem április 5-én, amikor meghívtak a XVI. kerületi, sashalmi sportpályára, ahol van egy gyönyörű, 1921-ben alapított kis futballpálya. Még egyszer mondom, ezt 1921-ben, tehát 91 évvel ezelőtt alapították, Trianon után, tehát egy olyan helyzetben, amikor az ember nem gondolná azt, hogy éppen sportpálya-alapítással foglalkozhattak a magyarok. És most ezt a sportpályát be akarják zárni, és el akarják adni, házakat fognak a helyébe építeni, és arra hivatkoznak, hogy körülbelül egy vagy másfél, vagy nem tudom, hány kilométerrel odébb két korszerű sportpályát építenek cserébe. Ezt rendkívül aggályosnak tartjuk. Azt gondolom, hogy pontosan az ilyen sportpályákat kellene megtartani, akármilyen állapotban is vannak, akármilyen lepukkant állapotban is vannak, ezeket fel lehet újítani, és olyan helyzetbe lehet hozni, hogy a helyi gyerekek sokkal jobban el tudják érni, illetve számukra sokkal kézenfekvőbb, illetve adottabb az, hogy ott vannak ezek a sportpályák, ahol vannak.
Hátborzongatónak tartom azt, hogy a rendszerváltás után tömegével szűntek meg futballpályák, kisebb sportpályák, és helyettük mindenféle lakóparkok vagy bevásárlóközpontok alakultak. Nagyon aggályosnak tartom ezzel a törvénnyel kapcsolatban azt, hogy ezt a folyamatot nemhogy nem fogja megállítani, hanem még tovább is fogja ösztönözni.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem