SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mondhatnám, ennek pont ez lenne a lényege, hogy nem mondanánk mi ilyeneket, hogy egykutya, ha önök megtették volna azt, amit ígértek, hogy változások legyenek. Hiszen úgy kellett volna ezt a törvényt itt benyújtani, miután önök két éve kormányoznak, először meg kellett volna vizsgálni, vizsgálatokat kellett volna lefolytatni a sportcélú ingatlanokkal kapcsolatosan, hogy mi történt az elmúlt 20 évben, megvizsgálni azokat a visszaéléseket, azokat a felelősöket, akiket felelősségre kellett volna vonni, majd a tanulságok levonása után megalkotni egy új törvényt, ami most itt lehetne a Ház előtt, ami ezeket a visszásságokat, ezeket a visszaéléseket kizárja, ezeket a visszaéléseket megpróbálja kiszorítani, és azt természetesen elfogadni - de hát a vizsgálatig nem jutottunk el!
Itt van az államtitkár úr, ön is nagyon jól tudja, meg én is nagyon jól tudom, csak egy példát említek: az úszó-Európa-bajnoksággal kapcsolatosan nagyon sok kérdés merül fel mind a finanszírozással kapcsolatosan, mind azzal, hogy vajon mire költötték a pénzt. Mi történt? A Jobbik ezt folyamatosan mondta, megpróbálta a Jobbik ezt a vizsgálatot elindíttatni, aztán utána először úgy nézett ki, hogy a kormány is hajlandó rá, majd utána az történt, hogy az államtitkár úr mégis úgy gondolta, az úszószövetség elnökével ki kell békülni, jóban kell lenni, és akkor innentől kezdve minden le lett állítva ezzel kapcsolatban.
Pontosan fel kellene tárni a múlt hibáit, és akkor önöket nem lehetne összemosni az MSZP-vel, de ha önök nem hajlandóak feltárni a múlt hibáit, ha önök nem hajlandóak azt mondani, hogy valóban hibáztak esetleg ebben és ebben, de mi is hibáztunk - mert az Aréna erre nagyon jó példa Deutsch Tamás vezetésével, aki nagyon értett a sporthoz, most ezért is a MOB alelnöke, gondolom, ennek a hatására -, akkor el lehetne kezdeni egy új úton elindulni. De addig, amíg önök egymásnak próbálnak falazgatni a múlt történéseivel kapcsolatosan, és ugyanazokat a dolgokat próbálják csinálni, mint amit az előző kormányok csináltak, azt kell mondanom, akkor semmiben nem különböznek a Gyurcsány-, Bajnai-kormánytól, semmiben nem különböznek az elmúlt 20 évtől. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem